SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Sikeresebb a vállalkozó, ha nő!?

Vágó László [cikkei] - 2010-10-11
A nőnek attól, hogy vállalkozásba fog, nem kell a férfi vállalkozói társadalom tagjai közé besorolnia magát. A férfi vállalkozói tulajdonságok utánzásával elveszti a női mivoltának előnyeit?!
Sikeresebb a vállalkozó, ha nő!?

Jó kérdés. Szerintem igen, azért mert más. A női vállalkozó, ha nőként viselkedik az üzleti életben is, akkor a vállalkozása is jobban működik.

  • A női vállalkozók empátia-érzékükkel olyan körülményeket tudnak biztosítani, melyek jelentős teljesítmény-növelésre késztetik saját magukat és a munka-társaikat is.
  • A női vállalkozók fontos döntése illetve választása az, hogy milyen arányban osztják meg idejüket a család és az üzlet között. A férfi vállalkozó döntése általában mindig az üzlet felé hajlik.
  • A női vállalkozó sok mindent megtesz az üzlet sikere érdekében, de sokkal hajlamosabb a kompromisszumra és döntései sokkal árnyaltabbak.
  • Sikeressége is abból adódik, hogy mind a két területen a szükséges maximumot nyújtja és igyekszik a két oldalt egyensúlyban tartani. Ettől a női vállalkozók inkább kiegyensúlyozottabbak, kevesebb bennük a görcsösség. Ez a kedvező lelki állapot érződik rajtuk és sugárzik belőlük az üzleti életben. A kiegyensúlyozottság önbizalmat és előnyt biztosít számukra a stresszelő, bizonyítás kényszerben szenvedő férfiakkal szemben, akiknek nincs egyensúlyban tartó hátterük. Ennél még fontosabb dolog, a női vállalkozók az üzleti életben megvalósított viselkedése.

Charles Handy vállalatvezetéssel és irányítással foglalkozó angol szakember azt vallja az üzleti viselkedésről, hogy az üzleti életben vannak nyugati és keleti típusú üzletek. 
  • A nyugati típusú üzlet azt jelenti, hogy a felek igyekeznek egyoldalú erőfölényt kialakítani és ezt kihasználva kötik meg az üzletet a saját javukra. 
  • A keleti típusú üzlet az ő szemléletében a kölcsönös előnyökre és haszonra épül. Azaz mind a két fél nyer az üzleten.
Ön szerint melyik típus vonatkozik általában a női és melyik a férfi vállalkozókra?
  • Tapasztalataim szerint a női vállalkozók többségének üzleti viselkedése középpontjában a kölcsönös előnyökre való törekvés áll, vagyis a keleti típust részesítik előnyben.
  • A férfi üzletember az esetek többségében az üzlet során harcra készül és harcol is. A siker számára az ellenfél kárára elért egyoldalú eredményt jelenti. „A földbe döngölt üzletfél a jó üzletfél”. A férfiak általában a nyugati típusban hisznek.
 
Befejezésül egy történet, melyről Önök döntsék el, inkább kire jellemző. 
 
Katalin egy rendezvényszervezéssel foglalkozó vállalkozó hölgy. Párja Péter ital- és kávégépeket árusít. Egy árubemutatón ismerkedtek meg. Szerelem volt a „második” látásra, mert a bemutató utáni időben Katalin által szervezett egyik rendezvényen Péter cége biztosította az ital- és kávé automatákat. Mivel mind a ketten jól előkészítették a dolgokat a rendezvényre, volt idejük beszélgetni és jött a „szikra”. 
Péter sokat utazott országszerte, Katalin is sikeres volt, ezért csak komoly egyeztetésekkel tudtak közös programot szervezni. Az történt, hogy az egy éves évfordulójukat ünnepelték egy csütörtöki napon. Igyekeztek megadni a módját. Péter színházjegyet vett. Vacsorára egy jó étterembe foglalt asztalt. Katalin szépségszalonban készült fel az eseményre. Meglepte magát és persze Pétert egy csodaszép ruhával. Hétfőn Katalint felhívta egy üzletfele, hogy soron kívül egy rendezvényre lenne szüksége csütörtökön, mert üzleti partnerei meglátogatják. 
 
Ön szerint mit tett Katalin?
Katalin, mint szerelmes nő visszautasította a megrendelést, hogy együtt lehessen Péterrel ezen a fontos évfordulón. Katalin, mint vállalkozó, talált helyettesítőt. Egyben biztosította régi üzletfelét, hogy a jövőben továbbra is rendelkezésére fog állni, mivel fontos számára a bizalma és a vele folytatott üzleti kapcsolat.
 
Ön szerint Péter ugyanezt tette volna?!
 
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja