Engedjék meg, hogy egy személyes élménnyel kezdjem: szombaton általános iskolai osztálytalálkozóm volt - nagyon-nagyon sokadik, mi egy olyan klassz osztályba jártunk, hogy évtizedek múltán is összejövünk, fantasztikus ajándék ez!, és már most szervezzük a jövő évit...

Szóval kb 5-en hiányoztak csak, a többiek az ország minden pontjáról összesereglettek, és a szokásos forgatókönyv: osztályfőnöki óra (elsős tanítónénivel és felső tagozatos osztályfőnökkel), ahol is mindenki elmondta, hogy mi is történt vele. És a számomra óriási döbbenet: a nők közül 5-en dolgozunk (a fiúknál sem sokkal jobb az arány, de az egy másik cikk témája). Persze elhangzik ilyenkor a sztenderd mondat: a családommal vagyok otthon, és ez milyen jó - csak amikor beszélgetünk, akkor azért másról is szó esik, nem csak a társadalmilag elfogadott (és sajnos elvárt) szlogenekről.

2 dologra gondolok (és ezzel el is érkeztünk a cikk témájához, és a következő cikkhez is):

1. azért vagyok otthon, mert ez kényelmes NEKEM és/vagy a FÉRJEMNEK (jó dolog babázni, kiszolgálom a családot, stb) - erről lesz most szó - bár ebben az esetben a panaszáradat igen nagyon hangos szokott lenni (kevés a pénz, máról hónapra élünk, stb).
2. azért vagyok otthon, mert megengedhetem magamnak, és szeretek is itthon lenni, és vannak olyan tevékenységek, melyekkel hasznosan és jól eltelnek a napok (jól keres a férjem, így nem hiányzik az én jövedelmem, de van egy hobbim vagy egy kis plusz jövedelmem valahonnan, e mellett hordom a gyerekeket ide-oda, stb).

Szóval én most arra kívánok rávilágítani, hogy annál lényegesen összetettebb ez a kérdés, mint ahogy ma ezt kezeljük: a" jó anya" 3 évig gyesen van (mert ez kell a gyereknek, punktum), aztán a "jó anya" visszamegy 8 órába dolgozni, a gyereke meg mehet a védett burokból a 30 fős óvodába. És aki nem így tesz, az nem "jó anya".

BIZTOS, HOGY EZ KELL A GYEREKNEK? Azért vagyok otthon, mert kényelmes nekem (addig sem kell dolgozni... és igen, tényleg klassz dolog babázni) és kényelmes a férjemnek (van mindig meleg vacsi, meg ilyesmi) - és a gyerekem? Őneki is ez a legjobb? Vagy vigasztalhatatlanul sír, ha otthagyom (elárulom: ez nem normális dolog), állandóan beteg, miután közösségbe kerül (ez sem normális, ez is lehetne másképp), nehezen alkalmazkodik (a szorongás sem épp egészséges)... hm??? Jót tettem vele? Biztosan...?

Egy dolgot fogadjunk el: az egészséges gyermek egészséges. Kiegyensúlyozott, és nem beteg. Ezen belül persze mindenki más és más - de ez az alap. A szorongó, dadogó, tickelő, újra bepisilő, nem evő, állandóan beteg kisgyerek nincs jól. És ez nem biztos, hogy csak az óvoda mellékhatása...

Egy kis szakirodalmi háttérrel szeretném felkorbácsolni a kedélyeket.

Anyai munkavállalás és a gyermekfejlődés összefüggései, a gyermeki jól-lét

Fizikai fejlődés, egészség
Mára már egyértelmű, hogy a csecsemő legfőbb (és optimális esetben egyetlen) tápláléka élete első hat hónapjában az anyatej, ennek táplálási módja a szoptatás. A kutatások szerint jó, ha a gyermek két éves koráig az édesanya szoptatja a gyermekét. A kora-gyermekkori halandóság összefüggéseit vizsgálva azt találták, hogy ha az édesanya fizetett anyasági szabadságon volt, akkor csökkent csak a csecsemőhalandóság (Ruhm, 2000).

