Pedagógusnyár - trükkök és tanácsok a túléléshez táboroztatóknak

 Van persze néhány fogás, amelyet nem árt, ha elsajátítunk, mielőtt belecsapnánk a vállalkozásba. Nem olyanokra gondolunk, hogy legyen lefoglalva a szállás, megrendelve a kaja és mindenkinél legyen esőkabát, mert ezt még a vállalkozók is tudják. Többről van itt szó.

Az első nap jobbára elmegy az utazással, megérkezéssel, szobaelosztással. Utóbbi esetében elavult szabály, hogy kislányok csak kislányokkal, fiúk meg fiúkkal: olykor tök fölösleges szétválasztani az egy osztályból érkezetteket - figyelem! alsótagozatosokról van szó! -, ráadásul úgyis átmásznak éjjelente egymáshoz. Előzzük meg azt a tézist, amelyet az egy ágyban békésen szenderkéző három-négy gyermek látványa okozna reggelente. Mielőtt azonban nyugovóra térnének a dedek, célszerű összeismertetni mindenkit mindenkivel, hogy ne okozzon sikítófrászt az éjjeli fluktuáció, szíveskedjenek néven nevezve anyázni.

 Az első este valóságos paradicsom lehet a tanároknak, ha jól csinálják. Minden gyerek hozott magával ugyebár útra való elemózsiát, na most ami nem hamuban sült pogácsa, az hamar megromlik és magától kijön a szobából, így azt még lefekvés előtt célszerű elrekvirálni. Értékmentésként valóságos lakoma jön össze belőle. Lelkiismeret-furdalásra nincs ok: másnap úgyis ki kellene dobni mindent, jobb tehát, ha fölfaljuk idejekorán.

 A második napon célszerű nagy vonalakban megismertetni a környéket, rendőrség, tűzoltók, telefonfülke, kólalelőhely, előbb-utóbb úgyis játszunk olyat, amikor kis csapatokba verődve kell portyázni a településen. Ilyenkor ha eltévednek is, legalább ne haljanak éhen-szomjan.

Nagyon fontos, hogy minden egyes másodpercüket kitöltsük. Ha nem is értelmessel, de legalább szórakoztatóval. Bármilyen hihetetlen: gyermekprogramot minden szembejövő képes csinálni. Két pillepalackkal és egy alig használt lepedővel már csodákat lehet művelni. Nem is ebben áll a mesterség lényege. Aki próbálta, tudja: milyen nehéz és komoly felkészültséget igénylő feladat a közös zuhanyzóban beállítani a víz hőmérsékletét úgy, hogy azért mégse legyünk tetőtől talpig vizesek. A technika egyébként: belülről kifelé haladni, minden alkalommal elrejtőzni a válaszfal mögött, s csak nyújtott karral tapogatódzni. A másik feladat, amire nem készítenek fel minket a főiskolán: minden egyes gyermek mindkét fülét ellenőrizni, vajon elérte-e a kellő sterilitási fokot. A szülő ugyanis egy olyan egzotikus állat, amelyik képes zokon venni, ha gyermeke több centi védőréteg kosszal érkezik haza a táborból. Más kérdés a fogmosás: merő időpocsékolás az ellenőrzése, hiszen olyan nincs, hogy lámpaoltás után ne csokizzanak még egy kicsit. De ha időpocsékolás, ha nem: meg kell tenni, elvek is vannak a világon.

Az éjszakai kóborlásoknak, lányok ijesztgetésének, kilincs fogkrémmel történő bekenésének csupán egyetlen módon vehetjük elejét, már ha akarjuk: azzal, hogy köteleő˝vé tesszük. Ezzel egy csapásra elvesszük mindenki kedvét a teliholdas baromkodásoktól. De figyelem! Ez legfeljebb két-három napig tart ki. Ezt követően kénytelenek vagyunk magunk kezdeményezni: az éjszakai bátorságpróba például ideális táptalaja annak az elfojtott bosszúvágynak, amely a tanév során felgyülemlett bennünk tanítványaink iránt.

 A harmadik-negyedik nap amúgy is kritikusnak mondható a gyakorlati tapasztalatok alapján. Ez az az időszak, amikorra kellőképpen elfáradtunk már ahhoz, hogy pedagógustársainkat elviseljük. Ilyenkor törnek ki a botrányok, amelyek, ha nem folyik vér, hamarost el is csitulnak. Miért nem dolgozik annyit a másik, mint én, miért én kenem folyton a kenyeret és nem ő, miért kell nekem éjfélkor razziáznom és nem neki - ilyen sorskérdések bukkannak fel a tábor életében, amelyek azért kiválóan orvosolhatók egy-két sörrel.

Aljas trükk, de kétségkívül bejön: közös mesélést rendezni zuhanyozás után, elalvás előtt. Harminc-negyven perc monoton mormogás a meleg emberszagban kiválóan meghozza a hatását. Ínyenc pedagógusok a mesélést kiterjesztik az ebéd utáni időszakra is, ezzel is legalizálva szundikálásra vonatkozó igényeiket. Bájos pillanat, amikor minden tanár édesen szuszog a mesekönyv fölött, a gyermekek pedig  megértően vihognak.

Így túl lehet élni egy tábort.

A többi csak rutin dolga.