SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Írásjavítás 2. - Olvasható írás

Makra Ildikó Judit [cikkei] - 2020-12-02
Mostanában egyre kevésbé olvasható a gyermekek írása. Talán kevesebb időt töltenek eleinte a betűk formálásának elsajátításával, talán éretlen a finom-mozgásuk mire iskolába kerülnek, talán rövidebb időt szánnak a begyakorlásra...
Írásjavítás 2. - Olvasható írás

Nemrég beszélgettem egy igen értelmes nagyfiúval. 9. osztályba járt, egy sportversenyen a hokisok csapatjátékosaként a pihenőben találkoztunk. Beszélgetésünkkor kiderült, hogy az én munkám a vonalak alakításáról szól. Mindenről volt saját véleménye, meglepően értett gondolkodással foglalta össze a gondolatait.

„Elte info szakon programozónak szeretnék tanulni a gimi elvégzése után. Azt hittem az egyetemen már felesleges lesz a kézírás, ezért nem is érdekelt, hogy szépen írjak. Gondoltam, akinek fontos, az majd elolvassa. Úgy hittem a felsőoktatásban már tabletre vagy saját laptopra jegyzetelnek, de addig hosszú még az idő.

Beszélgettem volt csapattársam bátyjával, akitől meglepve hallottam, hogy kézzel jegyzetel. Azt mondta, azért mivel gyorsan beszél az előadó tanár, ezért így a leghatásosabb, hiszen rövidítve, ill. saját jeleket, kódokat használva az ismétlődő kifejezéseknél sokkal gyorsabban halad. Nem kell, hol a képernyőre, hol a tanárra, hol a táblára vagy kivetítőre nézni, meg a klaviatúrára. Egyszerűen bevisz egy nagy füzetet és abba írja, ami számára fontos. Nem ellenőrzi senki, mit és hogyan ír. 

Elmondta, hogy több esetben mikor valaki nem megy valamiért be órára, akkor a leadott anyagot elkérik egymástól. Pont, mint régen, az általánosban, ha betegség miatt kimaradt az aktuális órai ismeret. Ilyenkor fontos, hogy olyantól kérje el, akiét el tudják olvasni, hiszen van, aki a sajátját sem képes. Így nem is igen tudja felhasználni emlékeztetőként, főleg ha nincs a témából elérhető jegyzet. Arról nem is beszélve, hogy pár tanár csak a saját kifejezéseit visszahallva vagy visszaolvasva ad megfelelő jegyet vagy elismerést a tanulásért.

Szóval ezért érdemes olvashatóan írni.”

A cikk előző része: Írásjavítás 1.

Makra Ildikó Judit


Makra Ildikó Judit
Írásjavító grafo-pedagógus

Rajzelemzés és íráselemzés

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-70/529-89-12 (18 h.-tól - 21 h.-ig)
E-mail: grafobazis@gmail.com
Honlap: http://www.grafomotoros.hu
             http://www.iraszavar.hu
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja