SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egyetemi felvételi: ezt kell átgondolnia a családoknak

Családinet [cikkei] - 2019-12-06
Bár még néhány hét hátra van az őszi-téli oktatási félévből, a jövő évi tanév kapcsán máris fontos időszak következik. Azoknak, akik 2020 szeptemberében felsőoktatási intézményben szeretnék folytatni tanulmányaikat, a jövő év eleji jelentkezési határidők miatt már most el kell kezdeniük gondolkodni az iskolaválasztáson.
Egyetemi felvételi: ezt kell átgondolnia a családoknak

Ez azonban a feladatnak csupán az egyik eleme. Egy körültekintő leendő hallgatónak és családjának a preferenciák és a lehetőségek számbavételénél a várható költségelemeket is fontos mérlegelniük.

A továbbtanulás jellemzően komoly összeget emészt fel, még abban az esetben is, ha államilag finanszírozott helyre sikerül bekerülnie a diáknak. Akadt már pénzintézet, amely ezt a területet mélyebben is vizsgálta. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. még az évtized közepén készített egy kutatást a tanévkezdéssel, s annak családokat és közvetlenül a diákokat terhelő költségeivel kapcsolatban. A felmérés adatai azt mutatták, hogy az egyetemre, főiskolára jelentkezők egy szemeszterre vonatkozóan átlagosan 320 ezer forintra teszik azt az összeget, amellyel félévenként számolniuk kell, abban az esetben, ha államilag finanszírozott helyen tanulnak. Az azóta eltelt időszak inflációs adataival korrigálva ez a tétel mára 350 ezer forint közelébe kúszott. Ráadásul, ha a fővárost vizsgáljuk, akkor a pénzromlás üteménél messze nagyobb mértékben emelkedő albérletárakkal kell kalkulálni, így ez az összeg valójában inkább 400 ezer forint közelében mozog.

„Felelősségteljes feladat meghatározni, hogy mennyire használjuk ki a pénzügyi teherbíró képességünket a továbbtanulás érdekében. Sokszor azonban technikai eszközök törlesztő részleteire elköltünk olyan tételeket, amelyeket, ha készségeink és ismereteink fejlesztésére használnánk, akkor eredeti terveinkhez képest jóval magasabb lehetőségek kapujába érkeznénk” – mondta Király Zsolt, a METU Emberi erőforrások alapszak szakvezetője.

Ugyanakkor egy nagyon fontos körülményt mindenképpen szem előtt kell tartani a lehetőségek számbavételénél. A tanulásba fektetett erőforrások hosszútávon térülnek meg, ráadásul ezen a területen hatványozottan igaz, hogy nem feltétlenül a legkedvezőbb árú ajánlat a legjobb választás. Éppen ezért kizárólag a tandíj alapján rangsorolni a lehetőségeket nagyon félrevezető. Mindenképpen szükséges, hogy a leendő hallgató és családja áttekintse, a képzés milyen megtérüléssel kecsegtet a munkaerőpiacon, azaz mennyire versenyképes az egyetem, főiskola által felkínált lehetőség. Ha egy iskola költségei magasabbak is a konkurenseknél, az semmiképpen sem jelenti azt, hogy ne lenne jó választás.

Az utóbbi időben nagyon komoly hangsúlyt kapott a nyelvismeret, miután a munkaadók az utóbbi időben sokat változó, ám még így is átalakulás előtt álló munkaerőpiacon ezt tekintik a legfontosabb ismeretek egyikének. A nyelvtanulás szintén tetemes forrásokat emészthet fel, ha nem elég körültekintéssel választunk oktatási intézményt. Az iskolák számbavételénél annak lehetőségeit is mérlegre kell tenni, hogy ezen a téren milyen szolgáltatásokat kaphatunk a választott felsőoktatási intézménytől. Például hogy, az egyetem, főiskola rendelkezik-e olyan külföldi kapcsolatokkal, amelyek segítségével akár hosszabb időt is külföldön tölthetünk tanulmányaink során.

Egy felsőoktatási intézmény kiválasztásánál fontos szempont lehet a tanulmányok melletti munkavállalás kérdése. Ez nem csupán anyagi megfontolásból lehet hasznos, hanem a későbbi, akár évek múlva esedékes munkakeresést is segítheti. A magyarországi foglalkoztatók jelentős része ugyanis főként a tapasztalatot nézi a munkaerő kiválasztásánál – a kompetenciák mellett –, ez teszi számukra hitelesé a jelöltet. Éppen ezért a család teherviselő lehetőségeit ugyan nagyban segítheti a diák munkavállalása, ám egyes esetekben akkor is érdemes ilyen feladatot elvállalni, ha az nem jár jövedelemmel. A piacon ismert és elismert, jó nevű szervezetnél töltött gyakornoki időszak, amely a vágyott karrierirányhoz erősen illeszthető tapasztalatokat és fejlődési lehetőséget biztosít kifejezetten jó ugródeszka lehet a munkakeresésnél – fejtette ki Király Zsolt, a METU Emberi erőforrások alapszak szakvezetője. A tanulmányok elején a munkavállalás még komoly teher lehet, az utolsó 3 félévben viszont bátran elindítható ez a folyamat, és lehet olyan lehetőségeket keresni, ami a tanult szak profiljához illeszthető. Ebben az időszakban akár heti 2-3 munkanap már összeegyeztethető a tanulmányokkal.

A Budapesti Metropolitan Egyetemről
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Magyarország legnagyobb magánkézben lévő felsőoktatási intézménye. Folyamatosan bővülő magyar és angol nyelvű kínálatában 2 karon és 4 fő képzési területen - kommunikáció, üzlet, turizmus és művészet - jelenleg 33 alapszak, 25 mesterszak, 20 szakirányú továbbképzés és 7 felsőoktatási szakképzés közül választhatnak az egyetem iránt érdeklődők. Az intézmény 2001 óta a hazai felsőoktatás meghatározó és dinamikusan fejlődő szereplője. Mintegy 7500 hallgatója 2011-től Budapest mellett Hódmezővásárhelyen is folytathatja tanulmányait.  A METU jelenleg közel 200 külföldi intézménnyel tart fenn partnerkapcsolatot. Az intézmény Magyarországon egyedülálló, a nemzetközi felsőoktatási trendekhez illeszkedő, gyakorlat alapú myBRAND képzési módszere a hallgatók készségeinek fejlesztésére, valamint énmárkájuk folyamatos építésére helyezi a hangsúlyt.
 
A METU myBRAND-ről
A METU nemzetközi felsőoktatási trendekhez illeszkedő myBRAND képzési módszere külön figyelmet fordít a készségek fejlesztésére. A hallgatók tanulmányaik során valódi szakmai anyagokat készítenek, az órákon és tréningeken megtanulnak hatásosan prezentálni, érvelni, tárgyalni, és különböző munkaköröknek megfelelő szituációs gyakorlatokban próbálhatják ki magukat. Szakmai anyagaikat és a képzés során elsajátított tudásukat, tapasztalataikat és képességeiket a hallgatók saját portfólióban összegzik, így az első állásinterjún már úgy jelenhetnek meg, hogy pontosan ismerik saját erősségeiket és be is tudják mutatni azokat. A myBRAND képzési módszerrel a METU hallgatói már az egyetemi évek alatt folyamatosan saját márkájukat építik, amely később előnyt jelenthet számukra a munkaerőpiaci versenyben.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Foundry / pixabay

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja