Szabadságórák várandósoknak

Kismama-tánc: szabadságórák várandósoknak

Bár a babavárást, gyermeknevelést saját életükben egyelőre csak tervezik, Pecsenka Nóra és Törzsök Kata a várandósság területén már ötéves tapasztalat birtokában vannak. Ennyi ideje vezetik a táncterápiás foglalkozásokat, amelyeken értékes információval gazdagodhatnak a várandós kismamák és kispapák önmagukról, egymásról és arról az - egyelőre a biztonságos anyaméhben rejtőzködő - apró emberről, akit annyira várnak.

- Hogyan kerültetek kapcsolatba egymással és a kismama-tánccal?

P.N.: - Pszichológia szakos egyetemistaként egy rendkívül érdekes, az ELTE által szervezett prenatális kutatás műhelymunkáiban vettem részt még 1997-ben. Később részt vettem egy táncterápiás tanfolyamon is, itt ismerkedtem meg Katával, és hamarosan barátok lettünk. Időközben pedig megismertem Békesi Beát, aki akkoriban kezdte szervezni az ASZP foglalkozásait. Ő hívott meg a programba, és kért fel, hogy tartsak táncterápiás foglalkozásokat várandós kismamák számára.

T.K.: - Tibetológiát és kultúrantropológiát tanultam az egyetemen, de mindig is érdekelt a mozgás, valamint a benne rejlő terápiás lehetőségek is. Mivel egy időben azzal kapcsolatban is végeztem kutatásokat, hogy a különböző társadalmakban hogyan zajlik a szülés és az arra való felkészülés, Nóra mint "kultúrost" hívott meg a programba. Azóta is együtt dolgozunk egy Magyarországon egyedülálló módszerrel.

 - Ennek a módszernek - nevéből adódóan is - lényege a tánc, a mozgás. Milyen táncot, milyen stílust alkalmaztok?

T.K.: - Tulajdonképpen nem lehet szoros értelemben vett táncról beszélni. Mi a tánctól kissé eltérő fogalomrendszert alakítunk ki a foglalkozásokon: arra ösztönözzük a kismamákat és párjukat, hogy saját belső ritmusuk alapján - bár külső ritmusok, dallamok segítségével is - hozzanak létre egy saját mozdulatot, és engedjék, hogy az tovább éljen, széppé váljon, jelentést nyerjen, sajátos tánccá váljon. Ez nem igényel előzetes tánctudást, "csupán" nyitottságot, jelenlevést, mozgásigényt, és valamennyi természetes érzékenységet a zenére. Ahhoz a szabad mozgáshoz segítjük visszatalálni a nőket, amit talán gyermekkorukban éltek át utoljára - ezért nevezhetjük "szabadságóráknak" a foglalkozásokat. Ezt a fajta szabadságot - bár első hallásra, látásra egyszerűnek tűnhet - az európai kultúrában nagyon nehéz megtanulni.

P.N.: - Természetesen ebben a mozgásrendszerben bőven vannak improvizációs elemek is. Persze eleinte szükség van arra, hogy bizonyos szabályokat felállítsunk, mert különben néha elveszünk a nagy szabadságban. Ezért először játékos formában, néhány szabály megismertetésével mi  indítjuk el a mozgást, de nem egy megadott koreográfiát tanítunk meg, hanem abban segítünk, hogy a résztvevők saját gyermekkori vagy későbbi élményeiket hívják elő és éljék meg a mozgásban.

- Az újszerű, tanulható tudás, amit nyújtotok, tehát egyben "régi" is, hiszen mindenki rendelkezik gyermekkori élményekkel...

P.N.: - Pontosan. Mi nem egy új dolgot tanítunk, hanem egy ősi, a bennük élő gyermek szocializációja előtti tudáshoz segítjük vissza a szülőket. Ugyanakkor szinte semmi misztikus pszichologizálás nincsen abban, ami általában egy ilyen foglalkozáson zajlik, csupán egy olyan természetes képességet, készséget hozzuk előtérbe, amit manapság egyre kevésbé ismernek és használnak.

- Miért van mindez jó hatással a várandósságra, a szülésre való felkészülésre?

T.K.: - Ha a várandósság előtt vagy alatt megtanulunk - vagy inkább újratanulunk - befelé, a saját testünkben zajló érzésekre, folyamatokra figyelni, akkor könnyebben fel tudjuk venni a kapcsolatot a kisbabánkkal is, hiszen egyelőre még ő is a testünkben van. Az archaikus és a kevésbé civilizált társadalmakban ez még manapság is így működik: az édesanyák képesek egy bizonyos, szavakban nem kifejezhető kommunikációt folytatni magzatukkal, és ebben nagy szerepe van a fizikai tényezőknek, a mozgásnak is.

P.N.: - Ha megfigyeljük és megértjük a várandósság és a szülés alatt a bennünk játszódó folyamatokat, arra is képessé válhatunk, hogy valamennyire kontrollálhassuk azokat. Ez akár a vajúdás fájdalmának megértésében, elfogadásában, legyőzésében is segíthet.

- Úgy tudom, szeretitek arra biztatni a kismamákat, hozzák el a foglalkozásra párjukat is. Hogyan tud segíteni a leendő apa az ősi tudás mozgásélménybe való transzformációjában?

T.K.: - A párkapcsolatban alapvetően is nagyon fontos, a vajúdás alatt pedig új értelmet nyer, hogy tudjam, mi jó és mi nem az a társamnak. Amikor az ember vajúdik, nincs kedve elmagyarázni, hogy miért vagy miért ne épp ott fogja, simogassa, masszírozza a párja. Ezért célszerű, ha már előzőleg megtanult együttmozogni vele. Ez nem megy egyik napról a másikra, sokat kell gyakorolni.

P.N.: - Amennyiben a pár nem választotta a papás szülést, még mindig hasznos lehet a várandósság alatti és utáni, szavak nélküli kommunikáció alkalmazása, hiszen ez nemcsak önmagunk, hanem a másik alaposabb, másfajta megismerésére szolgál. Tapasztaljuk, hogy bár eleinte a papákat a legnehezebb elcibálni a foglalkozásokra, később mégis ők a legpozitívabbak, lelkesebbek, kreatívabbak a tánc alatt!

- Mivel csoportos foglalkozásokról van szó, némelyek azt gondolhatják, kényelmetlen lehet mások előtt megmutatni, kiadni magunkat, a tánc által felszínre hozott élményeinket, érzéseinket. Hogyan előzitek meg, hogy a kismamában gátlás alakuljon ki a csoporttársakkal szemben?

P.N.: - Általában kis csoporttal dolgozunk: 8 főnél többen ritkán szoktunk a csoportban lenni. Nagyon sok előnye van annak, hogy nemcsak egy pár van jelen azért, mert van, amikor egy másik ember, aki már ki mer, vagy ki tud mondani egy élményt, hozzásegít minket ahhoz, hogy fölismerjünk magunkban bizonyos élményeket, érzéseket. Annak érdekében, hogy biztonságban érezzük magunkat és megfelelő intimitás alakulhasson ki, zárt csoportként működik a kismama-tánc: nem lehet a csoport beindulása után egy-két héttel csatlakozni, hanem 2-3 hónapig ugyanazok az emberek mozognak együtt, egy térben.

T.K.: - Az így kialakított bensőséges csoportlégkör megengedi, hogy kimondja a kismama a negatív érzéseit is, például, ha nincs jelen a párja, vagy negatív élményben volt része. Ezek az élmények a foglalkozásokon megoszthatók egymással,ami segítséget jelenthet. Ugyanakkor az is fontos, hogy ne "húzzák be egymást" a szülők: megoszhatják egymással a tapasztalataikat, de ne mondják meg egymásnak a frankót. Ehhez szükséges, hogy elfogadják egymást és jóban legyenek egymással.

- Ha a módszer ennyit segít a szülésre való felkészülésben és a babával, partnerrel való harmonikus kapcsolat kialakításában illetve megőrzésében, annak bizonyosan a szülés után is megvan a hatása...

P.N.: - Több, előzőleg a foglalkozásokat látogató pár is beszámolt róla, hogy  babájuk nagyon szereti a zenét, sokat mozog, másképp figyeli az anyaméhben is hallott zenéket, az ismerős mozdulatokat, felismeri, reagál rájuk. Ez természetes is, hiszen újszülött gyermekünkkel még egy jó darabig nem elsősorban a szavak szintjén, hanem a ráérzések, megérzések, a testi jelek felfogása útján kapcsolódunk. Ilyenek az érintések, az elengedettség vagy tartás, a hangok, megragadható és illékony érzések.

T.K.: - Ehhez az anya az első években közel van, tehát megint csak egy ösztönös, bennünk lévő képesség erősödik a fizikai kommunikáció gyakorlásával. Emellett mind vajúdó, szülő asszonyként, mind már gyakorló szülőként szükségünk lehet arra, hogy lereagáljunk váratlan helyzeteket: nem mindegy, mit mondok, mit teszek,  amikor valami nem tetszik, elakad, amikor kizökkenek egy folyamatból, s az sem mindegy, hogyan találok újra magamra. Végezetül, a befelé figyelés, a bennünk játszódó folyamatok feletti kontroll és azokkal való kommunikáció gyakorlása úgyszólván egy megmagyarázhatatlan hatodik érzéket is erősíthet az anyákban, apákban.

Ezt nem lehet megtanítani, és mi sem ezt vállaljuk fel, hanem azt, hogy akiben ilyen indíttatás van, legyen lehetősége kipróbálni. Nem szabad elfelejtenünk a saját képességünket is, hogy magunkban, a saját testünkben, a saját folyamatainkban bízni tudjunk. Ehhez segít hozzá ez a tánc.

Lejegyezte: Oyeyele Monika