SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Felfüggesztett fogházbüntetést kértek a mogyoróallergiában meghalt kisfiú tanárára

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-10-09
A tanárnő annak ellenére adott mogyorós édességet a gyereknek, hogy tudta, hogy mogyoróallergiában szenved.

Felfüggesztett fogházbüntetést kért az ügyészség a tanárnőre

Majdnem két éve annak a szörnyű esetnek, amikor egy hétéves kisfiú az iskolában mogyorós tortát evett, ezután pedig allergiás rohamba halt bele.

Az újpesti napközis tanárnővel szemben most emelt vádat az ügyészség. A tanárnő annak ellenére adott a gyereknek mogyorós ételt, hogy tudta, hogy mogyoróallergiás. 

A szülők több csatornán is jelezték, hogy a gyereküknek mogyoróallergiája van, beírták az üzenőfüzetbe, de szerepelt a szülőknek szóló kérdőíven és a tanulói adatlapon is. 

A tragédia napján az egyik gyerek születésnapját tartották, a tanár pedig minden gyermeknek adott mogyorókrémmel töltött ostyarudat. A kisfiú evett belőle, majd rosszul lett és hányt. Később súlyosabb tünetek jelentkeztek nála. Értesítették a szülőket, akik az iskolához rohantak és eindultak kocsival orvoshoz. Az autóban azonban annyira rosszul lett a gyermek, hogy megálltak egy benzinkúton és mentőt hívtak a kisfiúhoz. 

Két mentőegység is érkezett, de a kicsi életét már nem tudták megmenteni. 

A 45 éves pedagógus annak ellenére tette a gyerek asztalára a mogyorós édességet, hogy tudott a mogyoróallergiáról, de ezt nem vette figyelembe. 

A 24.hu információi szerint 

a pedagógus vallomásában azt mondta, hogy tudott a gyerek allergiájáról, de nem gondolta, hogy az ennyire súlyos. Hozzátette azt is, hogy nem figyelte, hogy az ostya mogyorókrémmel van töltve. 

Az ügyészség a pedagógusra halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést kért azzal, hogy határozott időre tiltsák el a tanítói foglalkozás gyakorlásától.

Indexkép: PDPics képe a Pixabay-en

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Letartóztatták a holtan talált berekfürdői kisfiú anyját

Elrendelte a bíróság szerdán a holtan talált berekfürdői kisfiú német állampolgárságú anyjának letartóztatását - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség az MTI-vel.

Holtan találtak egy tízéves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy tízéves német állampolgárságú fiút a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Berekfürdőn - közölte honlapján a rendőrség vasárnap délután.

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

Tragédia az arizonai tavon: négy hónapos csecsemő hunyt el az extrém hőség miatt

Egy családi hajókirándulás tragédiába torkollott Arizonában, amikor a négy hónapos Tanna Rae Wroblewski életét vesztette a szélsőséges hőmérséklet következtében. Az eset rávilágít a hőség veszélyeire és a megelőzés fontosságára.

Közeledik a tavasz, gyakoribb a migrén?

A migrénesek pontosan tudják, melyek azok a triggerek, amelyek kiváltják náluk a görcsös fájást. Leggyakrabban bizonyos ételeket, fényt, hangokat, stresszt szokás emlegetni, de sokan vannak, akiket az időjárásváltozás visel meg. Dr. Para Szabolcs, a Neurológiai Központ neurológusa a közeledő tavaszi frontok kapcsán beszélt a migrén kezelési lehetőségeiről.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja