SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Továbbtanulási kalauz szülőknek

Metzger Wanda [cikkei] - 2020-12-27
A középiskola legfőbb kérdése, hogy "Mi leszel, ha nagy leszel?". Decemberben nagyon is aktuális téma a továbbtanulás, hisz február közepéig a végzős diákoknak el kell dönteni, hogy milyen egyetemekre és azon belül is milyen karokra és szakokra adják be a jelentkezésüket.
Továbbtanulási kalauz szülőknek

Vannak, akik már évek óta céltudatosan készülnek egy bizonyos szakra, számukra egyáltalán nem jelent stresszfaktort a februári határidő. Viszont akadnak olyanok is, akik most próbálják kisakkozni, hogy mi lenne számukra a legideálisabb irány. Ebben a cikkben azoknak a szülőknek és gyermekeiknek szeretnék segítséget nyújtani, akik nehezen jutnak dűlőre a továbbtanulással kapcsolatban. Olyan tippeket és szempontokat sorakoztatok fel, melyek megvizsgálása után hatékonyabb lehet a döntéshozatal.
 

Képességek felismerése

A legáltalánosabb dologgal kezdem, ameddig általában minden gyerek és szülő eljut. Az iskolában eltöltött 12-13 év alatt szerencsés esetben kiderül, hogy a gyermek képességei miben mennyire erősek. Ez a kiindulópont. Általában három részre osztjuk fel ezt a szegmenst. A reálorientált, a humánorientált és valamilyen készségorientált típusra. Ha ez megvan, már leszűkíthetjük a listát azokra a szakokra, ahol ezek túlnyomóan érvényesülnek. De ne gondoljuk azt, hogy ezzel le is van tudva. Ez csupán a start mező.
 

Érdeklődés

A képességek és az érdeklődés nem minden esetben korrelálnak egymással. Lehet, hogy a gyerkőc keni vágja a matekot, de esze ágában sincs a jövőben egy irodában számokkal zsonglőrködni. Vagy éppen remekül ír, mégsem tudja magát elképzelni sem a sajtóban, sem az írói pályán. Rengeteg szülőtől hallottam már, hogy arra panaszkodik, mennyire ért a gyereke például a fizikához, csak egy baj van. Nem képes leülni tanulni. Ez egy intő jel lehet, hisz, ha valami érdekel minket, akkor minél többet akarunk tudni a témáról és szívjuk magunkba az új ismereteket. Ha ez valakinél nem történik meg, egy kínszenvedés lesz számára az a pár év, amit az egyetemen tölt, esetleg pár félév után egyszerűen otthagyja. A felsőoktatás rengeteg pénzt és energiát igényel. Ne abba öljük, ami később nem lesz kifizetődő.
 

Munkaerőpiac igényei


Sok olyan továbbtanulási irány van, amit az egyetemista és a munkáltatói körökben is büfészaknak csúfolnak. Ezek olyan diplomát adnak, amelyek önmagukban nem állják meg a helyüket, vagy borzasztóan nehéz velük jól fizető állást találni. Ha egyáltalán találnak állást a pályakezdő fiatalok… Mielőtt szakot választunk, érdemes szétnézni olyan weboldalakon, ahol munkaerővel foglalkoznak. Át kell tekinteni, hogy mennyi és milyen minőségű álláslehetőségek várnak ezzel a diplomával. A másik lehetőség, hogy már végzett embereket kérdezünk meg arról, hogy hova jutottak ezzel a papírral. Nem árt, ha az ember fel is tudja használni a tudást, amiért évekig küzdött és nem egy gyorstalpalón kell  többszászezer forintért átképeznie magát.
 

Jövőkép és munka összhangja

A jövőnk nem csak a karrierünkből áll. A választásba bele kell kalkulálni az életstílusunkat és az értékrendünket is. Például, ha valaki négy-öt gyerekből álló családot szeretne alapítani, nem érdemes olyan szakmát választani, ami ezt ellehetetleníti. Vagy ne menjen senki turizmusra, ha fél a repülőkön és hasonló okosságokat tudnék még felsorolni. Amikor pályát választunk, lássuk a mellé járó életet is.
 

Anyagi helyzet

Legyünk tisztában azzal, hogy mennyi ideig kell képezni magunkat, hogy munkába állhassunk, mennyibe fog ez nekünk kerülni és mit kell majd érte feláldozni. Fontos szempont az is, hogy az egyetem melyik városban van. Nem mindenki teheti meg, hogy drága albérletet fizessen Budapesten, vagy külföldi tanulmányokat finanszírozzon. Ilyen esetben két dolgot lehet tenni. Részletesen utánajárni annak, hogy milyen ösztöndíjak elérhetőek a vágyott intézményben, vagy a közelben maradni. Sok jó nevű vidéki egyetem van. Az már más kérdés, hogy megtalálható-e ott az adott szak, amire végzősünk szeretne jelentkezni.



Mint látható, a pályaválasztás egy komplex probléma. Nem mindegy, hogy mibe fektetünk időt, pénzt és energiát. Megfigyeléseim szerint, azok a diákok, akik kényszerből választottak egy bizonyos szakot, csak azért, hogy járjanak valahova, a legtöbb esetben ott is hagyják a sulit egy-két éven belül. Ennek elkerülése érdekében fontos, hogy a szülők igyekezzenek segíteni a döntésben. Nem csak az alábbi pontokra támaszkodva, hanem saját tapasztalataikat és bölcsességüket felhasználva terelgessék gyermeküket, de ne kontrollálják őket.

Fotó: Olia Danilevich-től a pexels.com-on
Indexkép: Julia M Cameron-tól a pexels.com-on
 
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja