Munkaerőhiány a Balatonnál, pedig milliókat is lehet keresni egy szezon alatt
Álomfizetések várnak azokra, akik idén a Balatonnál dolgoznának. Milliókat lehet keresni egy szezon alatt, de ezért nagyon sokat kell dolgozni. Sokan csak akkor szembesülnek vele, hogy mennyire megterhelő ez a munka, amikor már ott vannak a helyszínen - minderről a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke beszélt a Pénzcentrumnak.
Kovács László hozzátette, hogy ez 10-12, vagy még ennél is több munkaórát jelent naponta, amit sokan nem bírnak, hisz nagyon megterhelő. Azokat azonban, akik végig tudják csinálni, jól meg is fizetik a vendéglátóiparban - ám még így is nehéz munkaerőt találni.
Kovács László azt mondta, hogy aki azt gondolja, hogy az idénymunkások a semmiért kapnak ilyen magas fizetéseket, annak nincs sok fogalma arról, hogy ez mivel jár, és valószínűleg még sosem dolgozott ilyen körülmények között.
A Humán Centrum szakértője, Gyurácz Tibor szerint bár munkaerőhiány várható idén is, de nem olyan nagy mértékben, mint az előző években.
A Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, Fekete Tamás szerint ideiglenesen biztos előfordul majd, hogy nem lesz mindenhol elegendő munkavállaló. Ám ahol rendesen bántak a munkaerővel, ahol megbecsülték a dolgozókat, oda biztosan visszatérnek majd a munkavállalók ezen a nyáron is.
Indexkép: Zsolt Tóth képe a Pixabay-en
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)