Az üvöltős-rugdalózó káosz idején - bár írhatnám, hogy pillanatában, de a résztvevő számára óráknak tűnnek a percek is - a „hiszti” kétségtelenül nagyon idegtépő tud lenni. Ahelyett azonban, hogy katasztrófaként élnénk meg a helyzetet, némi odafigyeléssel és (ön)kontrollal kihasználhatjuk a nevelési lehetőséget.

Miért hisztiznek a gyerekek?

A hiszti skálája a szakirodalom szerint is eléggé széles, a nyavalygástól eljuthat a sírós, üvöltős, csapkodós, rugdosós, földön fetrengős, akár lélegzet-visszatartós végkifejletig is. Mivel a gyerekek temperamentuma jelentősen eltérő, vannak akiknél a hiszti igen gyakori, míg másoknál csak ritkán történik ilyesmi. (Gondolom, egyesek most felsóhajtanak: ki az a szerencsés???) A hiszti része a gyermekek érzelmi fejlődésének, és bár kétségkívül erőt próbáló, de igyekezzünk ne csak negatívan tekinteni a jelenségre.

A gyermekek - a felnőttekkel ellentétben - még nem rendelkeznek fejlett érzelmi kontrollal. Csak a szemléltetés kedvéért nézzünk egy példát:
Gondoljunk bele, hogyan érezzük magunkat, amikor elhatározzuk, hogy beállítjuk a DVD lejátszónkat, hogy megnézzük kedvenc filmünket, de valamiért a dolog nem jön össze. Teljesen mindegy hányszor és mennyire elszántan próbálkozunk, a DVD lejátszó nem áll kötélnek, és nem tudjuk megnézni a kívánt filmet. Meglehetősen bosszantó helyzet - káromkodhatunk, eldobhatjuk a használati útmutatót, kisétálhatunk a szobából, jól becsapva az ajtót magunk mögött. Ez lehet a hiszti „felnőtt verziója”. Gyermekeink is megpróbálják birtokba venni a világot, amikor pedig ez valamilyen okból nem sikerül nekik, előveszik egyetlen lehetőségüket a helyzet adta frusztrációjuk levezetésére, kinyilvánítására - a hisztit.

A gyakorló szülők jó néhány alapvető okát ismerik a hiszti kitörésének: figyelemfelkeltés, fáradtság, az adott helyzetben érzett kényelmetlenség... A hiszti gyakran a gyermekek - akár külső, akár belső okból származó - nyugtalanságának eredménye, amikor a gyermek nem kap meg valamit a világtól, amire vágyik, legyen az egy tárgy, vagy a szülei figyelme, de előfordulhat az is, hogy valamilyen tevékenységében gátolva érzi magát. A negatív érzések megélése - köztük épp a hiszti okozója is - kikerülhetetlen része a gyermekek érzelmi fejlődésének, miközben megtapasztalják hogyan működnek a tárgyak, emberek, vagy éppenséggel saját testük.

A hiszti előfordulását sokan a második életévbe lépéshez kötik - mintha előtte ne lenne épp elég lehetőség, hogy akaratpróbát tartsanak a csöppségek - amikor a gyermek beszélni tanul. Ebben a szakaszban a gyermekek sokkal többet értenek, mint amit kifejezni képesek. Képzeljük el milyen, ha nem tudjuk megértetni a külvilággal a szükségleteinket vagy kívánságainkat - kellően bosszantó a helyzet, ami hisztiként törhet a felszínre. Ahogy a gyermek kommunikációs képessége fejlődik, általában a hiszti gyakorisága is csökken.

Egy másik fontos fejlődési tényező, amellyel a gyermeknek ebben a korban szembe kell néznie, az önállóság utáni növekvő vágy. Érezni szeretnék a függetlenséget és azt, hogy képesek irányítani a környezetüket, vagy akár csak saját kis testüket - gyakran nagyobb mértékben óhajtják ezt, mint amire ebben a korban fizikailag képesek. Íme, már adott is a tökéletes helyzet a hatalmi harcok számára, amikor a gyermek úgy gondolja, hogy „meg tudom csinálni egyedül” vagy „én akarom azt, add ide nekem”. Én magam is jónéhány felháborodott „ededüüüüül” felkiáltást hallottam, nem is egy gyerkőctől. Amikor a gyermek azzal szembesül, hogy nem csinálhat mindent önállóan, vagy nem lehet bármi az övé amit akar, ilyenkor valamilyen formában ki kell adja magából a felgyülemlett negatív érzéseket, amelyeket mi hisztiként élünk meg.
 
A hiszti elkerülése

A legegyszerűbb módszer a hiszti kezelésében, ha elkerüljük amikor csak lehet. Ha érezzük, hogy kitörni készül a vihar, próbáljuk még akkor elejét venni, amikor hatni tudunk rá, a földön fekvő, rugdalózó állapot már nem alkalmas erre.

Néhány módszer ami segíthet a gyakorlatban is:

1. Győződjünk meg arról, hogy a gyermek megkapja a számára kielégítő mennyiségű figyelmet. A gyermek számára a negatív figyelemfelkeltés - például a hiszti eredményeképpen - még mindig jobb, mintha egyáltalán nem kapna kellő figyelmet. Érdemes kialakítani azt a szokást, hogy amikor gyermeke „jól viselkedik” akkor is időt tölt vele, ezzel is megerősítve pozitív viselkedést, és elkerülve azt a lehetőséget, hogy a figyelemfelkeltés legyen a hiszti célja.
   
    
2. Próbáljunk meg irányítási lehetőséget biztosítani a gyermek számára, apróbb dolgokban - amelyek értékrendünknek, életvitelünknek megfelelőek. Ezzel kielégíthetjük a gyermek autonómiára való törekvését. Adjunk választási lehetőségeket, mint például „narancslét szeretnél inni, vagy almalevet?” vagy „most mosod meg a fogad, vagy fürdés után?”. Ezzel a módszerrel nem úgy kérdezünk, hogy „meg szeretnéd mosni a fogad?”, mert erre szinte biztosan a „nem” lesz az érkező válasz.
    
3. Érdemes megpróbálni a tiltott tárgyakat eltenni szem elől. Ezzel kiküszöbölhetjük a harc kialakulását megszerzésükért. Ez sokszor nem lehetséges, különösképpen az otthoni környezeten kívül, ahol nem irányíthatjuk a tárgyak elhelyezését. Másrészt viszont, néha érdemes kicsit kevesebb figyelmet szentelni annak, amit nem szabad. A kisfiam egészen kis korától kezdve segít a mosogatógép kipakolásában - be még nem pakolunk együtt, akkor őt is moshatom  - és mivel az első alkalomtól fogva mindig elmondtam neki, hogy a kés éles és nem neki való, a mai napig csak megfogja és azonnal adja is a kezembe, nem kell aggódnom azon, hogy játszik vele. Ennek ellenére persze ott vagyok mellette, ha mégis kísértést érezne rá. Számára, úgy tűnik, tökéletesen elegendő, hogy a kezébe veheti a kést - bár ismerem a „kés, villa olló, nem gyerek kezébe való” szabályt, - ezen túl pedig elfogadja a szabályt, hogy azzal nem játszunk. Érdemes lehet a számunkra egyértelműen és szigorúan felállított szabályokat is átvizsgálni, hátha egy kis „könnyítéssel” nagyot tudunk könnyíteni a sorsunkon és a hisztik gyakoriságát is csökkenthetjük. Természetesen nem azt mondom, hogy hagyjuk veszélyes dolgokat művelni, mindenki maga tudja, milyen szabályokat szeretne felállítani.
    
4. A figyelemelterelés általában jól működik, mert ebben a korban a gyermekek még nem tudnak hosszan egy dologra koncentrálni. Felajánlhatunk egy másik tárgyat cserébe a megkívánt helyett, vagy megpróbálhatjuk egy másik tevékenységre irányítani figyelmét. Segíthet, ha megváltoztatjuk a környezetet, például kimehetünk a szabadba, vagy átmegyünk vele egy másik szobába játszani. Egy barátnőm mesélte, hogy az általunk tanácsolt választási lehetőség adásával - és tárgyak megszemélyesítésével - jól tudta kezelni az egyik konfliktushelyzetet két éves kislányával. A történet pedig a következő: a kislány mindenáron tollal szeretett volna rajzolni, az édesanyja pedig következetesen azon az állásponton volt, hogy rajzolni márpedig ceruzával lehet, tollal nem. (Ismét adott egy helyzet, ahol két ellentétes akarat feszül egymásnak, remek alkalom a hisztire...) A barátnőm viszont a tőlünk hallottak alapján a következők szerint járt el. Mivel a ceruzák sehogy sem voltak olyan vonzóak, mint a toll, próbálta felhívni rájuk a kislánya figyelmét. „Kék vagy piros ceruzával szeretnél rajzolni? Nézd, a piros ceruza nagyon szeretne egy szép szívet rajzolni veled!” Meglepő - vagy nem is olyan meglepő -: módon a kislány is szeretett volna szívet rajzolni a piros ceruzával, a toll pedig már nem is volt érdekes.  
    
5. Amikor a gyermek játszik és tanul, valamilyen új készségét, képességét fejleszti, próbáljuk meg úgy irányítani az eseményeket, hogy legyen sikerélménye. Fontos, hogy korának és szintjének megfelelő játékai legyenek és amikor tanul valamit, mindig kezdjük az egyszerűvel és csak fokozatosan haladjunk az egyre bonyolultabb felé. Ha pedig elakadna valamiben, ne próbáljuk az asztal alá söpörni, és lekicsinyleni a nehézséget, amivel szembenézett, mivel akkor úgy érezheti, hogy nem elég, hogy elbukott valamiben, ráadásul az a valami még csak nem is volt nehéz... Ismerjük el az erőfeszítéseit, és tudassuk vele, hogy mi is hibázunk, és bizony néha mi is nekifutunk egyes dolgoknak többször is.
    
6. Gondoljuk át kétszer is amikor a gyermekünk valamit kér. Biztos, hogy nem kaphatja meg? Lehet hogy semmi okunk eltiltani az adott tárgytól vagy tevékenységtől. Válasszuk meg mikor küzdjünk a gyermekkel, amikor lehet alkalmazkodjunk a kéréséhez. (Ezzel pedig visszautalok a 3. pontnál írottakra)
    
7. Mivel mi ismerjük legjobban gyermekünket, fontos, hogy figyeljünk rá, ismerjük fel jelzéseit. Ha látszik rajta, hogy fáradt, nem biztos, hogy érdemes tovább feszíteni a húrt és elmenni vele egy nagybevásárlásra - még ha éppen útbaesik is -, vagy akár csak egy plusz tevékenységet is besűríteni mielőtt pl. lefektetnénk aludni.

Amikor a gyermek testi épsége a tét és a gyermek nem hajlandó befejezni a tiltott tevékenységet azután sem, hogy felszólítottuk rá, akkor vegyük fel, vagy csak tartsuk távol a tevékenységtől határozottan néhány percig. Következetesnek kell lennünk, és a gyermeknek meg kell értenie, hogy biztonsági kérdésekben nincs rugalmasság.

Stratégiák hiszti esetén

A legfontosabb dolog, amit érdemes elsajátítani, amikor a gyermekünk hisztivel reagál valamilyen történésre, eseményre, hogy őrizzük meg hidegvérünket. Ne komplikáljuk a saját idegességünkkel a helyzetet, mert a gyermek ezt megérzi, és ez csak tovább erősítheti a saját negatív érzéseit, és azokkal karöltve a hiszti hevességét is. Inkább vegyünk egy nagy levegőt, és próbáljuk meg hideg fejjel átvenni az irányítást. Tudom, ezt mondani/írni sokkal könnyebb, mint megtenni, egyetlen igazi módszer létezik: gyakorolni kell!

A gyermek minket tekint példaképének, így a viselkedése nagyban tőlünk függ, hogy mit tapasztal velünk kapcsolatosan. A fizikai bántalmazás - legyen az akármilyen csekély mértékű is - nem segít, még a szülőn sem, aki esetleg így próbálja kiadni magából a felgyülemlett feszültséget. Azt az üzenetet közvetíti a gyermeknek, hogy a fizikai erő használata elfogadott, és a felmerülő problémák megoldásának egy működő újta lehet. Hasznosabb, ha kellő önkontrollal rendelkezünk saját és gyermekünk részére is.

Először is próbáljuk meg kitalálni mi történik. A hisztit érdemes különbözőképpen kezelni, a kiváltó ok függvényében. Próbáljuk megfejteni, mi lehetett a kiváltó oka; például, ha valamiért nagyon csalódott, segíthet, ha megvigasztaljuk és érezheti, hogy mi együtt érzünk vele.

Teljesen más a helyzet, ha a hiszti gyökere a visszautasítás - valamilyen tárgy birtoklását, vagy valamilyen tevékenység végzését illetően. A gyermek ebben a korban még meglehetősen kezdetleges érvelési készséggel rendelkezik, így a logikus magyarázattal lehet, hogy nem jutunk túl messzire. Néha működhet, - ha meg tudjuk tenni - hogy nem veszünk tudomást a hisztiző gyermekről - ha a hiszti nem jelent veszélyt se a gyermekre, se másra. Van, amikor úgy érezzük, se lát, se hall, hiába próbáljuk nyugtatni, elmagyarázni mi miért történik épp úgy, ahogy. Ilyenkor segíthet, ha hagyjuk egy kicsit megélni a veszteség miatti fájdalmát - legyen annak oka egy tárgytól vagy tevékenységtől való eltiltás, vagy bármi egyéb - majd ezt követően csak átöleljük, és segítünk neki megnyugodni.

Legtöbbször a hiszti teljesen természetes fejlődési jelenség és önmagától - a gyermek érzelmi feljődése során - elmúlik. Ahogy a gyermek egyre jobban megismeri a világot és annak működését, egyre inkább tudni fogja, hol és hogyan tud irányítani. Magasabb szintű autonómia, kevesebb frusztráció, a hisztit jól kezelő szülői magatartás pedig együttesen kevesebb hisztit - így nyugodtabb, harmonikusabb gyerek-szülő kapcsolatot eredményez.

Fotó: foter.com