Családjuktól rettegnek a csecsemőgyilkos anyák
A Rendészeti Továbbképző és Kutatóintézet szociológusa tanulmányában (Újszülött gyilkosságok – Titok és a megelőzés lehetőségei) az okokat, a bűncselekmény talaját jelentő körülményeket és a megelőzés lehetőségeit vizsgálja.
Magyarországon évi 20-25 csecsemőgyilkosság válik ismertté, de ezt a számot némely pesszimista szakértő a valóságban legalább a duplájára becsüli, mert szerintük előfordulnak soha ki nem derülő cselekmények is. Ezeknek a nőknek sikerül megőrizniük a titkot. Azt a titkot, amely végigkíséri őket, és motiválja cselekedeteiket a terhesség észlelésétől a szörnyű tett végrehajtásáig. Cseres Júlia szerint ennek a titoknak a mindenáron való megtartása a vezérmotívum a nem kívánt magzatot testében hordó nő életében.
Néha az orvos is tud a terhességről
A kutató 18 év alatt történt 268 magyarországi esetet analizált. Alaposan kikérdezte a csecsemőgyilkosságért elítélt nőket, áttanulmányozta a periratokat. Egyik fontos megállapítása, hogy az általa vizsgált esetek 26 százalékában orvos vagy védőnő is tudott a később csecsemőgyilkossá váló anya terhességéről, ám a tett megakadályozására nem tehetett semmit. Általában azok a nők keresik fel a távolabbi településen lévő szakrendelőket, akik otthonukból feltűnés nélkül eltávozhatnak néhány órára, egy fél napra. Terhességük megállapítását követően viszont soha többé nem jelennek meg a rendelőben, így eltűnnek az orvos látóköréből. Aki az egyszer nála megjelent páciens további sorsát nem kíséri figyelemmel, az általa észlelt terhességet nem jelenti a területileg illetékes védőnőnek, nőgyógyászati szakrendelőnek. Néhány esetben, valamely más ok miatt, védőnő is megfordult a terhességét titokban tartó nő családjánál. Gyanút fogva, rákérdezett az esetleges terhességre, felajánlotta segítségét, de az érintett élénk tagadása és tiltakozása miatt nem tehetett semmit. Ezekből a példákból nyilvánvalóvá vált, hogy a csecsemőgyilkosságok hatékony megelőzésében kevés szerepe lehet a szakorvosnak vagy a védőnőnek.
Titkot tartani mindenáron!
A vizsgált esetek mindegyikében a végzetes cselekedet kulcsmozzanata a terhesség mindenáron való titokban tartása volt. Az elemzett ügyekben szereplő lányok, asszonyok kivétel nélkül már a fogamzás pillanatától kezdve titkolták terhességüket. Teljesen függetlenül attól, hogy milyen társadalmi réteg tagjai voltak. Magát az eltitkolás tényét a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás szakemberei úgy értékelték, hogy az eleve egyértelmű bizonyítéka a későbbi csecsemőgyilkosságnak.
E feltételezéssel ellentétben a kutató állítja: a terhesség eltitkolása és a tett elkövetése között általában nincs összefüggés. A két cselekmény egybeesése csupán a sorozatos elkövetőknél képzelhető el. Az eltitkolt terhességet általában a nő környezete által tiltottnak minősített kapcsolat előzi meg. A vizsgált személyek közül 49 nőnél fogant egy éjszakás kalandból a magzat, 34 lány és 11, rendezetlen körülmények között élő nő diszkóismeretség folytán lett terhes. Három nő pedig zsarolás, illetve erőszak áldozataként. Jellemző, hogy az ilyen jellegű kapcsolatok közismertek a társadalomban, és az emberek általában tolerálják vagy közömbösen fogadják azokat. Egészen addig, ameddig ki nem derül a kapcsolatból származó terhesség. Különösen a falvakban, kisebb településeken fordul ilyenkor az emberek haragja a „megesett” lány ellen. Akit azután stigmatizálnak, a család szégyeneként emlegetnek. A teherbe esett nő leginkább a családjától és különösen az apjától óvja titkát, mert fél a testi és lelki retorzióktól.
Szégyenlős anyák, megesett lányok
A család, a bajba jutott nő közvetlen környezete legalább annyira felelős a terhesség tragikus végéért, mint maga az anya. Az esetek többségében fellelhető a fiatal nő anyjának felelőssége, aki évekkel korábban, még serdülő lányként elmulasztotta őt felvilágosítani a szexuális élet alapvető ismereteiről. A később csecsemőgyilkossá vált nők anyái szinte kivétel nélkül azt vallották: az ő családjuk tisztességes, és körükben nem illik „olyan” dolgokról beszélgetni. A terhességet a vizsgált esetek 16 százalékában tudta, 38 százalékában erősen sejtette a várandós nő anyja, mégsem tett semmit, hogy segítsen rajta. Helyette a faluban megtörtént régi esetekkel példálózott, hogy miképp üldözték el otthonából, hogyan verték agyon a „zabigyereket” a házhoz hozó lányt.
Az ügyek egy részében az apa felelőssége is tetten érhető: 4 százalékuk tudta, 16 pedig sejtette lánya terhességét. A teherbe esett nők tájékozatlansága valószínűleg alapvető ismereteik hiányával, tudatlanságukkal függ össze. Míg 112 fő már a kezdetektől fogva tisztában volt az állapotával, 71-en csak a magzat megmozdulásakor döbbentek rá terhességükre. Elképesztő, hogy ez utóbbi csoportban pontosan annyian voltak a tapasztalatlan hajadonok, mint a többször szült asszonyok. Közülük három leány és három asszony azt a képtelenséget állította, hogy terhességéről csak a szülés megindulásakor szerzett tudomást.
Se rokonuk, se barátjuk
A terhességüket eltitkoló nőkre általánosan jellemző a társadalmi elszigeteltség, a kevés és laza kapcsolat. Nincsenek barátaik, és családtagjaikra, rokonaikra sem számíthatnak. A szülést megelőző hetekben már állandósul náluk a felfokozott pánikállapot, melyben segítségkérés helyett továbbra is görcsösen ragaszkodnak titkuk megőrzéséhez. E titokkényszer nem szűnik meg az újszülött világra jöttével sem, sőt inkább fokozódik. A szüléstől lelkileg, fizikailag meggyötört nő ellenállhatatlan kényszert érez arra, hogy titka eddig rejtegetett tárgyát végleg eltüntesse, és ezzel az egész történéssorozatot semmissé tegye. E késztetést fokozza a sírásával környezete figyelmét felhívó újszülött. Noha a szülő nő ösztönös cselekedeteiben megnyilvánul az anya, hiszen az esetek döntő többségében betakargatja, bebugyolálja újszülöttjét, felülkerekedik benne a titka kiderülése miatt érzett rettegése.
A világra jött újszülötteknek majdnem a fele anyja passzív magatartásába hal bele (elvérzik, padlóra, árnyékszékbe esik stb.), 28 százalékuk megfullad, de nem erőszakos cselekedet következményeként. Volt például olyan nő, aki a nadrágjába szülte csecsemőjét. A tettleges újszülött-bántalmazás csak az anyák egyharmadánál bizonyosodott be: 51-en a saját kezükkel vagy a köldökzsinórral fojtották meg, 16-an szúró- vagy vágóeszközt használtak a gyilkossághoz, négyen pedig a falhoz, padlóhoz vágták újszülöttjüket.
Hogyan lehetne megelőzni?
A kutató szerint a csecsemőgyilkosságok megelőzhetők volnának, ha a fiatal nők már kisgyermekkortól az éppen aktuális értelmi szintjüknek megfelelő egészségügyi felvilágosítást kapnának. Az óvodában, az iskolában – és mindenekelőtt a szüleiktől.
Az újszülöttgyilkosságok megelőzését szolgálják a szülészeti kórházak kapujában található, ma már országszerte elterjedt inkubátorok is. Tíz év alatt, amióta Magyarországon először a Schöpf-Merei Ágost Kórház- és Anyavédelmi Központ kapuja alá kiállították az első inkubátort, csecsemők százainak mentették meg ezzel az életét.
Lóránth Ida
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: