A katasztrófavédelem a nemzetközi gyermeknapon 2014 óta minden évben megtartja a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényét
Ennek keretében az összes hivatásos tűzoltóság, katasztrófavédelmi őrs, önkormányzati tűzoltó-parancsnokság, illetve az önkéntes tűzoltó egyesületek többsége megnyitja kapuit a gyermekek előtt.
A nyílt napon lehetőség van közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe.
A nap során a tűzoltók több próbariasztást is végrehajtanak, egyes helyeken külön bemutatót is tartanak majd - mondta Hajdu Márton példaként említetve, hogy a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság II. kerületi hivatásos tűzoltóságán mentőkutyás bemutatót is tartanak.
Hajdu Márton azt mondta: évről évre húsz-harmincezer látogató érdeklődik az ingyenes rendezvény iránt. A családokat, gyermekeket országszerte 10 és 16 óra között fogadják a laktanyák - közölte.
Forrás: MTI
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)