SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Pénzszerző átverés a méregtelenítés Dr. Zacher Gábor szerint

Teszáry Nikolett [cikkei] - 2017-04-07
Az utóbbi időben nagyon felkapott szokás lett a kúraszerű méregtelenítés azoknak a körében, akik egészségesebb életre, csinosabb alakra vágynak. Az ország toxikológusa azonban azt mondja, a pénzünkön kívül semmitől nem szabadít meg egy ilyen kúra, sőt.
Pénzszerző átverés a méregtelenítés Dr. Zacher Gábor szerint

A TV2 Mokka c. műsorában szólalt meg Dr. Zacher Gábor, aki toxikológusként – a mérgekkel foglalkozó orvosként - vált ismertté, mára pedig a Honvéd kórház sürgősségi osztályának vezető főorvosa. A méregtelenítő kúrák hasznáról kérdezték, ő pedig egyszerűen és érthetően vázolta fel, miért csak egy pénzrabló hóbort ez az új szokás.

A főorvos úr már nem először szólal meg a témában, rögtön azzal kezdi bevezetőjét, hogy a kórházban gyakran találkozik az ilyen kúrák „áldozataival”. Ezek a páciensek nem épp az egészségtől kicsattanó emberek, ellenkezőleg: a kiszáradás tüneteit mutatják. A jól csengő áltudományos magyarázatokra is kitér, mint például, hogy miért nem kivitelezhető a máj tehermentesítése.

Mint mondta, hacsak nem szed az ember speciális gyógyszereket, dolgozik veszélyes anyagokkal, vagy iszik meg egy liter fagyállót, a normális, egészséges táplálkozás mellett nem gyülemlik fel semmilyen méreganyag a szervezetben.

A legtöbb ilyen kúra alapja a vízhajtás, mely érezhető, pozitívnak tetsző hatásokat okoz, például súlycsökkenést a folyadékvesztés miatt. Ezzel együtt sok fontos nyomelem is távozik a szervezetből, melyek hiánya különböző zavarokat okozhat. Zacher doktor szerint ezeket a problémákat megoldandó nyúlunk a különböző csodaszerekhez, melyek ugyan nem használnak semmit, de ha árusításukhoz arcát adná, méregdrága sportautóval járna.

„Ez a modern világ hülyesége, hogy unatkozó szépasszonyok mosatják a beleiket, azt remélve, hogy jobban lesznek” – nyilatkozta Dr. Zacher Gábor, aki nem mellesleg annak is hangot adott, hogy az úgynevezett „méreganyagoknál” sokkal nagyobb probléma a tömeges elhízás és az egészségtelen életmód, véleménye szerint ezzel kellene inkább foglalkozni.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.

A szerkesztő ajánlja