A közösségről: Olyanokat várok ide, akik szeretik az otthonukat, kertjüket és környezetüket felujitani, átrendezni, szépiteni, évszaknak és alkalmaknak megfelelően disziteni.
Én nem szeretek minden gombát. Amit a platnira teszek, az a sampion.
Nagy kalapja van és jól besózom. Isteni! Amikor még vidékre jártunk, ott volt a szomszédban egy nő, aki eső után szedett gombát, nekünk is hozott belőle, de abból nem mertem enni. Hiába bizonygatta, hogy ért hozzá. Biztos, így van, de akkor sem ettem belőle. A férjem az megette és mindig mondta, hogy miért félek.
igen, a nyers tészta, az én anyukám is gyúrt és lopkodtam bebőle
megeszem a nyers gombát is de nem rajongok érte, de csak azt amelyiket a boltba lehet kapni, másfélét már nem eszek meg sehogy, pedig a sült őzláb és keserű gombákat is szerettem, nagymamám nagyon jól el tudta készíteni a gombaféléket ki fogom próbálni a platnis módszert
Nagyon jó, mindenkinek van valami dilije. Én imádom a levesben főtt zöldségeket, a fiam a fehérrépát nem enné meg a mai napig sem. Én is szeretek minden zöldséget nyersen is, a kelkáposzta torzsát is megeszem. Gyerekkoromban még a nyers tésztát is megettem. Akkor még nem lehetett készen kapni, amikor anyám gyúrta, elloptam belőle.
A nyers gombát is megeszed? Én úgy szeretem, platnira rátenni, jól besózni a kalapját. Felséges étel!
nem tudom miért van, de megértelek, a kisebbik fiam sem szereti ezeket, a nagyobbik az uborkát, dinnyét nem eszi, mert mag van bennükszeretem a snidlinget, a petrezselymes krumplit meg egyenesen imádomén a nyers krumplit, zöldségeket is szeretem az egyik cicám a krumplihajat szerette
Igen, rá gondoltam. Elég csak a nagyon ismert fűszereket ültetni, de azokat lehet kapni cserépben. Majoranna, kakukfű, kömény stb.
Snidlinget szereted? Én nem. Undorodom tőle, ez olyan nekem, a petrezselymes krumplit sem eszem meg, amíg nem szedem le róla. Nem tudom megmagyarázni, hogy ez miért van.
Maria Trebenre gondolsz? az nekem is meg van, sajnos hiába ültetnék nem tudom kezelni őket, nem tudom melyiket mikor kell szedni, melyik részét, stb. a nagyon ismertekkel nincs gond, mint a kakukkfű is, de sok mindegyikhez azért érteni is kell egy kicsit
Sok gyógynövényt lehetne ültetned, megvan a hely hozzá. Szerintem nem túl bonyolukt a kezelésük. Magot gondolom, lehet kapni. Én még a gyógynövényeket sem ismerem igazán. Pedig megvettem még azt a híres könyvet - most nem jut eszembe a szerző neve. Belenéztem, aztán soha többé nem olvastam el.
szerencsére nem túl sokat, napi 7 szem elosztva
nekem sajnos fáj a fejem, ősszel megkezdődik és csak a tavasz végén múlik el, már megvizsgálták a fejem, de nem találtak semmit, azt mondják a rossz idő a hibás
ezért is volna jó gyógynövényeket fogyasztani, régebben volt a kertemben, de mostanában nem ültettem, de jövőre megint szeretnék
Sok gyógyszert szedsz? Én nem annyira sokat, de szedek. Egyre vagyok büszke, soha nem fáj a fejem. Ennek örülök, mert bármilyen fájdalmat utálok. Alacsony az ingerküszöböm.