SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Ősz és padlizsán

Fürst Melinda [cikkei] - 2008-09-23
A padlizsánból a legismertebb étel a mediterrán népek konyhájában a muszaka, ratatuille.
De készíthetünk belőle rántottát, padlizsánkrémet, palacsintatésztában megforgathatjuk és kisüthetjük, vagy hagyományos bundában kirántva főzelék mellé ehetjük. Töltve és párolva, vagy a fasírt helyettesítésére is kitűnő.

A padlizsán akkor alkalmas a felhasználásra, amikor kemény. Ha már ráncosodni, vagy puhulni kezd rendszerint keserű. Felhasználás előtt ajánlatos besózni, majd rövid idő múlva lemosni, ekkor elveszti az esetleges keserű ízt.

 

Padlizsánrántotta

Hozzávalók:

3 közepes padlizsán,
6 tojás,
1 nagy vöröshagyma,
4 zöldpaprika,
4 paradicsom,
3 evőkanál olaj,
só, bors, pirospaprika

Elkészítés:

A padlizsánt ujjnyi széles szeletekre vágjuk, besózva fél órára félretesszük.
A hagymát karikára vágjuk a paprikával együtt. A paradicsomról lehúzzuk a héját, majd krumplinyomóval összetörve elkeverjük a tojással, habverővel felverjük.
A paprikát, hagymát, padlizsánt az olajon megpároljuk, hozzáadjuk a felvert paradicsomos tojást, sóval és a borssal ízesítve jól átsütjük. A tetejére szórhatunk pirospaprikát, ízlés szerint.

Rántott padlizsán sajttal

Hozzávalók:

1 közepes padlizsán,
10 dkg füstölt sajt,
2 tojás, liszt, zsemlemorzsa, olaj,
só, bors

A padlizsánt meghámozva nagyon vékony szeletekre vágjuk. Lesózva 1 órán át állni hagyjuk, majd letörölve megborsozzuk.
Két padlizsán közé egy vékony szelet sajtot teszünk, lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk.
Forró olajban kisütjük, burgonyapürével tálalhatjuk.

Őszi padlizsános vagdalt

Hozzávalók:

2 kisebb padlizsán,
1 nagy patisszon,
1 paradicsompaprika,
5 tojás, 2 gerezd fokhagyma,
25 dkg száraz kenyér,
2 evőkanál zsemlemorzsa,
2 evőkanál napraforgómag,
3 evőkanál olaj, só, bors

A padlizsánt meghámozva, felszeletelve fél órát állni hagyjuk besózva. Megfőzzük a tojásokat, lehűtjük hogy a héját könnyen le tudjuk szedni.
A padlizsánról lemossuk a sót, felkockázzuk
 a patisszonnal együtt, és megfőzzük. Ha puhára főttek, villával összetörjük, belekeverjük a napraforgómagot és a kockára vágott  paradicsompaprikát.
Hozzáadjuk az összetört fokhagymát, sót, borsot és belemorzsoljuk a kenyeret, jól eldolgozzuk.
Gyúródeszkára zsemlemorzsát hintünk, szétterítjük rajta a keveréket, majd középre tesszük a 4 tojást. Felgöngyöljük, majd egy hosszúkás sütőformába tesszük,  előmelegített sütőben 15 percig sütjük.
15 perc eltelte után megkenjük a tetejét olajjal, és ropogósra sütjük. Csak kihűlve szeletelhető.

Tepsis padlizsán

Hozzávalók:

4 közepes padlizsán,
5 evőkanál vaj,
5 evőkanál liszt, 5 dl tej,
20 dkg parmezán sajt,1 pohár tejföl,
szegfűszeg, só, bors

A padlizsánokat félbevágjuk, a magot kivesszük. 10 percig főzzük, majd hagyjuk megszáradni.
A vajból, lisztből rántást készítünk, amit a tejjel felengedünk.
A padlizsán húsát összetörve beletesszük a mártásba, hozzákeverjük a sajt háromnegyedét, fűszerezzük.
Egy sütőedénybe beletesszük a padlizsánokat, a krémet beletöltjük, a tetejüket megkenjük tejföllel. A maradék reszelt sajtot elosztjuk rajtuk, és előmelegített sütőben 10-15  percig óvatosan sütjük, amíg megpirul a teteje.

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia

Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

Az emlődaganat helyi kiújulásának típusa és ideje előrejelezheti a lehetséges áttéteket

Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A szakemberek 154 beteg adatainak elemzésével egyebek mellett kimutatták, hogy minél több idő telik el az első diagnózis és a tumor visszatérése között, annál kisebb az áttétek kockázata. A kutatás eredményei fontos lépést jelenthetnek a személyre szabott terápiás stratégiák kialakításában.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja