Ha a tükröt össze is törjük, magunk elől hova menekülnénk?!

Szeretet
A külső út
Van, hogy a szeretet által mély nyugalmat élünk meg, de megéljük általa a nyugtalanságot, az aggodalmat, félelmet is. Sokszor megéljük azt, hogy nem tudunk szeretni és többekkel előfordul, hogy hamar kiszeretnek, ha a másik nem úgy viselkedik, nem úgy csinálja, ahogyan azt szeretnék. Azt szeretnénk, hogy a szeretet életünk kísérőjévé váljon, hogy általa kiszabadulhassunk a negativitás hullámvölgyeinek csapdáiból.

Belső út
A szeretettel együtt a szívünket is mélyen érzezzük, hiszen amikor hangoltak vagyunk, akkor megérint a természetünk és megéljük a szív harmóniáját, szeretetét, a békét, amit felénk sugároz. Ekkor feloldódunk a nyugalom forrásánál, de ha ebből kizökkenünk és ez gyakran megtörténik, akkor elveszítjük ezt a kapcsolatot és zaklatottá, feszültté, idegessé, türelmetlenné válunk.
Az együttérzés, az önzetlenség erejében nem vagyunk megosztóak, így nem minősítjük sem a másik embert, sem a helyzetet, amiben vagyunk. Nem okoljuk a másikat és a világot a velünk történt kellemetlenségekért, így szenvedésünk átalakul. Mert ugye a legtöbbször akkor is szenvedünk, ha szeretünk és akkor is ha nem. Mindig van valamilyen hiányunk, s ezeket a hiányokat betölteni kívánjuk egy másik emberrel, egy tevékenységgel, locsogással, fecsegéssel, evéssel, mindig valami olyasmivel, amitől várunk valami jót, jobbat, többet, ami felvidít bennünket, boldogságot okoz nekünk. Ha a múlandó, külső értékektől várjuk, hogy nekünk jó legyen, ha elvárunk, akkor csalódunk és konfliktusba kerülünk.