SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Alkotás a mozgás öröméért

Csuporné Tóth Ágnes [cikkei] - 2016-11-16
Óvodánk még nem rendelkezik tornateremmel, de ugyanakkor nagyon gazdag a mozgásfejlesztést elősegítő játékok tárháza. Ebből a két tényből kiindulva gondoltam egy merészet: a szabad játék keretein belül, legyen lehetőségük a gyermekeknek nagymozgásuk gyakorlására.

A megfelelő tér kialakítása után szükséges hozzá a többelemes, variálható tornaszer, melynek tartalma: téglatest, kocka formájú, különböző színű elemek, ezekhez illeszkedő körlapok, kis és nagyméretű csavarok, különböző hosszúságú és színű rudak, különböző nagyságú és színű karikák, azonos nagyságú járólapok, babzsákok, valamint az eszközök tárolásához szükséges nagyméretű speciális tároló bőrönd, és a nagyméretű, vékony csoportszobai szőnyeg - az eszközök rakosgatása közben keletkező zajszint csökkentésére. A csoportszobát olyan mértékben kell átrendezni, hogy a mozgásos játék „építéséhez”, kipróbálásához, illetve a többi játszócsoport tevékenységeihez is álljon rendelkezésére megfelelő hely. Csoportunkban heti két alkalommal kerül sor ilyen jellegű mozgásos játékra.

A gyermekek először megismerkedtek a tornaszer elemeivel, azok formáival, színeivel, útmutatójával, képekkel, illusztrációkkal. Utána egy egyszerűbb elem összerakásával próbálkozhattak, majd egyre bonyolultabbakat építhettek. Örömmel tapasztaltam, hogy az idősebb, jobb képességű gyerekek példamutatóan viselkedtek, segítettek és elfogadták fiatalabb társaikat. Minden gyerek megtalálta a számára megfelelő tevékenységet. Mivel a gyermekek mozgás igénye különböző, itt lehetőség adódott arra, hogy a nagyobb, aktívabb mozgást és a nyugodt tevékenységet kedvelő gyermekek egyaránt jól érezzék magukat.

Itt nem szakad meg a játék folyamata, hanem egymás mellett, illetve együtt, "karöltve" zajlik. A gyermekek bármikor bekapcsolódhatnak és választhatnak másik játék tevékenységet. Az eszközök előkészítése és elrakása, rendszerezése is örömet jelent a gyermekeknek. Mivel csoportomba 3-7 éves korú gyerekek járnak, nagyon jó lehetőség adódik a közösségi nevelés és az egyéni bánásmód összehangolására. Biztosítani lehet a gyerekek megfelelő terhelését, aktivitását, és a kiváltott fizikai aktivitás fokozza a teljesítőképességüket.

A szabad játékban megvalósuló- egy építő-konstruáló - játékból kiinduló - mozgásfejlesztés rendszeres alkalmazása során a gyerekek sokkal jobban figyelnek egymásra, örülnek egymás sikereinek, nem okoz problémát a szerepek elosztása. Konfliktus helyzet ritkábban adódik. Egyéni ötleteiket bátran kipróbálhatják. Képesek a pedagógus közreműködésével terveket készíteni, szabályokat felállítani, melyek betartásában egyre önállóbbak. Képessé válnak szándékaik késleltetésére, egyre kitartóbbak lesznek, és tudják kontrollálni viselkedésüket. A szabályok betartása során kölcsönösen együttműködnek, segítik egymást. Megtanulják azt, hogy egyszerre csak egy eszköz legyen a kezükben, a már elkészült tornaszer komplexumot mindig megkerülve közelítsék meg vagy hagyják el, csak akkor kezdjék el a gyakorlatot, amikor az előtte haladó társuk már egy előre megbeszélt szakaszhoz ért, hogy legyen meg az egyes gyerekek között a gyakorlat biztonságos elvégzéséhez szükséges távolság.

A tornaszer variálhatósága lehetővé teszi a mozgásos helyzetek variálhatóságát, melyek beindítják a gyermeki fantáziát. Így folyamatosan találnak ki új elemeket és ehhez kapcsolódó mozgásformákat. A kötetlen, de szervezett tevékenység során a gyermekek az egyes gyakorlatokat többször megismételhetik, és így ügyesedik, egyre összerendezettebbé válik nagymozgásuk.

Ez egy olyan közös játék, amelynek során a gyermekcsoport tagjai egymás segítésével egy nagyszerű alkotást hoznak létre, melyet mindenki kedvére, bizonyos szabályok betartásával kipróbálhat, variálhat. A közös játék szabályait a gyerekek és pedagógus együtt alkotják meg. Az egész tevékenységet a jókedv, a kellemes – egyéni adottságokhoz igazodó - „leterhelés” jellemez, mely erősíti a gyermeki kiegyensúlyozottságot.


A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.


 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A tavaszi UV-sugárzás elleni védekezés fontossága

A tavasz beköszöntével az éghajlat változása mellett a napsugarak intenzitása is fokozatosan növekszik. Bár sokan a nyári hónapokkal társítják az erős napfényt és a lehetséges bőrkárosodást, már a tavasz elején is jelentős UV-sugárzási értékek érhetők el. E blogbejegyzés célja, hogy részletesen ismertesse az UV-sugárzás tudományos hátterét, annak hatását a bőrre és a szemre, valamint bemutassa a megelőző intézkedéseket, amelyekkel elkerülhetjük a hosszú távú károsodásokat.

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia

Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja