SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Méregtelenítés, böjt - csak körültekintően!

Családinet [cikkei] - 2010-02-23
Tavasz közeledtével sokan foglalkoznak a méregtelenítés, a böjt gondolatával, és talán nem is véletlenül. Hiszen az évszakváltásokkor, különösen tél végén már évszázadok óta szokás egyfajta "nagyböjtöt" tartani - amely feltölti energiaraktárainkat hasznos anyagokkal, sok felesleges salakanyagot eltávolít és megtisztít.
Méregtelenítés, böjt - csak körültekintően!

Azonban sosem szabad felelőtlenül, felkészülés nélkül belevágni semmiféle kúrába, sőt, adott esetben érdemes szakember tanácsát is kérni. A részletekről dr. Vass Éva, az Oxygen Medical gasztroenterológusa beszélt.

A modern életvitel problémái

Azt, hogy mozgásszegényen élünk és helytelenül táplálkozunk, már sokszor hallhattuk, de vajon tényleg ilyen nagy jelentősége van mindennek? Igen, ugyanis az emésztés, a bélrendszer úgy működik, mint a fa gyökérzete: ha ez egészségtelen, maga a fa és a lombok is azok lesznek. Tehát mindenképpen érdemes odafigyelnünk a táplálkozásunkra, és időnként nem árt válogatott élelmiszerekkel megkímélni magunkat.

Melyek a legnagyobb problémák?
 

  • Túlzott energia- és zsírbevitel
  • Túlzott fehérje- és szénhidrátfogyasztás
  • Nagy mértékű alkohol és NaCl (konyhasó) fogyasztása
  • Alacsony esszenciális (telítetlen) zsírsavbevitel, a telített zsírsavak javára
  • Kevés rost és élő táplálék fogyasztása


Mire valók a tisztítókúrák?

A fő cél az anyagcsere tehermentesítése, a szervezetben felhalmozott salakanyagok kiválasztásának elősegítése bőséges folyadékfogyasztással egybekötve.
Fontos, hogy folyadék alatt ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag ásványvizet, gyógyteákat, gyümölcs- és zöldséglevet, és főként tiszta vizet értünk, akár napi 2,5-3 liter mennyiségben is. Tisztító hatású teakeveréket készíthetünk kamillából, édesköménymagból, csipkebogyóból, borsmentából, gyermekláncfűből, nyírfalevélből és aranyvesszőfűből. Aki nem szeretne ezzel pepecselni, jó hatású, ha csak vesetisztító csalánteát vagy gyógynövényboltban beszerzett kész keveréket kortyolgat.
A program alatt mindvégig fontos a testmozgás, ami védi az izmokat a kúra alatti lebontástól. Jó hatású, ha Kneipp-módszereket is alkalmazunk az immunrendszer és a keringés stabilizálására, amilyen például a hideg-meleg váltózuhany, a száraz testledörzsölés, amit zuhanyozás követ, illetve ha megoldható, a hideg vízben, esetleg köveken járás. Tudni kell, hogy a tisztulás akkor lesz a legjobb hatású, ha nem csak testileg, de lelkileg is igyekszünk feltöltődni, kerüljünk a stresszhatásokat, relaxálunk, meditálunk.

Szükséges az előzetes kivizsgálás?

Ha bármiféle krónikus betegségünk van, mindenképpen érdemes a tisztítás előtt ellenőriztetni a vérnyomásunkat, a szívfrekvenciát, laborvizsgálaton és általános fizikális vizsgálaton átesni, és kikérni a kezelőorvosunk tanácsát. - mondja dr. Vass Éva, az Oxygen Medical gasztroenterológusa. 
Egyáltalán nem szabad belekezdeni ilyen jellegű kúrákba az alábbi esetekben:

  • tartós szteroidterápia
  • TBC
  • pajzsmirigy túlműködés
  • veseelégtelenség
  • terhesség, szoptatás
  • vérkeringési, vérképzőszervi betegségek
  • diabétesz  
  • pszichiátriai betegségek

Óvatosan kell bánni a méregtelenítéssel pubertás kor előtt és idős korban, ilyenkor csak 1-2 napos, enyhébb kúrákba ajánlatos belevágni. Mivel a böjtök alatt átmenetileg emelkedhet a húgysavszint és a ketonkoncentráció, köszvényeseknek csakis a sav-bázis egyensúly korrigálásával szabad ilyesmibe kezdeni.

A böjtök menete

Mielőtt drasztikus változtatásokat vezetnénk be az életünkben, tartanunk kell néhány bevezető, tehermentesítő napot. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kevesebbet eszünk, többet iszunk, kerüljük a húst, a nehéz ételeket, és este 6 óra után már semmit nem fogyasztunk.
Klasszikus böjtnek nevezzük például a léböjtöt, a teaböjtöt, a tejsavóböjtöt és a nyákböjtöt. Akik járatlanok ebben a műfajban, mindenképpen érdemes szakértő tanácsát kikérniük, vagy egy vezetett böjtön részt venniük. Ha elég erősnek és elszántnak érezzük magunkat, belevághatunk olyan, néhány napos kúrákba, amely során csakis zöldséget, gyümölcsöt és gabonát fogyasztunk, többször kis mennyiséget, és kerüljük az úgynevezett élvezeti szereket (alkohol, dohányzás, koffein, tein, fehér cukor, fehér liszt és só).
A 3-4 napos, vagy legfeljebb egy hetes kúrák után a bevezető napokhoz hasonlóan felépítő napokat kell tartani, nem szabad azonnal visszatérnünk a korábbi táplálkozásra - és a továbbiakban is érdemes megfontolni, minden elemét érdemes-e visszavenni.
Nagyon fontos, hogy egy hétnél hosszabb kúra csak abban jártas orvos felügyelete mellett javasolt, különösen betegeknek. Néha csakis intézeti körülmények közt kivitelezhető a méregtelenítés.

A méregtelenítés hatásai

A szakszerűen és óvatosan végrehajtott tisztítókúra hatására aktiválódnak az anyagcsere-folyamatok, aminek következtében enyhülhetnek a kötőszöveti betegségek, normalizálódhat a vérzsírok és a vércukor szintje. Sok felesleges salakanyag és víz kiürül -, így kiürülhetnek az ödémák is, csökkenthet a vérnyomás. Az emésztőfolyamatok javulása által regenerálódhat a nyálkahártya, a bélmozgások fokozódhatnak. A bőr letisztul, a kúra alatti átmeneti rosszabbodás után javulhat az ekcéma, a pikkelysömör állapota. A kúra végére csökkennek a gyulladások, és az ideiglenes leromlás után erősödik az immunrendszer is. 

Forrás: www.oxygenmedical.hu 
Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja