SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mennyit tudunk a szem egészségéről?

Családinet [cikkei] - 2024-10-15
Legtöbben jobban félünk a látásvesztéstől, mint a rák, a stroke, a szívbetegség és más súlyos betegségek kialakulásától, legalábbis erre mutatnak rá különböző nemzetközi tanulmányok. Bár azt feltételezzük, hogy jól ismerjük a jó látás megőrzéséhez szükséges tudnivalókat, valójában a többségnek csekély a tudása ezen a területen. Ez az ismerethiány pedig növeli egy-egy szembetegség kialakulásának kockázatát.
Mennyit tudunk a szem egészségéről?

Az American Academy of Ophthalmology (Amerikai Szemészeti Akadémia) megbízásából 3512 amerikai felnőtt körében végzett online felmérés egészen meglepő eredményt hozott. A kutatásban részt vevők 81%-a azt állította, pontosan tisztában van azzal, hogy mi az a három betegség, ami a vakság kialakulásáért okolható. Ehhez képest ötből csak egy ember tudta megnevezni ezt a három kórt: a glaukómát, az időskori makula degenerációt, valamint a diabétesszel összefüggő látásvesztést.

A tájékozatlanság árthat a szemnek

„A legtöbb ember nincs tisztában olyan alapvető tényekkel, amelyek megvédhetik őket a tartós látásromlástól – kezdi Dr. Gaál Zsuzsanna, a Budai Szemészeti Központ szemész szakorvosa. Például kevesen tudják, hogy egyes szembetegségek és belgyógyászati problémák már azelőtt komoly károkat tehetnek a látásban, mielőtt észlelnénk a kór tüneteit. Ez egyrészt azért lehetséges, mert az agyunk alkalmazkodik a lassú látáscsökkenéshez, másrészt sokan egyszerűen a korral járó látásromlásnak tulajdonítják a jelenséget. Mindkét esetben akkor fordulnak csak orvoshoz, ha a tünetek már valóban zavarók, esetleg korlátozzák a mindennapi tevékenységeket."

Tudtad?

  • A glaukóma számos formájának nincsenek figyelmeztető jelei. Előfordulhat, hogy perifériás látásunk jelentős részét elveszítjük, mielőtt azt észrevennénk. Ez azért lehetséges, mert a betegség fokozatosan okoz látótér-vesztést/szűkülést.
  • A diabéteszes retinopátiában szenvedők legtöbbször észre sem veszik a látásproblémákat. A kezeletlen cukorbetegség azonban vakságot okozhat.
  • A valóságban egyenes vonalak, könyv sorok hullámzása jelezhetik az időskori makula degenerációt (AMD). A tünetek általában hirtelen jelennek meg és gyorsan romlanak.

A jó hír az, hogy mint minden más betegség – pl. szív- és érrendszeri betegség, kóros elhízás –, úgy a szembetegség esetén is sokat tehetünk a jó látás megtartásáért prevencióval. „Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy az egészségtudatosságnak milyen fontos a szerepe a szemészetben is. Az egészséges táplálkozás, köztük is a sok zöldség fogyasztása nagymértékben támogatja a szem egészségét. De a napszemüveg rendszeres viselése és a dohányzás mellőzése is ugyanolyan fontos lenne. Illetve nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a családban milyen szembetegségek fordultak elő korábban, hogy felmérjük valamilyen szembetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozunk-e. Fontos megemlítenem, hogy az évenkénti szemészeti szűrés ugyanolyan jelentőséggel bír, mint például egy éves mammográfiai vizsgálat. Míg az utóbbin mára már egyre többen vesznek részt, addig szemészhez kevesen mennek el éves rendszerességgel" – hangsúlyozza Dr. Gaál Zsuzsanna.

A látásvesztés nem csak a szemünkre van hatással

Kevesen tudják, hogy a romló látás ronthatja más krónikus betegségek lefolyását is. A kutatások szerint azzal is csak minden negyedik felnőtt van tisztában, hogy a látásvesztés pszichológiai problémákkal, például társadalmi elszigeteltséggel és depresszióval jár.

A szemészek a technika gyors fejlődése által minden eddiginél korábban képesek diagnosztizálni a szembetegségeket és ennek jelentős szerepe van a látás megőrzésében.

„A fejlett technológia azonban semmit nem ér, ha az emberek nem mennek el szemészeti szűrésre és diagnosztizálják időben a problémájukat. Sajnos nagyon sok olyan pácienst látunk a mindennapi rendelésen, akiknek sokkal jobb lehetne ma a látásuk, ha időben felkeresték volna a szakorvost" – mutat rá Dr. Gaál Zsuzsanna.

Forrás: Budai Szemészeti Központ, purecom
Kép: Budai Szemészeti Központ

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Életét vesztette Sallai Nóra ötéves kisfia az autóbaleset következtében

Életét vesztette Sallai Nóra ötéves kisfia az autóbaleset következtében

Szeptember 27-én történt a súlyos karambol, melyben Sallai Nóra színésznő és kisfia életveszélyes sérüléseket szenvedett - azóta kórházban ápolták őket. A szörnyű baleset mára azonban felfoghatatlan tragédiává változott.
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
5 betartható szabály a szív egészségéért

5 betartható szabály a szív egészségéért

Európában és hazánkban is vezető haláloknak számítanak a szív- és érrendszeri betegségek, emiatt pedig nem lehet eleget beszélni a szív- érrendszer egészségéről, a megelőzésről, a kezelés lehetőségeiről és a saját felelősségünkről. Erre ad jó apropót a Szívünk Napja, amelynek kapcsán dr. Jenei Zsigmond Máté, a Kardioközpont kardiológusa, belgyógyász szolgált könnyen betartható szívvédő tanácsokkal.
SüNI Fogászat - Új, korszerű rendelő várja a kisbetegeket a Bethesda Gyermekkórházban!

SüNI Fogászat - Új, korszerű rendelő várja a kisbetegeket a Bethesda Gyermekkórházban!

Akár már bódításban is elvégezhetők egyes fogászati és szájsebészeti beavatkozások a Bethesda Gyermekkórház SNI Fogászati Ambulanciájának újonnan kialakított rendelőjében. Az új kezelőegység és rendelő célja, hogy a sajátos nevelési igényű - közülük is kiemelten az autizmussal élő - gyermekeknél a vizsgálat, illetve a beavatkozás minél gördülékenyebb legyen, és a lehető legnagyobb biztonságban érezzék magukat az ellátás teljes ideje alatt.
Mérgező vegyszerek már az alsóneműkben is? - Sokkoló eredményeket hozott a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje

Mérgező vegyszerek már az alsóneműkben is? - Sokkoló eredményeket hozott a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje

A Tudatos Vásárlók Egyesülete egyedülálló nemzetközi együttműködésben végzett tesztje veszélyes, hormonkárosító biszfenol vegyületeket mutatott ki az alsóneműkben. Minden harmadik bugyi anyaga tartalmaz mérgező vegyszert és minden tizedik az egészségre rendkívül káros mértékben. Az egyesület a biszfenolok teljes betiltásáért dolgozik, mivel az eredmények arra hívják fel a figyelmet, hogy a káros vegyi anyagok nem elhanyagolható mennyiségben vannak jelen a hétköznapi termékekben.
A szerkesztő ajánlja