SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szakács-szótár A-B –ig.

Németh Ági [cikkei] - 2006-05-15
Ez a szótár abban nyújt segítséget, hogy jobban el tudjunk igazodni a gasztronómia útvesztőiben, hogy megtudjuk egy-egy szakkifejezésnek mi a jelentése.

Egy sütemény vagy étel elkészítésekor, mikor kezünkbe vesszük a receptet, néha szembesülünk azzal, - akár kezdő, akár gyakorló háziasszonyok vagyunk -, hogy olyan kifejezéssel találkozunk, melynek nem tudjuk a jelentését. Ilyen például az abálás, felfújt, dermesztés, és még sokáig sorolhatnám a hasonló szavakat. Ennek hiányában nehéz elkészíteni a receptek alapján a süteményt vagy az ételt.


Abálás
Ízesített lében való előfőzés: pl. húsok, szárnyasok, szalonna (fokhagymás lében való főzés)

Angolos sütés
Forró zsírban vagy olajon addig sütjük a húst, amíg vékony pörcréteg keletkezik rajta, a belseje jól átmelegszik, de belül nyers marad: pl. bélszín, hátszín sütése

Aszalás
Szárítás, főleg gyümölcsöket szoktunk így tartósítani.

Aszpik
Hideg ételek díszítésére használt kocsonyaszerű anyag, amit az étel jellegének megfelelően, alapléből kocsonyához hasonlóan főzünk. Pl. hidegtálak készítésénél: húsok, halak, tojás,

Angol mustár
A mustármag finomra őrölve, és fűszerekkel ízesítve. Pl. vajak, mártások ízesítésére használják

Áztatás
Szárított, aszalt vagy füstölt készítmények előkészítésénél alkalmazott eljárás. Pl. aszalt gyümölcs beáztatása sütés előtt, füstölt csülök, száraz bab főzés előtti beáztatása.

Á point
Félangolosra sütött hús

Alaplé
Többféle csontból készített enyhén fűszerezett lé: levesek, mártások, főzelékek alapja

Agar-agar
Tengeri algából készített kocsonyásító anyag.

Beforralás
Alaplevek forralása addig, amíg a víz jelentős része elpárolog.

Bőnye
A húsok felületén lévő hártya.

Briz
Borjúmirigy, a velőhöz hasonlóan készítjük el.

Borscs
Orosz ételkülönlegesség, savanykás, pikáns ízű zöldségekkel, céklával készített húsleves.

Bográcsban főzés
Egytálételeket készítünk parázs fölé lógatott (edényben) bográcsban. A jellegzetes ízt a pörzs anyag adja. Pl. gulyásleves, pörkölt, halászlé

Bouchées
Vajastésztából készített pogácsa alakúra kiszúrt sós tészta. Előételnek szokták kínálni megtöltve.

Bundázás
Húsok, halak zöldségek készítésekor a felületüket különböző anyagokkal vonjuk be. Pl. liszt, tojás, zsemlemorzsa.

Buggyantás
A tojásokat forró, de nem lobogó inkább gyöngyöző ecetes-sós vízbe ütjük, és megfőzzük lágy tojásnak. Tojásételek készítésénél alkalmazzák ezt az eljárást.




(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Három gyerek tűnt el Szigetszentmiklósról

A szigetszentmiklósi rendőrök a lakosság segítségét kérik három gyermek eltűnésének felkutatásában.

Elmúlhat-e magától a pánikbetegség?

A pánikbetegséggel nehéz együtt élni, különösen, ha úgy érezzük, kicsúszik a kezeink közül a kontroll a rohamok kapcsán. Érdemes-e arra várni, hogy majd "magától" elmúlik a nehézség? Egyáltalán léteznek-e olyan eszközök, amelyekkel elősegíthetjük a javulást? Mikor és miért érdemes orvoshoz fordulni? Dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ pszichiátere adott választ a kérdésekre.

Tények és tévhitek a máj méregtelenítéséről

Év elején sokakban felmerül az úgynevezett májméregtelenítés gondolata, különösen néhány átmulatott éjszaka után. De vajon valóban méregteleníthető a máj? Megvédhetjük-e a májunkat a károsodástól és ha igen, mit kell ehhez tennünk? Dr. Németh Aliz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus adott hiteles válaszokat a kérdésekre.

Szalmonellával fertőzött liszt került az Aldi üzleteibe

Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a forgalomból, a visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. november 20. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

A sclerosis multiplex-szel élőknek nyújt segítséget a Semmelweis Egyetem oktatóvideója

Háromszor gyakoribb nőknél az ezerarcú betegségként is emlegetett sclerosis multiplex, mint férfiaknál. Az első tünetek jellemzően 20-40 éves kor között jelentkeznek. A krónikus, autoimmun megbetegedés tünetei nagyon változatosak, előrehaladása egyénenként változó. Mivel a betegség gyakran ellehetetleníti az érintettek mindennapi tevékenységeit, ezért nagyon fontos a diagnózist követően az idejében megkezdett rehabilitáció, komplex fejlesztés. A Semmelweis Egyetem oktatóvideója ehhez nyújt segítséget.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja