SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Országos Melanoma Nap 2010

Családinet [cikkei] - 2010-05-04
"Mielőtt bőrét a Napnak mutatja meg, mutassa meg bőrgyógyászának is!" - tűzte zászlajára jelmondatát a Magyar Dermatológiai Társulat, amely ezúttal május 3-án, hétfőn biztosított lehetőséget azok számára, akik nemcsak napolajjal kívánják védeni bőrüket a káros ultraibolya sugárzások ellen.

A 2006 óta minden évben megrendezésre kerülő Melanoma Nap keretében a Társulat immáron ötödik alkalommal szervezete meg prevenciós bőrgyógyászati vizsgálatait az ország számos városában.

A dermatológusoktól gyakran hallhatjuk, hogy különösen a nyári strandszezonban kiemelten nagy figyelmet kell fordítani bőrünk védelmére, hiszen számos veszélyforrás létezik, amely a bőrdaganatok valamely formájának kialakulását okozhatja. Hogy ne csak a szezonális bőrvédelem jelentőségét, hanem a folyamatos odafigyelést is a középpontba állítsák, a napokban több európai ország példáját követve, hazánkban számos helyszínen tartottak ingyenes bőrgyógyászati szűrővizsgálatot.

A szakorvosok május 3-án is arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a melanoma kialakulásában nagy szerepet játszó öröklött tulajdonságok - mint a világos bőr, a nagyszámú anyajegy vagy a családban előforduló melanoma - mellett a megváltozott életmódból származó rizikófaktoroknak is jelentős szerep tulajdonítható a bőrdaganatok e fajtájának kifejlődésében. Az életstílus kockázatnövelő voltát tökéletesen szemlélteti az az adat, miszerint a 20-as és 30-as éveikben járó nők - akik egyértelműen más ütemben élik mindennapjaikat, mint akár egy generációval idősebb társaik tették - körében a leggyakoribb haláloknak a melanoma számít.

A kezdeményezéssel a Társulat célja elsősorban a lakosság figyelmének felhívása volt a melanoma megelőzésére, a bőr fokozott védelmére, főleg így, a nyár közeledtével. A szakorvosok azonban kardinális fontosságúnak tartják, hogy az emberek ne csupán évente egyetlen alkalommal szenteljenek figyelmet bőrüknek, hanem mind a 365 napon tegyenek annak épsége megóvásáért. Hiszen a melanoma gyógyítható betegség, azonban csak abban az esetben, ha idejében felismerik és megkezdik a kezelését.

Mivel a bőr külső felszínében alakul ki, ezért a melanoma a beteg számára könnyen felfedezhető elváltozás. Azonban az egyszerű észrevehetőség és jó gyógyíthatóság ne tévesszen meg senkit sem, a melanoma komoly, magas halálozású betegség, amely megelőzésére igenis oda kell figyelni. A helyes életmód, az erős napfénytől és más sugárzástól (pl. szolárium) való tartózkodás, valamint a rendszeres önvizsgálat és kontroll lényegesen megkönnyíti a daganat prevencióját.



Sokan azonban legyintenek, amikor arra hívják fel figyelmüket, hogy testük más, fontos szerve mellett a bőrük is legalább ugyanolyan fokozott törődést igényel a mai, rohanó világ megváltozott körülményei közepette. Rákos elváltozások ugyanis a bőr sejtjeiben is kialakulhatnak, ráadásul az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre nagyobb valószínűséggel. A festéksejtekből kiinduló melanoma évről-évre elterjedtebb betegségnek számít, a diagnosztizált esetek száma minden egyes esztendőben 3%-kal növekszik.

A jelenlegi állapot komolyságát jelzi, hogy bőrdaganatok ezen fajtájának előfordulási gyakorisága az elmúlt két évtized során duplájára emelkedett. Mára odáig fajult a helyzet, hogy minden hetvenedik emberben kialakul a rosszindulatú betegség, és amennyiben a jelenlegi tendencia tovább folytatódik, pozitív irányú változás a jövőben sem várható.

A Magyar Dermatológiai Társulat - éppen a melanoma aggasztó térhódítását figyelembe véve - ebben az évben még nagyobb erőfeszítéseket tesz a betegség leküzdésére. A bőrgyógyász szakemberek az Országos Melanoma Nap keretében az ország több helyszínén ingyenes tanácsadással várták az érdeklődőket, elsősorban a megelőzéssel - ezen belül a korszerű fényvédelemről szóló módszerekkel - kapcsolatban. Mivel a bőrrák e formája különösen az anyajegyes bőrfelületet veszélyezteti, ezért a jobb felvilágosítás, valamint a hatékonyabb prevenció érdekében a szakorvosok anyajegy-tanácsadással is a látogatók rendelkezésére álltak.

Diamond Agency
 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia

Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

Az emlődaganat helyi kiújulásának típusa és ideje előrejelezheti a lehetséges áttéteket

Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A szakemberek 154 beteg adatainak elemzésével egyebek mellett kimutatták, hogy minél több idő telik el az első diagnózis és a tumor visszatérése között, annál kisebb az áttétek kockázata. A kutatás eredményei fontos lépést jelenthetnek a személyre szabott terápiás stratégiák kialakításában.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja