"De jól kijövök, ha bemegyek!"
Énekelte a Skála Kópé bő egy évtizede. Kétféle ember van. Az egyik azzal dicsekszik, hogy milyen sokat költ, a másik meg avval, hogy neki milyen kevésbe is kerül a tisztes megélhetése. Nagyon csalóka a helyzet, hogy ki, mire, mennyit tart soknak, illetve kevésnek. Egységes határok nincsenek. A statisztikák szerint kimutatható a társadalom tagozódása a pénzköltési szokásokat vizsgálgatva, de a pénz vándorútja a zsebekbe, fiókokba, betétekre, stb. egyre bonyolultabb folyamatnak látszik. Az onnan, illetve a valahonnan történő költés úgyszintén.
Az egyszerű eset
A modern eset
Szabóék régóta barátaink, ismerjük életüket, lehetőségeiket minden téren. Az anyagiak sem tartoznak tabu témának közöttünk beszélgetéseink során. Átlagosnak mondható jövedelemmel rendelkeznek, amihez - a férj vállalkozói tevékenysége miatt - meglehetősen rapszodikusan jutnak hozzá. Az asszony kényszervállalkozó, számlát kell adnia ahhoz, hogy az egyébként beosztotti munkája után megkapja a fizetését. A vidékről hozzájuk költözött nagymama nem jogosult nyugdíjra, de némi, nem legális jövedelemre ő is szert tesz, mert ruhatáros egy kisebb étteremben. Velük él még 12 éves fiúgyermekük. Nemrégen Szabóék új házat vettek. Szépet, nagyot, kicsit lelakottat. A szorosan vett család összes ingatlanját eladták ehhez (2 lakást és egy hétvégi telket) Nekiláttak családi házuk tatarozásához. Mennyi pénzetek van rá? Kérdeztem tőlük. Semennyi, de felveszünk az építkezésre valamilyen banki kölcsönt. Egyre jobb kamatokkal adnak, akár hárommillió forintot is, válaszolták. Nem tudom az általános feltételeket, de valahogy megkapták a kölcsönt. Elvégezték a ház felújítását néhány hónap alatt. Ha új a ház, hát új bútor és berendezések is kellenének, mondták legközelebb. Nem tudom, meddig kell várnunk ezekre, mert nincs egy fillérünk sem. Egyik napról a másikra élünk. Robinak nem megy jól az üzlet, épp hogy nullszaldósra tudja csak kihozni a tevékenységét, panaszkodik Szabóné. Nekem is egyre nehezebb a számlaadásaimat adózásilag kedvező helyzetben tartani. Néha úgy tűnik, hogy egyre kevesebb marad tisztán a zsebemben. Nem is tudom pontosan kiszámítani, hogy mennyit is keresek havonta, mert annyi különböző számlát adok ki. Szóval már majdnem elkezdtem őket sajnálni. Egy pár hónapos szünet után ismét meglátogattuk Szabóékat. Nem hittünk a szemünknek, amikor beléptünk a lakásba. Vadonatúj bútorok minden szobában. Új a TV, a hifi, a hűtő, a mosógép is. A konyhában szinte luxus fogad. Drága, csináltatott bútor. Az udvarias dicsérő szavainkra elkezdik sorolni mi, mennyibe került. Ez a szekrénysor háromszáz, a konyhabútor a felszerelésekkel együtt hatszáz, a TV és a hifi kétszázötven, a gyerekszoba háromszáz, és mind ezerben! Így én kb. kétmillióra saccoltam a berendezkedés árát. Honnan volt rá pénzetek? Kérdeztem tőlük. Mindet kölcsönből vettük, válaszolták büszkén. Na de van még az építkezésen is kölcsönötök nem? Okoskodtam egy kicsit. Igen, de azt nem kérdezte semelyik (újra)hitelező, nevettek. Mennyit kell így havonta törlesztenetek? Kérdeztük kicsit aggodalmasan. Hát többet, mint amennyit elvileg keresünk! Vágták rá cinikus büszkeséggel. Hogy fogjátok ezt kifizetni a hosszú évek alatt? Majd csak kifizetjük valahogy. Élni tudni kell, mondták búcsúzóul. Azóta is aggódva várjuk a híreket, hogy mit kellett eladniuk, feláldozniuk a mértéktelen hitelek felvétele miatt. Két év alatt még semmit. Sőt, egy új autó beszerzésén kezdtek el komolyan gondolkozni. Nem tudom igazán milyen árat fizetnek majd mindezért, de nálam az ilyen pénzköltés több, mint művészet.
forrás: www.harmonet.hu