Ha belenézek a tükörbe, nem egy magabiztos, hanem egy megtört lelkű, fáradt nőt látok

Az egész eddigi életemet úgy éltem, hogy azt mutattam a külvilág felé, mennyire erős vagyok. És magamban is mindig azt mondogattam, hogy én nem mutathatok gyengeséget, hiszen én egy erős, határozott nő vagyok, aki nem törhet meg. 

A tökéletes nő és a tökéletes anya szerepét játszottam, aki köszöni szépen, jól van, és egyedül is megállja a helyét az életben. Legtöbbször én magam is elhittem, hogy ez így van, és bármikor, amikor valamilyen akadályba ütköztem, megráztam magam és mentem tovább. 

Igazából időm se nagyon volt arra, hogy megálljak és keseregjek. Pedig néha olyan jó lett volna kisírni magam!

Úgy érzem, most már nem bírom tovább! Nem tudom tovább játszani az erős nő szerepét, amikor érzem, hogy a lelkem darabokban van.

Ha belenézek a tükörbe, nem egy magabiztos bombanőt látok, hanem egy megtört lelkű, fáradt nőt.
 

Nem szeretnék többé erős lenni

Igen, bevallom, én sem vagyok képes mindenre és bizony néha nekem is jól jönne egy kis segítség. Valaki, aki néha levenné a terheket a vállamról. 

És tudod, mi hiányzik? Az, hogy végre elengedjem magam, hogy bezárkózhassak pizsamában csokit enni és kisírhassam magam, hogy megkönnyebbüljek és hogy merjek később mások előtt is gyengének mutatkozni, hogy legyen valaki, aki oltalmaz és aki előtt nem kell szégyellnem, ha néha gyenge vagyok. 

Mert igen, még a legerősebb nőnek is szüksége van egy erős férfira, aki támogatja és aki figyel rá. 

Nem szeretnék többé erős lenni. Nem szeretném megjátszani, hogy jól vagyok, hogy minden rendben, és nem akarok minden áldott nap mosolyogni és határozottnak látszani. 

Igen, néha én is nagyon bizonytalan vagyok. Néha én sem tudom, hogy hogy lesz tovább. Néha én is összetörök. És most úgy döntöttem, hogy le is veszem magamról az erős nő szerepet. 

Nem leszek tökéletes. De senki sem az. Egyszerűen csak elég jó leszek. És ez már bőven elég. 

Indexkép: Christopher Ross képe a Pixabay-en