A közösségről: Olyanokat várok ide, akik szeretik az otthonukat, kertjüket és környezetüket felujitani, átrendezni, szépiteni, évszaknak és alkalmaknak megfelelően disziteni.
szeretek itthon lenni, de lehet, hogyha az állatkáim nem volnának akkor többször és szívesebben elmennék nem szeretem őket magukra hagyni, ha tehetem akkor a menőkét is úgy intézem hogy legyen itthon valaki
Erről annyit írnak, hogy estig visszatartják. Hogyan lehet ezt megcsinálni, nem tudom.
Néztem a Hajós műsorát, kínomban, mert nem találtam mást. Hajós a dobozban a címe, ez sorozat, de még nem láttam, ez volt az első. Ez tetszett, cirkuszról készített egy hosszú dolgot. Jó volt. Nem szeretem őt, mint előadót, de ezt élveztem. Tudom, hogy a cirkusz világa hálás téma. Az életformájuk tetszene, vándorolnak, naponta máshol laknak.
Ugyanakkor mégis nagyon fegyelmezetten élnek, hiszen másképpen nem lehet művelni.
Fiatal koromban egy lakókocsit szerettem volna és naponta máshol laknék. Persze, soha nem jött össze.
Nem tudom, te szoktad-e olvasni a 444. portált. Néha isteni dolgok vannak benne. Most Indiáról írják, hogy ott nemigen járnak az emberek wc-re, megvárják az estét és szanaszét csinálják a dolgokat. Most az Unesco készített erről egy pár videót, az éneklő kakikról. Szellemes különben.
Nem áztunk meg, mert nem úgy volt, hogy egyáltalán nem volt teteje, hanem teljesen körülvette az oldala. A másik nagy ötlete az volt, hogy beépített egy vödröt, hogy ne rögtön pottyanjon a dolog. És mellette volt egy vödör mész és abból kellett önteni rá. Igy leírva nem hangzik olyan jól, de én látom magam előtt, nyilván nem megy át leírva.