A kutatások tükrében, ha pusztán a szoptatás tényét néznénk, a hat hónapos szülés utáni otthon maradás elegendő lenne. Ezt követően „bababarát”, „családbarát” munkahelyek elegendőek lehetnének ahhoz, hogy az édesanya, ha akar, két éves korig szoptasson.

Kevés az egy éves kor utáni ellátási formák gyermekegészségre gyakorolt hatásának vizsgálata van. Bass (2007) megállapítása, miszerint a bölcsődében több betegséget kapnak el a gyermekek, mint otthon, egy következő kutatás alapjait veti föl:

• Vajon későbbi közösségbe kerüléssel megerősödik-e az immunrendszer annyira, hogy csökkenjen a fertőzéses betegségek kockázata?
• Az elkapott betegségek gyakorisága és lefolyása mennyire függ össze azzal, hogy az anya nyugodt szívvel, vagy szorongva hagyta ott a gyermekét a bölcsődében?
• Az elkapott betegségek lefolyása könnyebb, gyorsabb-e, mint az otthon megbetegedett gyermekeknél?
• Van-e összefüggés a gondozóhely minősége (egy gondozóra jutó gyermekszám, egy gyermekre jutó játszófelület, csoportméret, napi levegőztetés, élelmezés minősége, stb.) és a betegségek száma, súlyossága és lefolyása között?
• A külföldi kutatásokkal való összevethetőség érdekében mindenképp definiálni kell a gyermekközösséget, gyermekintézményt magát.

Bass kutatásaival ellentétesen Krämer (1999) azt találta, hogy a korai gyermekközösség csökkenti a későbbi allergiás hajlamot.
A rossz minőségű ellátás káros, ez kijelenthető. A magas színvonalú gyermekellátó helynek léteznek pozitív hatásai.

A minőségi gyermekellátóhely ismérvei az alábbiak: megfelelő gondozó – gyermek kontaktus, alacsony gyermek/gondozó arány, gondozó személy stabilitása, gondozó személy megfelelő képzettsége, szupervíziója

Kutatási feladat: hol teljesülnek ezen feltételek (milyen ellátás esetén)? Jelenlegi ellátóhelyek korrekt felmérése Magyarországon
Fontos megjegyezni, hogy a túl nagy óraszám (ha túl sok időt tölt a gyermek egy nap a gondozóhelyen) már vélhetően negatív, a legjobb gondozó helyen is.


Értelmi fejlődés
Pozitív és negatív tendenciákat egyaránt mutat az irodalom.

Pozitív hatások:
Bass (2007) azt találta, hogy az intellektuális fejlődés, ill. az iskolai teljesítmények tekintetében a bölcsődékben, ill. a nagyszülőknél elhelyezett gyermekek jelentősen jobb eredményeket produkálnak, mint azok, akiket édesanyjuk nevelt 1 éves korukban.
Ami pozitív hatást találtak, abból sok az első életév utáni munkavállaláshoz köthető: 3-4 évesen jobb a szókincsük, 7-8 éves korukban jobb a szövegértésük.

Negatív hatások:
Egyes külföldi irodalmak beszámolnak negatív hatásoktól, de csak fehér gyermekeknél. Úgy találták, hogy minél nagyobb óraszámban dolgozik az anya, annál erősebb a tendencia a szövegértés és a matematika terén. Úgy találták, hogy a hatás függ: gyermekelhelyezés módjától, család jövedelmi viszonyaitól (szegényeknél erősebb a hatás).

Felmerült kérdések a talált irodalmak tükrében:

• Mi volt a fenti kutatásoknál a munkába állás oka? Kényszer vagy önálló döntés?
• Milyen munkakörben, milyen munkarendben dolgoztak az anyák?
• Milyen közösségben volt a gyermek? (létszám, hely, stb.). Az ott dolgozóknak mennyi idejük, erejük, kapacitásuk jutott a gyermekkel való kognitív foglalkozásra?
• Lehet, hogy a szegény gyermekek alacsonyabb színvonalú ellátásban részesültek?

Érdekes, hogy a kutatások nem térnek ki minden említett komponensre, így az összehasonlíthatóságuk kérdéses. Sok kutatás ellentétes eredményeket hozott a témában.


Pszicho-szociális fejlődés
Bowlby kötődéselmélete alapján a gyermeknél az első életévben alakul ki a biztonságos kötödés. 8 hónapos kor körül jelentkezik a szeparációs szorongás.

Bass (2007) úgy találja, hogy a magatartászavarok és a későbbi deviáns viselkedésformák előfordulása jóval gyakoribb az egy éves korukban bölcsődébe járók között. Ez az egyetlen hazai publikált eredmény, ám mindenképp további vizsgálatokat igényel.
 
Külföldi kutatások összehasonlításának Blaskó a következő megállapításokra jutott: Az anya munkavállalása önmagában nincs negatív hatással a gyermek fejlődésére, ám vannak meghatározó kulcstényezők:

• gyermek életkora az anya munkába állásakor
• anya munkavállalásának körülményei
• gyermekgondozási forma minősége.

Az 1 éves kor előtti munkavállalás káros hatásai:

• Problémás viselkedés iskoláskor előtti időszakban gyakoribb
• 10 évesen alacsony mért értékek különféle érzelmi és társas viselkedések terén
• 7-8 évesen externalizálási problémák jelentkezhetnek
• Gyakoribb a csökkent frusztráció tolerancia
• Jellemzően nem rövid időn belül az anya munkába állása után, hanem késleltetve, több év után jelennek meg a problémák.

Felmerült, további kutatásokat igénylő kérdések:

• Ezeket az adatokat milyen kontroll-csoporttal összehasonlítva kapták? Kik voltak a vizsgálatokban? (nagyon sok az olyan viselkedés-zavaros gyermek, akinek nem dolgozik az édesanyja, és bölcsődébe sem járt)
• Empíria mást mutat alkalmazkodási zavarok terén, beszoktatási problémák kapcsán.
• Fenti kérdéseket érdekes lenne feltenni, összehasonlítva különböző ellátási formákat.

[Az idézett szakirodalom részletes irodalomjegyzékét terjedelmi okokból nem közöltük, igény esetén mailben rendelkezésre áll. A szerk.]

Vitaindítónak szánom a fenti gondolatokat. Több éve kutatom a témát, és kijelenthetem., hogy nincs olyan irodalom (hazai sincs, pedig itt igen erős politikai nyomás volt/van ez irányba, és túl is vagyunk egy több emberöltős sikeres agymosáson sajnos - külföldön meg szóba se jön ez), mely egyértelműen azt mondja ki, hogy egy gyermek csak akkor fejlődik normálisan, ha az anyukájával van 3 évig.

Mit szeretnénk?

• Hogy minden gyermeknek jusson megfelelő, magas szintű napközbeni ellátó hely, függetlenül attól, hogy hol lakik, hogy kik a szülei, mennyi pénzük van, mivel foglalkoznak
• Hogy minden Édesanya és Édesapa dolgozhasson - ne lehessen akadálya az a munkavállalásnak, hogy „nincs hova tenni a gyereket”
• Hogy mindenki merjen annyi gyermeket vállalni, amennyit kíván, - ennek ne lehessen akadálya az, hogy nem mer szülni, mert félti az állását (mert nem lesz hova tenni a gyermeket utána, illetve nem tud majd dolgozni)
• Ezekhez a vágyakhoz mi egy elérhető, fenntartható, családbarát megoldásnak tartjuk a családi napközit.

 Mit nem szeretnénk?

• Nem gondoljuk azt, hogy a családi napközi az egyetlen elfogadható és jó ellátási forma. Jó a bölcsőde, jó az óvoda is, akár az iskolai napközi is lehetne jó - csak teremtsük meg ott is a „jó ellátás” feltételeit: kevés gyermek jusson egy nevelőre, valamint a tárgyi feltételek se hagyjanak kívánni valót maguk mögött. Ne legyen az állami ellátó hely (bölcsőde, óvoda, iskola) a „szegények ellátása” (most sajnos e felé haladunk).
• Nem gondoljuk azt, hogy minden anyának vissza kell menni dolgozni – de azt sem gondoljuk, hogy mindenkinek otthon kell maradni. Nem ez dönti el, hogy ki milyen szülő. Azt szeretnénk, hogy olyan megfontolt döntéseket tudjanak hozni a családok, melyekben figyelembe veszik a család anyagi lehetőségeit, a szülők vágyait, a gyermek igényeit, és ezek alapján döntenek a továbbiakról.
• Nem szeretnénk, hogy a gyermek az maradjon, ami most: eszköz arra, hogy pénzhez lehessen jutni (családtámogatás vagy normatíva formájában). A gyermekünk érték, ő a jövőnk, akinek a jövőjébe, életébe befektetnünk kell, nem megélni belőle, belőlük (egy családnak, vagy egy falunak, városnak akár). Nem lehet fontosabb szempont egy társadalomnak, mint a gyermekek lehető legmagasabb szintű ellátása, oktatása – akár más szegmensek rovására. Véleményünk szerint ennél előrébb való szociális gondoskodás nem létezik. Ha ezt nem közvetlenül az ellátórendszerbe rakjuk támogatott napközbeni ellátás, támogatott étkezés, támogatott gyógyszer, támogatott táborok, támogatott fejlesztő foglalkozások, támogatott sporttevékenységek formájában, akkor a „családtámogatás” címszóval kiosztott pénz nagy része sajnos máshol köt ki. A családnál lévőből sokszor cigaretta, sör vagy horgásszék lesz (miközben nem jut pénz az alig támogatott allergia-gyógyszerre, és nincs pénz a gyermeket úszni vinni a szomszéd városba), az önkormányzatnál lévőből pedig lesz falunap, tűzijáték vagy fénymásolópapír (még egy-két óvónő alkalmazása, vagy egy új csúszda, vagy a mindennapi gyümölcs helyett).

Cikkemben abból az alapproblémából indultam ki, hogy a népesedési mutatók javítása elengedhetetlen nemzetgazdasági cél és feladat. Kutatási eredményekből tudjuk, hogy sajnos épp a gazdaságilag aktív családokban nem születnek meg a kívánt és eredetileg tervezett gyermekek.

A cél az, hogy a gazdaságilag aktív családoknak (azaz azoknak, akik dolgoznak ÉS gyermeket nevelnek) olyan megoldási javaslatokat kínáljunk, melyek a gyermekvállalási hajlandóságukat egyértelműen és belátható időintervallumon belül növelik.

Mind nemzetközi, mind hazai kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy akkor magasabb a gazdaságilag aktív társadalmi csoportokban a gyermekvállalási kedv, ha a szülők biztosítva látják a munkahelyük, életpályájuk folytonosságát. Ehhez arra van szükség, hogy olyan megbízható, biztonságos, ellenőrzött és hozzáférhető napközbeni gyermekellátó férőhelyek legyenek, melyekben szívesen és nyugodtan hagyják a szülők a gyermekeiket. Ezen színvonalas, biztonságos ellátóhelyekkel az inaktív családok gyermekeinek a marginalizációját is megállíthatjuk.

A témát a következő cikkemben az édesanya szemszögéből járom körbe - vajon mindenki szeret 5-6 (vagy még több) évig otthon lenni?

Nem kell velem egyet érteni - várom a véleményeket pro és kontra!

Kire bízhatod a gyermekedet? 1. rész - Nagyszülők és pótnagyi
Kire bízhatod a gyermekedet? 2. rész - Anyukák egymás közt illetve bölcsődék
Kire bízhatod a gyermekedet? 3. rész - Családi napközi
Kire bízhatod a gyermekedet? 4. rész - Bébiszitter
Kire bízhatod a gyermekedet? 5. rész - Hatályos jogszabályok
Kire bízhatod a gyermekedet? 6. - Mennyibe kerül?
Kire bízhatod a gyermekedet? 8. - Az édesanya szemszögéből