15 éve vártuk az első fiunkat. Nagyon vártuk, és nagyon meglepődtünk, férjem is és én is, hogy szinte a fogantatása pillanatok alatt megtörtént. Ez azért volt csoda, az én csodám, mert az akkori nőgyógyászom azt mondta, hogy nem lehet egyáltalán gyermekem, mivel, egész kislány koromtól felnőtté érésemig elkísért egy húgyúti fertőzéssel egybekötött petefészek gyulladás. Nem egyet és nem kettőt éltem át az évek alatt, amihez mindig társult az antibiotikus kezelés. A másik problémám, amin ma már 6 gyermek után csak nevetni tudok, az a hátra hajló méhem volt. Ezekkel az előzményekkel az örökbefogadás gondolatával kacérkodtunk, elkezdtünk utánajárni, hogy mi ennek az útja-módja. Ekkor fogant első fiunk, akit nagy örömmel és még nagyobb csodával vártunk. Minden tökéletes volt, mindig jól voltam, mindig fitt voltam.
Abban az időben tanítottam még. Tudjuk, hogy ha a nők egymás között beszélgetnek, ha már szültek vagy éppen áldott állapotban vannak, elő szokott bukkanni a szülés témája, hát én is így jártam. Az ötödik hónaptól, mikor is már a vak is látta, hogy babát várunk a tantestület nő tagjai (akik a többséget képviselték) minden nap megleptek egy újabb történettel szülés témában. 20-25 nőből mindenkinek volt gátmetszése, már persze akit nem császároztak, aztán voltak, akiket hasba könyököltek, voltak, akiket vákuumoztak, akikből kipasszírozták a gyermeket. Vágtak, varrtak és újból vágtak, varrtak, legalább is mintha varrónők lennének, vagy szabók. Senki nem mondta közülük, hogy szép volt, sőt gyönyörűséges, mindenki azzal biztatott kérjek nyugodtan fájdalomcsillapítót, avval jobban lehet bírni. Senkit nem kényeztettek, senkit nem vett körbe szeretet, senkinek nem mondták, hogy élete legnagyobb dolgát viszi éppen véghez. A felére rászóltak, amikor éppen nyöszörgött a fájdalomtól, a felével pedig durván bántak. Ennyi nő között nem akadt, aki azt mondta volna nekem, hogy ez milyen csodálatos dolog.
Így történt meg, hogy elkezdtem én is félni, egyik napról a másikra a félelem lett úrrá rajtam, nem pedig az öröm. Kórházi nőgyógyászom semmit nem támasztott alá, semmit nem cáfolt. Így történt meg, hogy megfogalmazódott bennem, hogy én nem ilyet akarok, hogy nem kellene ennek így lennie, hogy biztosan van más lehetőségem is. Sírtam, igen sokat sírtam a döbbenettől, hogy senki nincs, aki ezen változtatni tudna, senki nincs, aki segítene?
De van, mert van egy nő, egy orvos, egy bába, egy pszichológus, aki segít, aki nem irányít, nem vezet, hanem kíséri a szülésemet. Egy asszonytárs, aki szintén szült már, aki szintén érezte már így magát. Egy asszonytárs, aki tudja, hogy merre tartok, aki ott van velem és nem sért meg, nem bánt, nem fenyeget, nem kiabál. Egy asszonytárs, aki mindkét oldalt megtapasztalta, állt már a kórházban is szülő nő mellett, és otthon is adta már oda vékony kezét a vajúdónak.
Fontos volt nekem, hogy dönthettem, mert akkor 1995-ben még választhattam, bár még akkor sem volt rá törvény, de nem is üldözték sem a segítőt, sem az otthonszülő nőt. Fontos volt nekem, hogy a döntést én hozhatom, és senki nem kérdőjelezte meg a választásom. Fontos volt nekem, hogy biztonságban éreztem magam, mert igen is fontos volt a biztonság. Mérlegeltünk én is és a férjem is és a mérleg az otthonszülés biztonságossága felé hajlott. Mindennek utána jártunk, mindent megkérdeztünk, mindent előkészítettünk. Úgy érzem, hogy a kórházban szülők nagy részénél, sokkal felkészültebben vártuk az első szülésünket. Kórházi nőgyógyászommal próbáltam egy emberibb kapcsolatot kialakítani, de bármit kérdeztem mindig az volt a válasz, hogy azt ő tudja, nekem meg majd megmondja mit is kell csinálni, meg azt is mondta, ne hisztizzek. Nem tetszett ez a hozzáállás, nem tetszett a rendszer, nem tetszett, hogy életem legfontosabb és egyben a legszebb dolgát így lekicsinylik, ennyire semmibe veszik az érzéseimet.
Folyamatosan ott volt a másik oldal, ami teljesen más volt, ami megnyugtatott, szeretett, kényeztetett. A bábák szemlélete sokkal közelebb állt hozzám, hozzánk, mint a kórházi valóság.
6-szor éltük át a születés csodáját, 6-szor szültem meg állva, gátmetszés nélkül, a fiainkat. A vajúdást végig táncoltam, a fájdalom jött és én meghajtottam magam előtte, és belemerülve majd újból felszínre érve, kezemben tartottam az Életet.
Mindig voltak velünk bábák, mindig csendben, halkan tették, amit éppen kellett, nem piszkáltak, nem okoztak felesleges fájdalmat, nem aláztak meg, csak jelen voltak, éppen, úgy ahogy kívánatos volt.
Ha szülnék még gyermeket, annak nem adhatnám meg ezt a háborítatlanságot, nem élvezhetném újból a teremtő erőt, amit akkor éreztem, mikor a gátamhoz feszült a fej. Ha szülnék még, azok a bábák, akik nekünk fontosak voltak, nem lehetnének velünk. Ha szülnék még, nem dönthetnék, nem választhatnék, nem lenne hozzá jogom.
Az igazsághoz mindenkinek joga van, az igazság nem homályos, az igazság mindig igazság marad, akár az egyik oldalról nézzük, akár a másik oldalról. Az otthonszülésnek pedig van jogosultsága ma Magyarországon, és aki otthon szeretne szülni, annak meg kell adni erre a lehetőséget.
Napvilágra vagy holdfényre, 6-szor szültem otthon |
MEGOSZTOM A FACEBOOKON! |
Gondolataim a szülésről, felké-szülésről
Természetes szülés
cleopatra77
#13
2010. november 16. 09:41:53 | kedd |
Köszönöm, hogy megosztottad. Hiteles, őszinte , elgondolkodtató...
|
|
|
|
szazjoli
#12
2010. november 15. 22:21:46 | hétfő |
Kedves Kriszta!
Én négy otthonszülésen vagyok túl. Az első gyermekem nyakán volt kétszer is a köldökzsinór. Ehhez társult a kitolási szakban az én fájásgyengeségem. A másodikkal éppenséggel semmi komplikáció nem volt. A harmadik a csontos medencémen akadt el, nem tudott átjönni rajta, majd amikor a bábák átsegítették, úgy született meg, hogy nem ment össze a kopnyája, pedig - hál'Istennek - teljesen normális kutacsai voltak. Ja, és az ő nyakán, karján, törzsén is volt köldökzsinór, körbe- körbe. A negyedik 20 perc alatt született meg, senki nem ért ide, apukája fogta ki, szépen, rózsíszínen, boldogan. Viszont amikor - a közben megérkező - bába elvágta a köldökzsinórt, elájult, és nagyon nehezen lélegzett. Most négy györnyörűséges, makk egészséges gyerekem van. (És az sem mellékes, hogy nekem sincs négy gyerek után sem sérülésem.) A nyakra tekeredett köldökzsinór egy olyan mumus, amivel szeretik riogatni az anyákat, és amitől bizony sok-sok kisbaba sérül a kórházban, születik oxigénhiányosan. De nem otthon, bábával. Ha senki nem sietteti a folyamatot, akkor a kisbaba mindig annyit halad kifele, amennyit még szorulás nélkül enged a köldökzsinór, majd, amikor már szorítaná a nyakát, kicsit visszamegy. Ezzel a jojózással ugyan igen hosszúra nyúlik a kitolási szak, de a baba oxigénhiány nélkül, épen, szépen születik meg. Én inkább kibírom ezt a hosszadalmas kitolást, minthogy a babám sérüljön. A kórházban ezeket általában kikönyöklik, rágyorsítanak, ilyenkor a zsinór bizony megszorul, "lassul a szívverése", ahogy írod, és nagy eséllyel sérül baba is, anya is (ja, gátmetszés tuti, nekem egyik esetben sem volt, és gátsérülésem se történt). A csontos medencén is szoktak elakadni babák. Egyszerűen nem jönnek át, nem jönnek lejjebb. Kórházban ilyenkor leginkább császármetszés történhet, de ezt csak gondolom, hiszen nem szültem kórházban.) A bábák a gaskin-műfogást alkalmazzák: a kontrakciók alatt összenyomják a csípőlapátokat, amitől a medence alul nyílik, talán anatómiakönyvből ismerős a női medence látványa: a csontok tulajdonsága, hogy ha a csípőnél összenyomjuk, alull tágul. Két-három ilyen "beavatkozással" - ami nem fáj, inkább jól esik ilyenkor ott a nyomás, masszírozás- átjött a baba az akadályon. A zsinórral ezek után megint nem volt baj. Ja, a kutacsokra, amik nem csúsztak össze (vagyis a koponyacsontok), csak azért tértem ki, mert még a gömbölyű fejecske is meg tudott születni gátsérülés nélkül. Igaz, nem feküdtem a hátamon, hanem guggoltam. A negyedik, aki mindaddig jól volt, míg a köldökzsinórból kapott oxigént, egy előre nem diagnosztizálható méhen belüli fertőzéstől tüdőgyulladással született. A bába mindaddig ellátta oxigénnel, amíg a szaksegítség - akit egy ilyen kimenetelű kórházi szüléskor is kihívnak- ide nem ért. Tévedés azt hinni, hogy a bábák tétlenül nézik a szenvedő anyákat vagy a nehezen lélegző kisbabákat. A bábák egy mindennel felszerelt bőrönddel járnak szüléshez, aminek tartalma megfelel a nemzetközi kívánalmaknak (többek között tartalmazza a következőket: vérnyomásmérő, szívhanghallgató, ambu ballon, bébi sztetoszkóp, nyákszívó, steril és nem steril kesztyű, köldökcsat, felvetőszál, betadin, köldökolló, egyenes olló, csipesz, gátvarró tű, gátvarró fonal, infúzió, branül, steril tűk és fecskendők, katétercső, illóolajok, homeopátiás szerek). Továbbá igen - igen jól képzettek mindenféle komplikáció elhárításában, sőt, ennyi tapasztalat után mondhatom, hogy a bábai "beavatkozások"-kal jobban jár a baba is és az anya is. A bábák jártasak az újszülöttélesztésben is, és rendszeresen felfrissítik a tudásukat, hiszen ezt szerencsére nem lehet naponta, sem hetente, de még havonta sem gyakorolni. Amiért most éppen nem biztonságos az otthonszülés, az azért van csak, mert nem végezhetik nyugodtan a munkájukat, mert félnek, mert tartani kell attól, hogy ha bármi történik, és éppencsak jól végzik a dolgukat - vagyis lélegeztetnek egy kisbabát, bekötnek egy infúziót az arra szoruló anyának, stb, akkor máris elviszi őket a rendőrség. Ja, és még egy adalék: a bábatáskában nyákszívó is van, ahogy fölül írtam, hiszen ha a baba mekóniumos magzatvízből születik - ilyen ritkán történik,mert ha már a vajúdás elején folyik a magzatvíz, s az mekóniumos, be kell menni a kórházba, nincs mese, ilyen akkor lehet, ha a végefelé kerül a vízbe mekónium - még mielőtt egészen megszületne és először levegőt venne a baba, le kell ugye szívni, szóval, én magam láttam bábát leszívni a kisbabát, amikor még csak a feje volt kint. Ellenben egyik budapesti kórházról tudom - abszolút közeli forrásból -, hogy nincs a szülőszobán nyákszívó!!! Még mekóniumos magzatvíz esetén sincs odakészítve... Ne keverjük össze a kórházat a biztonsággal. A kórház is egy intézmény, ami sokmindenre jó, szükség van rá, de csak amikor szükség van rá... Ja, és Hollandiában sincs mentő a ház előtt, ez már csak azért is abszurdum lenne, mert a mentő a ház előtt dolog pontosan azt jelentené, hogy ez az otthonszülés olyan veszélyes, hogy csak így biztonságos. Ez valóban azt jelentené, hogy az otthonszülők belátják, hogy veszélyes ez a dolog, de mégis ez a mániájuk. Ez nagy butaság lenne, a rohamkocsi meg nagy luxus. Éppen ellenkezőleg van. Az otthonszülés biztonságos, rohamkocsira nincs szükség. De szükség van egymás elfogadására, összedolgozásra, nem pedig hátrányos megkülönböztetésre. Azt hiszem, ezt nem kell magyaráznom. Krisztina, örülök a két szép kórházi szülésednek, ez is annak bizonyítéka, amit Geréb Ágnes mindig is mondott, és mond még, hogy mindenki ott szül jól, kevesebb komplikációval, ahol biztonságban érzi magát. Kinek ez a kórház, kinek nem. Fontos, hogy mindenki magáról tudja, magával legyen erről tisztában.
|
|
|
|
sokgyerek
#11
2010. november 15. 21:15:28 | hétfő |
Kedves Kriszta83!
Hollandiát emlegetted, tévhit, hogy mentő áll a ház előtt, a tény az, hogy a bábák kerékpárral közlekednek, mint ott nagyon sok ember. Köldökzsinór nem probléma, csak testhelyzetet kell változtatni és megoldódik az oxigénellátás, farfekvéses gyerek is születhet otthon, az sem kizáró ok. A gyerek avval van veszélyeztetve, ha egy csomó olyan gyógyszerrel, külső és belső kényszerrel születik, ami felesleges. Mi nők tudunk szülni, ha lenne kacsintós szmájli azt raknék ide. Tartsunk össze! Dr. Geréb Ágnes, minden 1000. magyar állampolgár bábáját, pedig ENGEDJÉK SZABADON!
|
|
|
|
sokgyerek
#10
2010. november 15. 20:41:10 | hétfő |
Köszönöm szépen a gratulációkat.
Nagyon szeretnénk még gyermeket és nagyon szeretnénk még otthon is szülni, és a legjobban azt szeretnénk, hogy Geréb Ágnes is ott legyen! Ez most sajnos nem sikerülhet, így a gyermekáldást most még halasztjuk, egy kis időre. Szerencsével meg nem volt dolgom, legalább is szülések alatt biztos, hogy nem, én egyszerűen nő vagyok, tehát természet adta lehetőségem, hogy tudjak szülni is!
|
|
|
|
mrs.rossie
#9
2010. november 15. 18:19:42 | hétfő |
Gabriella, sajnos én sem tudok panaszkodó otthonszülő tábort képviselni...két gyermek, egy korházba, egy otthon.. nem ecsetelem a sztorikat...de ha megint szülnék utóbbit remélném magunknak....
|
|
|
|
Gabriell
#8
2010. november 13. 18:15:25 | szombat |
Sziasztok!
Csak nekem tűnt fel, vagy nem figyelek, de még egyetlen egy otthonszülésre panaszkodó vagy tiltakozó írást sem olvastam olyan embertől, aki otthonszülést élt át! A negatív vélemények mindíg onnan jönnek, ahol még nincs tapasztalat csak hipotézis,fantázia,előítélet! ( tapasztalat: személyes átélés, részvétel a történésben) Ezúton keresem a tapasztalati háttérrel rendelkező kritikusokat a témában! Más, de témánál maradva: nemrég új kolléga érkezett a melóhelyemre, előtte három évig kint dolgozott svédországban, gyermekük is éppen ott jött világra, teljesen "hétköznapi keleteurópai" apuka, egyébként orvos. Amit mesélt a svéd szülészetről, attól nem lettem vidámabb (ismerem a hazai helyzetet, egyik gyerkőcöm kórházi, a másik otthoni születésű...) mert a derűs emberi svéd hozzáállás megint csak kihangsúlyozta számomra a magyar balkánt. Kollégám történetéből a köv. momentumok maradtak meg bennem: - apuka megkérdezi az orvost, hogy jelen lehet-e a szülésnél, svéd doki úgy néz rá, mint aki nem beszél angolul, aztán mikor elhiszi, hogy jól értette a kérdést, elmonja, mint aki félkegyelműeket oktat, hogy ezt nem ő dönti el, hiszen a szülő hölgy nem az ő felesége, a születendő gyermek sem az övé, a kérdés eldöntése kizárólag a családra tartozik. Leírjam a magyar verziót, amit én éltem át a Szabolcs utcában az első gyermekemmel? Inkább nem teszem! De hogy folytassam a beszámolót: szülés nem sima, húzódik, idomított keleteurópai apuka hozza a papírformát,... aggódik. Nem kéne már császározni?! Svéd orvos nyugodt és nyugtat, semmi gond, egyik szülés ilyen, a másik meg hosszabb, van aki két óra alatt, van aki két nap, mindkettő normális, itt nem szoktak beavatkozni, császározni meg főleg nem. Apuka nem nyugszik meg, egy idő múlva határozottan kéri a császármettszést, svéd orvos határozottan állítja, hogy nincs szükség rá DE HA AZ APUKA EZT SZERETNÉ, AKKOR TERMÉSZETESEN CSÁSZÁROZZUK! Nem tudom sikerült-e érzékeltetni a lényeget, úgy érzem, valahol itt kezdődik a valódi szolgáltatás. Ja, és nevet sem kell rögtön adni a gyermeknek, erre van adva négy hónap. Csúszópénzre meg lehet, hogy még megfelelő szavuk sincs... Szóval ha itthon is legalább hasonló lenne az orvosi hozzáállás, sokkal kevesebben akarnának otthon szülni...mondom ezt magamból kiindulva...
|
|
|
|
novkrisz
#7
2010. november 12. 11:55:27 | péntek |
AlexandraK,
a kérdéseidre, hogy miért "kell" orvost választani, miért kell egyáltalán ott lennie a szülés végén akár, az a válasz, hogy a szülés az egyik legtöbbet hozó "művelet" a kórház számára, ez részben indokolja azt is, hogy miért a sok beavatkozás.. mert ezek mind-mind pénzt jelentenek a kórháznak. Ami egyfelől jó, mert lesz felszerelés, ha szükséges és lesz szép szoba. Én nem vagyok az otthonszülés mellett, mert valóban életek múlhatnak azon, hogy kéznél van-e az orvosi segítség. DE szerintem csak hozzáállás kérdése az, hogy bárki szülhessen a cikkben leírt módon a kórház épületében, saját szülőszobában, a párjával, bábájával és csak akkor jöjjenek az orvosok, ha arra valóban szükség van.
|
|
|
|
AlexandraK
#6
2010. november 05. 05:24:20 | péntek |
Szerintem ez nem szerencse kérdése.
Lássuk be, hogy minden embernek más a rizikóvállalása, a fájdalomküszöbe, másképp állunk egymáshoz. Én magam nem szülnék otthon, DE maximálisan egyetértek azzal, hogy minden anyának joga van megválasztani, hol akar szülni. A szülés korántsem annyira veszélyes üzem, mint ahogy azt ma beállítják. Nem vagyok abban biztos, hogy Hollandiában ott áll a mentő a ház előtt - Ausztráliában és Új-Zélandon is lehet otthon szülni, ezekben az országokban biztosan tudom, hogy nem áll a mentő a ház előtt, pedig igen csak mások a távolságok, mint akár Hollandiában, akár Magyarországon. Azt sem tartom teljesen jó érvnek, hogy ma már megválaszthatod a kórházat és a dokit, mert a baba- és anyabarát kórházak tekintetében még mindig nem áll jól az ország és sok vidéken élőnek nincs valódi választási lehetősége. Örül, ha beér a legközelebbi kórházba... Arról nem is szólva, hogy tulajdonképpen miért kell orvost választani? Miért nem szülésznőt választanak az anyák? Az orvosnak csak akkor kellene jelen lennie a szülésnél, HA komplikáció van, egyébként teljesen elegendő lenne a szülésznő vagy bába is. Még a kórházban is. A teljes szülészeti rendszert pazarlónak tartom, Magyarországnál gazdagabb országok nem engednek meg ilyen pazarlást. Illetve, amely gazdagabb országokban orvos van jelen, ott meg lehet nézni az orvosi beavatkozások "szükségességének", a szülésbeindítások és a császárok, stb. arányát - egyre-egyre magasabb. Mindenkinek ajánlom figyelmébe a Business of Being Born című filmet, ami a jelenlegi amerikai állapotokat mutatja be. Nem az a fajta helyzet, amiről példát lehetne venni. Mindenki a saját döntéséért felelős és az adott helyzetben a számára legmegfelelőbbet hozza. Nem helyes elítélni azokat, akik az otthonszülést választják vagy azt támogatják. Ennyi erővel több ezer év anyáit lehet elítélni, vagy legalábbis a rendszerüket, hogy jaj szegényeknek nem volt lehetőségük kórházba menni. Sokaknak van ma Magyarországon is rossz élményük a kórházi szülésről és ehhez nem kell több évtizeddel ezelőtti példákat venni. Sajnos.
|
|
|
|
Kriszta83
#5
2010. november 03. 13:39:51 | szerda |
Kedves Kovács Orsolya!
Először is gratulálok a 6 (bizonyára csodálatos) gyermekhez, nekem kettő van. Én kórházban szültem mindkettőt. Végig olvasva írásod, maximálisan elhiszem, hogy ez egy csodálatos dolog, otthon világra hozni a babát. De továbbra is azt gondolom, hogy SZERENCSÉD volt. Akkor is így gondolkoznál az otthonszülésről, ha mondjuk farfekvéses lett volna valamelyik? ha mondjuk nyakán a köldökzsinór? Ha mondjuk lassul a szívverése (mint az unokahúgomnak, aki ma 5 éves, de ha nincs a kórház és a nagyszerű doki, akkor nem élne)? Otthon nincs felszerelt műtő, szakképzett, pontos kezű orvos, aki tudja, mit kell tennie és habozás nélkül meg is teszi, ezzel életet ment! Tudom, hogy sok a "hentes" és ügyeletes doki, akit nem érdekel, hogy neked ez az első, vagy megismételhetetlen csoda (mert nem vitatom, hogy az), de vannak, igenis vannak kedves és jó orvosok. Én nem csak a szülésre választottam dokit (amit ma szerencsére megtehetünk, szabadon választhatunk kórházat, orvost), hanem már tinédzser koromban, tudatosan kerestem olyat, akitől bátran kérdezhetek, türelmesen válaszol. persze nem elsőre találtam ilyet. De ha csak a 6 hetes kis zigótával a pocakunkban keresünk dokit, valóban elronthatja a csodát néhány keresetlen szó az első UH-nál. Valóban igazad van, az otthon szülésre mindenkinek joga van. Csak nem ma, Magyarországon a jelenlegi helyzetben. Otthonszülni jogunk van, de a gyermeket veszélyeztetni nincs. Hollandiában például a legmagasabb Európában az otthon szülés, de a törvény szerint áll a ház előtt egy mentő, amiben az életmentő nőgyógyászati műtéteket el lehet végezni, vagy ha komplikáció van, azonnal be tudnak avatkozni. ÍGy igen, így lehet otthon szülni. Nálunk, ma, ez felelőtlenség. Persze, nem a legrosszabbra kell gondolni, de senki nem nevel szívesen egy fogyatékos gyereket, mert oxigénhiányosan született, mert az otthonszülésnél komplikáció lépett fel, és nem értünk be a kórházba..... Persze, a kórházban is történnek tragédiák, de még mindig nagyobb az esélye, hogy felérünk az emeleti műtőbe, mint hogy odaér a mentő... A kórházban is lehet velünk valaki, aki szeret. Egy dúla, egy bába a férjünk, lánytesónk, anyukánk, bárki. Velem volt a férjem, végig fogta a kezem. velem senki nem kiabált, hogy ne nyöszörögjek, mindig volt velem valaki a kórházi személyzetből, semmiben nem szenvedtem hiányt. kedvességben sem. Szültem érzéstelenítővel és anélkül is ( a másodiknál nem volt rá idő:)) ), van összehasonlítási alapom. Az első szülésem epidurállal volt, sokkal jobban oda tudtam figyelni, hogy érkezik a baba, hogy én most életet adok, magát a szülést, kitolást ugyanúgy éreztem. a második szülésemnél sokkal inkább a fájdalomra koncentráltam, semmint a baba érkezésére.... bár lehet, hogy az én lelkierőm kevés... Még egyszer gratulálok, tisztelem amit véghezvittél. Nagyon sok örömet és egészséget kívánok. Remélem nem bántottalak meg, de már nagyon kikívánkozott belőlem a véleményem.
|
|
|
|
AlexandraK
#4
2010. november 03. 11:04:42 | szerda |
Gratulálok
|
|
|
|
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)