SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

4 ok a CRP vizsgálat elvégeztetésére

Családinet [cikkei] - 2017-10-03
Egy vérvizsgálatból is sokat megtudhatunk egészségi állapotunkról. A szervezetben zajló gyulladásos folyamatokat a CRP szint ellenőrzésével ki lehet mutatni. Arról, hogy pontosan mit mutat ez az érték, és milyen tünetek kapcsán érdemes ellenőriztetni, dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa beszélt részletesebben.

Önmagában nem diagnózis, de fontos adat annak megállapításához

A CRP (C-reaktív protein) egy olyan fehérje, amely a szervezetben zajló gyulladás esetén a májban termelődik, és segíti a fehérvérsejtek egy típusának működését. A fehérvérsejtekről tudjuk, hogy fontos szerepet játszanak a fertőzések leküzdésében, a kórokozók semlegesítésében. A CRP szint emelkedése tehát arra utal, hogy a szervezetben valahol egy ilyen „küzdelem” zajlik, gyulladás jött létre. Dr. Kádár János hangsúlyozza, hogy a gyulladás helyéről önmagában a magas CRP érték semmit nem árul el, ezért a laboreredmény önmagában nem, csak a többi vizsgálati lelettel és a beteg panaszaival összevetve ad iránymutatást a diagnózishoz.


1. Vírus, vagy baktérium? Megelőzhető a felesleges antibiotikum szedés

Az őszi-téli időszakban gyakori megbetegedések kapcsán segítséget nyújthat a CRP szint ellenőrzése. Torokfájás esetén például nehéz eldönteni, hogy szükség van-e antibiotikumra, vagy sem. A felesleges gyógyszerszedés elkerülhető, ha ellenőriztetjük a CRP szintet. Ha magas értéket kapunk, akkor feltehetőleg – amennyiben a beteg egyéb tünetei is erre utalnak - bakteriális fertőzéssel állunk szemben, melynek kezeléséhez antibiotikumra van szükség.


2. Segíthet meghatározni, hogy meddig szükséges gyógyszert szedni

A CRP szint azt is elárulja, hogy antibiotikum kúra esetén mikor lehet abbahagyni a gyógyszer szedését. A CRP szint ugyanis a gyulladás létrejöttét követően hat óra múlva megemelkedik, a gyulladás elmúltával pedig 24 óra után csökken. Amennyiben ez bekövetkezik, az iránymutatást nyújthat a kezelőorvos számára a gyógyszeres kezelés befejezésére. Ez hasznos lehet például egy tüdőgyulladás esetén, amelynél a tünetek jellemzően hosszan, a gyulladás lezajlását követően is fennállnak.


3. Elhúzódó lázas állapot, hőemelkedés esetén

A láz legtöbbször valamilyen vírusos, vagy bakteriális fertőzés velejárója, de okozhatja autoimmun betegség, valamely szerv gyulladása, a hőszabályozás zavara, hormonbetegség, daganatos betegség, sőt még gyógyszerhatás is. Mire a betegek immunológushoz kerülnek, többségük már túl van egy-két antibiotikum kúrán is, a láz azonban továbbra is fennáll – számolt be tapasztalatairól az Immunközpont főorvosa. A tartós láz mellé gyakran gyengeség, fáradtság, csökkent teljesítőképesség, fokozott verejtékezés és étvágytalanság is társul. Más vizsgálatokkal kiegészítve a CRP szint ellenőrzése elhúzódó lázas állapot esetén is fontos támpontot nyújthat a diagnózishoz.


4. Ízületi fájdalmak kapcsán

Ízületi fájdalom lehet a korral járó, a porcok kopásából eredő, de okozhatja autoimmun betegség, rheumatoid arthritisz (RA), másnéven sokízületi gyulladás is. A RA kezelésében nagyon fontos a korai diagnózis, mert így lehet megelőzni a betegség egyéb, ritkább megjelenési formáit és szövődményeit. Fontos tehát az ízületi fájdalom okának felderítése, a CRP pedig ebben is segítséget nyújthat: az ízületi kopás ugyanis nem, az RA viszont megemeli az értékét a szervezetben.

Forrás: Immunközpont
Fotó: CORIGLIANOADV / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Három gyerek tűnt el Szigetszentmiklósról

A szigetszentmiklósi rendőrök a lakosság segítségét kérik három gyermek eltűnésének felkutatásában.

Elmúlhat-e magától a pánikbetegség?

A pánikbetegséggel nehéz együtt élni, különösen, ha úgy érezzük, kicsúszik a kezeink közül a kontroll a rohamok kapcsán. Érdemes-e arra várni, hogy majd "magától" elmúlik a nehézség? Egyáltalán léteznek-e olyan eszközök, amelyekkel elősegíthetjük a javulást? Mikor és miért érdemes orvoshoz fordulni? Dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ pszichiátere adott választ a kérdésekre.

Tények és tévhitek a máj méregtelenítéséről

Év elején sokakban felmerül az úgynevezett májméregtelenítés gondolata, különösen néhány átmulatott éjszaka után. De vajon valóban méregteleníthető a máj? Megvédhetjük-e a májunkat a károsodástól és ha igen, mit kell ehhez tennünk? Dr. Németh Aliz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus adott hiteles válaszokat a kérdésekre.

Szalmonellával fertőzött liszt került az Aldi üzleteibe

Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a forgalomból, a visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. november 20. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

A sclerosis multiplex-szel élőknek nyújt segítséget a Semmelweis Egyetem oktatóvideója

Háromszor gyakoribb nőknél az ezerarcú betegségként is emlegetett sclerosis multiplex, mint férfiaknál. Az első tünetek jellemzően 20-40 éves kor között jelentkeznek. A krónikus, autoimmun megbetegedés tünetei nagyon változatosak, előrehaladása egyénenként változó. Mivel a betegség gyakran ellehetetleníti az érintettek mindennapi tevékenységeit, ezért nagyon fontos a diagnózist követően az idejében megkezdett rehabilitáció, komplex fejlesztés. A Semmelweis Egyetem oktatóvideója ehhez nyújt segítséget.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja