Az eseményt az Open Water Tournament és a Budapest Urban Games ötletgazdái szervezik. Rendezvényeiken az elmúlt években több tízezer érdeklődő ismerkedhetett meg a sportolás különleges módjaival és helyszíneivel. „Évek óta azért szervezzük ezeket az eseményeket, hogy a közönség úszva fedezhesse fel az ország tájait és bemutassuk, milyen sok helyszín alkalmas a sportolásra – akár a nyílt vizeinkben is. Ezúttal az eseménynek egy másik célja is van. Hét éve dolgozunk együtt a búvármentőkkel, tiszteljük helytállásukat és szeretnénk támogatni a munkájukat” – mondta el Mezős Balázs szervező. A nevezési díjakat a versenyen a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat (PMKMSZ) kapja. A PMKMSZ eltűnt személyeket kutat fel, tragédiák, például legutóbb a törökországi földrengés során segíti a túlélők keresését, embereket és állatokat ment.
A gyékényesi búvártó messzeföldön ismert szépsége és tiszta, mély vize miatt. A tó feneke kavicsos, így tempózás közben akár 20 méteres mélységbe is leláthatnak az úszók, valamint gyönyörködhetnek a búvárok által elsüllyesztett, megtisztított hajóroncsban. A középtávot választókra egy kör vár a sziget körül, ami három kilométert jelent, a haladók három kört úsznak, vagyis kilenc kilométert. Bár az indulók biztonságára megannyi csónak és profi búvárok vigyáznak, a tiszta állóvíz igazán könnyű terep a nyíltvízi úszással még csak most barátkozók számára is.
„A gyékényesi kaland életreszóló szép élmény mindenki számára, annak is, aki versenyezni akar, és annak is, aki csak önmagát legyőzve gyönyörű környezetben sportolna és egy jó célt is támogatna mellette” – mondta el Mezős Balázs.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)