Bűntudat, a másik megbántásától való félelem, a viszonzás kényszeres érzése… Sokféle oka lehet annak, ha képtelenek vagyunk visszautasítani egy-egy számunkra kellemetlen kérést.  Sokan már gyerekként szembesülnek azzal, hogy az óvodában, az iskolában vagy a családban nem tűrik az ellentmondást. „Csodálkozhatunk-e, ha később, tinédzserként is zavarba jönnek, amikor nemet kellene mondaniuk és dühbe gurulnak, ha nekik mondanak nemet?” – kérdi Beck Andrea, gyermek és tinédzser szemléletfejlesztő könyvek szerzője.
 

Egymásnak ellentmondó elvárások

Vékony jégen járunk, hiszen egyik oldalról elvárás, hogy a gyerek szót fogadjon: azt csinálja, amit anya, apa, óvó néni, tanító néni mond. Akik nem akarnak kilógni a sorból, már egészen kicsi korban megtanulhatják: ha nemet mondanak, valami rossz fog történni.

Másik oldalról viszont az is elvárás, hogy a kiskamasz már képes legyen határozottan nemet mondani. Leginkább azokra a dolgokra, amelyek a szülőknek nem tetszenek, vagy amelyeket károsnak tartanak…  

„Így aztán a gyerekek bajban vannak, ha nemet kellene mondaniuk. Kerülik a konfliktust, ezért sok esetben inkább „behódolnak” a többségi trendeknek, véleményeknek. Ennek ellensúlyozása képpen a másik oldalon – például a szülők felé – viszont hatványozottan érvényesítik önálló akaratukat.” – hívja fel a figyelmet Beck Andrea. – „Sőt, ami talán még ennél is nagyobb baj, hogy elfogadni sem tanulják meg a saját véleményüktől, vagy ízlésüktől eltérőt. Válaszuk rendszerint érzelmi zsarolás, megszégyenítés, kiközösítés, enyhébb esetben csúfolódás.”
 

Amikor a „nem” nehéz, az „igen” pedig veszélyes...

„Cigivel kínál a legmenőbb srác az osztályban, ha nemet mondok, ciki vagyok.” „Ha nem fekszem le a fiúmmal, el fog hagyni.” „Ha nem sminkelek vastagon, kilógok a barátnőim közül, ki fognak közösíteni.” „Gáz, ha nincs olyan drága mobilom, márkás ruháim, mint a többieknek…” „Megsimogatott az edző, de nem szólhatok rá! Ugyan, ki hinne nekem…” Csak néhány a leghétköznapibb helyzetek közül, amivel egy tinédzsernek szembe kell néznie, és amire nemet kellene mondania.

Azonban nemet mondani nehéz. Ám, ha úgy mondunk igent, hogy valójában ellenkezni szerettünk volna, az számos konfliktushoz - akár komoly lelki krízisekhez is - vezethet, különösen serdülőkorban. Ezért nagyon fontos, hogy már gyerekkorban kialakuljon a nemet mondás képessége. Azonban ez nem megy magától.
 

A nemet mondás „iskolája”

„Ahogyan a felnőttek személyiségfejlesztő könyvekből és kommunikációs tréningeken tanulják véleményük felvállalását és az önérvényesítést, úgy a gyerekeknek is szükségük lenne rá, hogy tudatosan rögzítsék és fejlesszék ezeket a képességeiket. Egy nemet mondási, konfliktuskezelési vagy asszertív kommunikációs órának helye lehetne akár az általános iskolákban is” – véli Beck Andrea, aki mese- és tinédzsereknek szóló könyveiben ugyanilyen nagy hangsúlyt fektet a pozitív életszemlélet és az önbizalom, önértékelés fejlesztésére.

A legfontosabb az egészséges önbecsülés, az önelfogadás és az önbizalom. Hogy ez már gyermekkorban formálódhasson, nagyon sok múlik azon, milyen mintát mutatnak a szülők. És azon is, hogy milyen apró, mindennapi szokásokat tudnak elsajátítani a gyerekek, amelyekkel maguk is gyakorolhatják a nemet mondást. A legjobb módszer ebben is, ha határozott korlátokat szabunk, azonban ezeken belül szabad mozgásteret is biztosítunk a gyermeknek.
 

Gyakorlati tippek:
 

1. Legyen joga egy ovisnak is kiválasztania a saját öltözékét, természetesen az időjárásnak és az alkalomnak megfelelően.

2. Az iskoláskorú gyereknek a játékidőt követően kötelező leülnie tanulni, de hadd döntse el ő,  melyik tantárggyal kezdi.

3. Ne szidjuk le azért, mert nem fogadja szívesen az idős rokonoktól a puszit, netán még az arcát is megtörli. Viszont beszéljünk vele arról, hogy ezt a lehető legudvariasabb formában tegye.

4. Ha valamire nemet mond, ne söpörjük le azonnal a véleményét, inkább kérdezzük meg, miért ez a válasza.

5. Ha mi mondunk nemet, indokoljuk azt számára is érthetően.
 

Ebben van a szülő felelőssége

Törekedjünk arra, hogy jó kapcsolatot alakítsunk ki gyermekünkkel, s ha már idősebb, felismerjük azokat a helyzeteket, amelyekben szüksége van a segítségünkre, mert esetleg egy döntési helyzetben nem  mert nemet mondani. A segítség ellentétes esetben is elkél, hiszen ha megtette, akkor az esetleges következményeket – például a kiközösítést, csúfolódást, gúnyos megjegyzéseket – is viselnie kell. Lehetséges, hogy éppen olyan korszakát éli tini gyermekünk, amikor nem avat be az életébe. Fontos, hogy ilyenkor is tudja - és onnan fogja tudni, ha elmondjuk neki és éreztetjük vele -, hogy mi mellette állunk, hozzánk bármikor jöhet, mindig nyitva áll az ajtónk. Ebben van a szülők legnagyobb felelőssége.
 

Beck Andreának két szenvedélye van: az írás és az önfejlesztés. Utóbbi kapcsán vetődött fel benne, milyen jó lenne, ha az általa megismert pozitív életszemléletről és értékekről már gyermekként hallhatott volna. Így született meg az Y és Z generációs lányoknak szóló B+ Be Positive című regénye, mely a Facebook generációt foglalkoztató problémákra ad korszerű válaszokat és őszinte, szókimondó szexuális felvilágosítást.

Beck Andrea 1977-ben született Budapesten. Előbb kommunikációs, majd közgazdasági diplomát szerzett. Anyukaként, íróként, hétköznapi emberként egyaránt vallja a "Soha ne add fel!" elvet, mely áthatja írásait. 2011-ben jelent meg az első könyve, A Titoktündér, amely az utána következő titokmesékkel együtt az elmúlt évek egyik legsikeresebb magyar mesekönyv-sorozata.

Fotó: Emslichter / pixabay