Csak áll a tűző napon, nyakán folyik le az izzadtság. Kifejezetten béna szegény: jól benne járunk már a nyárban, de a bőre hófehér, szinte beteges. Farmernadrágja nagyobb, mint kéne, kitűrődik a derekánál az öv mentén. Kockás inge még elmegy, de a szemüvege rémes, talán még ötödikes korában kaphatta és azóta hordja. Egyik kezében kis ajándéktasak, a másikban a dzsekijét szorongatja. Negyven fok van, szinte látom a mamáját, ahogy azt mondja: "Vidd magaddal a kabátod, kisfiam, azt mondta a rádió, hogy esni fog."
Idegesen tekintget jobbra - balra, és percenként veszi elő a farzsebéből a mobiltelefonját, hogy megnézze, nincs -e rajta hívás, vagy üzenet. Aztán vesz egy nagy levegőt, és tárcsáz. Odasündörgök mellé, mert pofátlan vagyok és kíváncsi: legalább olyan régen vár, mint én, csak sokkal idegesebb.
És akkor rájövök. A pár szóból, amit mond, azt feltételezem, hogy randija van, méghozzá egy ismeretlennel. Kitalálom, hogy egy internetes randinak vagyok a tanúja, és a két fél még nem is látta egymást. Azonnal izgatott leszek, és tekintgetni kezdek én is: próbálom kiszúrni az érkező lányok közül melyik lehet az, akire a fiú vár. Nem, ezek nem, ketten vannak, és fiatalabbak is. Na, talán ez a bölcsész - kinézetű, haja lófarokban, illenének is egymáshoz. De nem, a lány a barátnőjével találkozik. Á, ez a műkörmös biztos nem, afféle minden szombaton ide járónak tűnik, és különben is ég és föld a két ember.
És akkor megjelenik a lány. Biztos, hogy kiül az arcomra a döbbenet. Aztán szép lassan a fiúéra is. A sort a lány zárja: mire mindenki rájön mindenre, az összes résztvevő arcára valami kínos vigyor feszül.
A lány gyönyörű. Rövid, tüskésre nyírt vörös haja van, apró kis csatokkal megbolondítva. Bordó, testhez álló nadrágot visel, légies, vékony, napbarnított karja leng a lenvászon felsőből. A hátán kis hátizsák, a szemében az élet szeretete, és a remény, hogy most megpillantja Őt, akinek már rég beleszeretett a lelkébe.
Neki tér vissza először a lélekjelenléte. Meglátja a fiút, végigfut az arcán, hogy ő bizony nem lesz Ő, de máris igazítja az arcára a kedves mosolyát, odaér, kezet nyújt, pukedlizik, nevet, elvarázsolja a fiút egy pillanat alatt. Aztán eltűnnek, elnyeli őket a Mammut.
Valahogy elszomorodom. A lány majd elmondja ennek a szegény srácnak, hogy nem erre számított, és hogy legyenek inkább barátok, és a fiú nagyon szomorú lesz, talán hónapokba telik majd, mire kiheveri, de a találkozás mérlege mégis az lesz, hogy soha nem felejti el a mindig mosolygó, kedves és szép lányt. Úgyhogy az egyenleg pozitív, csak én vagyok olyan, mint a savanyú uborka. A megérkező kollégám nem is érti, mért nem szidom a késés miatt. Nem tudja, hogy nem számít az a kis várakozás és a hőség, mert közben itt valami történt, két másik élet, de kicsit olyan volt, mintha velem történt volna.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva: