SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Fókuszpontban az arc

Családinet [cikkei] - 2010-09-14
Soha többé portré fotó. Közeli képről pedig szó sem lehet! Bizonyára sok 30 év feletti nő szájából elhangzott már ez a mondat, amikor visszanézve a róla készített, 5 évvel ezelőtti fotókat összehasonlította a mostaniakkal. A fényképek nem hazudnak, könyörtelenül megörökítik az elrejteni kívánt mimikai ráncokat, és a kissé megereszkedett, fiatalságából veszített arcbőrt.

Az első trükk, amit bevetünk, hogy az apró Thermage termékfotóráncaink láthatatlanná váljanak, egy jó minőségű alapozó. Ezt követik a különböző bőrfeszesítő krémek, és a kozmetikai lift-kezelések. A bátrabbaknál ezután, ha a kíméletesebb módszerek eredménytelennek tűnnek, szóba jöhet a Botox kezelés, vagy az arcplasztika. A tű és a kés gondolata azonban sokakban félelmet kelt, ezért nem vállalkoznak komolyabb műtéti beavatkozásokra. Szerencsére, már Magyarországon is elérhető a Thermage, mely lehetővé teszi a non-invasive (műtét nélküli) bőrfeszesítést.

Arcunkon már a kezelés után szemmel látható lesz a változás, és érezhetően simább tapintású, feszesebb lesz a bőr. A kezelést követő 6 hónapban az arc bőre folyamatosan, hétről-hétre simább és egyenletesebb lesz. Ahogy a bőrfeszességért felelős kollagén rostok visszanyerik rugalmasságukat és a szervezet elkezdi az új kollagén termelését, úgy lesz arcunk bőre egyre feszesebb és rugalmasabb. Mivel a Thermage a bőr önmegújító képességét aktiválja, a 6. hónap végére kialakuló végeredmény is természetes lesz.

Thermage fej kezelés közbenAz eljárás során semmilyen idegen anyag nem kerül a szervezetünkbe, és nem keletkezik semmilyen heg sem a kezelt bőrfelületen. Tehát a Thermage rendkívül biztonságos és esztétikus megoldás. A kezelés segítségével arcunk olyan lehet, mint a régebbi fényképeken. S életvitelünktől, valamint genetikai adottságainktól függően körülbelül 3-5 év alatt éri el bőrünk ismét, a kezelést megelőző állapotot.


Pózolj vidáman a kamerák előtt, az arcod biztosan nem fogja elárulni korodat!



A kezelést Magyarországon a budapesti Mediburg Klinikán, a szegedi St. Gellért Klinikán és a szombathelyi Sándor Plasztikai - Esztétikai Sebészeten végzik.

A Thermage kezelésekről bővebb információ a www.thermagehu.hu és a www.mediburg.hu oldalakon található.


Forrás: www.morpho.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

Az emlődaganat helyi kiújulásának típusa és ideje előrejelezheti a lehetséges áttéteket

Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A szakemberek 154 beteg adatainak elemzésével egyebek mellett kimutatták, hogy minél több idő telik el az első diagnózis és a tumor visszatérése között, annál kisebb az áttétek kockázata. A kutatás eredményei fontos lépést jelenthetnek a személyre szabott terápiás stratégiák kialakításában.

Fiatal édesanya tragédiája: agyvérzés következtében hunyt el a szülés után

Megdöbbentő tragédia rázta meg a nyíregyházi közösséget: egy 22 éves kismama életét vesztette nem sokkal gyermeke születése után. Az eset körülményeit jelenleg is vizsgálják a hatóságok és az egészségügyi szakemberek.​

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja