SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tornával és rádiófrekvenciával a visszerek ellen

Családinet [cikkei] - 2012-11-28
Különösen a nőket és az álló foglalkozásúakat érinti a visszérbetegség, amely kezeletlenül súlyos szövődményekhez vezethet, mint a lábszárfekély, vagy a trombózis. Megelőzéséért viszont sokat tehetünk. A megoldási lehetőségekről dr. Sepa György, az Oxygen Medical sebész, érsebész beszélt.
Tornával és rádiófrekvenciával a visszerek ellen

Hajlam és rizikófaktorok

A visszér-betegség oka a visszerekben megnövekedett nyomás, ami főként a gravitációból ered, és tartós fennállása a vénabillentyűk elégtelenségéhez, a vér pangásához, majd az erek kitágulásához vezet. Ha a szülők, nagyszülők is szenvedtek ettől, az utódoknál is megvan a hajlam a kialakulásra. Ugyanakkor az életmód is elősegítheti a visszeresség kialakulását.

Különösen a napi 12 óránál többet állók a veszélyeztetettek, hiszen ők a vénás véráramlás egyik fontos feltételétől, a környező izmok munkájától vannak megfosztva. Ilyen szempontból a mozgásszegény, ülő életmód is jelentős kockázati tényező.

A várandósság alatt a hormonális hatások, és a vénás nyomást okozó, növekvő testsúly következtében változik meg a vénás keringés. (Ugyanilyen okból rizikófaktor az elhízás is.) A hanyattfekvés a vénák összenyomódása által fokozhatja is a panaszokat. Fontos, hogy az érintett kismama minél hamarabb szakszerű tanácsokat kapjon.

Mivel a nagy meleg szintén ront a panaszokon, visszeres problémáknál kerülendőek a hosszú forró fürdők és a szaunázás!


Tanácsok az állapotromlás elkerüléséhez
 

  • Kiváló értorna a váltózuhany, amikor felváltva meleg, majd hideg vizet folyatunk a vádlinkra, hideg vízzel befejezve a folyamatot.
     
  • Kerüljük a túl magas sarkú cipőket, ideális az 5 centi alatti sarokmagasság. A túl magas sarok viselése esetén ugyanis másként feszül a lábszárizomzat és elveszíti izompumpa funkcióját, ami a vér visszaáramoltatását szolgálná.
     
  • Ha nem tudjuk elkerülni a hosszú álldogálást, rendszeresen tornáztassuk, mozgassuk meg a lábujjakat, a lábszárat, és szabadidőnkben sétáljunk, biciklizzünk, ússzunk. Kifejezett panaszok esetén napközben ajánlatos a kompressziós harisnya vagy a rugalmas pólya viselése, esténként pedig a láb felpolcolása.
     
  • Túlsúly esetén ajánlatos a kilókat fokozatosan csökkenteni elsősorban mozgással illetve az étrend átalakításával, hogy minél kevesebb súlyt kelljen a lábaknak cipelnie.
     
  • Az értorna során hanyatt fekve emeljük fel a lábukat, és először combból körözünk kifelé-befelé, majd bokából tegyük ugyanezt. Szintén hatékony a hanyatt fekve biciklizés, illetve ha behajlított térdek mellett a lábfejekkel mindkét irányban köröző mozgást végzünk – lehetőleg minden nap.

A főtörzs visszeresség leghatásosabb megoldása a műtét.

-Ezidáig a hagyományos és lézeres műtéteket tekintették a legkíméletesebb eljárásnak. Ám a legmodernebb rádiófrekvenciás készülék még ennél is kíméletesebbnek bizonyult, tekintettel arra, hogy sokkal kisebb hőmérsékleten éri el a kellő hatást és ez által enyhébb a környező szövetekre gyakorolt hatása is – ismerteti dr. Sepa György, az Oxygen Medical sebész, érsebész főorvosa.
- Tulajdonképpen a mikrohullámot használjuk fel a kezelésre, amely magas frekvenciájú energia segítségével hőhatást fejt ki az erekre. Az igen vékony, speciálisan szigetelt tű 4 MHz frekvenciájú rezgése által kiváltott hőhatás elpusztítja a kapilláris erek falát és azok tartalmát is. A kezelt érfal összezáródik, a benne lévő vér hirtelen megalvad. Az eljárás szinte fájdalommentes és bármely testrészen elvégezhető. A készülék egyszerű alkalmazása, a szövődménymentesség és az enyhe utólagos panaszok miatt alkalmas mind a kisebb oldalágak, mind a nagyobb fő vénatörzsek műtéti ellátására is. A beavatkozás altatás, gerincérzéstelenítés illetve vágás nélkül történik. Minimális traumatikus hatása következtében a beteg a harmadik napon munkába állhat.

www.oxygenmedical.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.

A szerkesztő ajánlja