Régen vége, a „most azonnal, gyere szeress!” korszaknak, alapos és körültekintő szervezés szükséges egy-egy este megvalósításához, illetve némi rutin sem árt. Mióta a saját két szép szememmel láttam az új mosógépünk használati utasításában, hogy mit nem ajánlott rajta csinálni (a gyengébbek kedvéért egy nem túl fantáziadús ábrával is illusztrálták), azóta ez irányú tevékenységünk főként a nappalira korlátozódik. Tudni illik a lakásban fellelhető legnagyobb ágyat a legkisebb gyerek bitorolja a hálószobánkban, a másik kettő pedig a saját szobájában alszik, ami óriási pozitívum. Természetesen az esti lefekvés utáni időszak a legkézenfekvőbb, de a nappali fekvése a mi lakásunkban is központi, szóval két irányból is várható gyerek váratlan felbukkanása.
Egy nagy és kényelmes, egészen diszkréten nyikorgó kihúzható kanapéval rendelkezünk, amivel kapcsolatban középső leányunk hihetetlen hetedik érzéket fejlesztett ki. Bármely kései órán is történjék, a kanapé kihúzásától számított tizedik másodpercben már a nappaliban áll, a tizenötödikre pedig a karfán átvetődve a szivacsmatrac mélyebb rétegeibe fúrta magát, mind a harminc alvósállatkájával együtt. Innentől kezdve vesztett helyzetben vagyunk, nem használ sem a kérés, könyörgés, vesztegetés, utasítás, csak a kiráncigálás, ezek után viszont hangulatilag mélypontra érve lőttek az estének. Egyetlen dolgot tehetünk: megelőző intézkedést foganatosítunk, amíg az egyikőnk ágyaz, a másik őrt áll, és amint nyílik a szobaajtó, erélyesen visszaparancsolja az ágyába a renitenskedőt, némi fenyegetéseket harsogva a következő alkalommal kapcsolatban. Persze csak finoman, nehogy a másik kettő felébredjen. Ha minden jól megy, innentől számítva van kb. húsz percünk!
Halkan és csendben. És sötétben, maximum a tévé fényénel. És amikor újra hallom, hogy nyílik valamelyik ajtó, laza rugással sikerül a plédet a fejemre borítanom. Ülésbe pattanok, amitől a pléd leesik az ölembe. Hirtelen ötlettől vezérelve, előrenyúlva megragadom a paplant és mint egy pelerint meglendítem, hogy beleburkoljam mind magam, mind a férjem, ezáltal majd’ leverem édesdrágaegyetlenem fejét, aki visszahanyatlik a párnára, én viszont ismételten nem látok semmit, ezuttal a rám boruló paplantól. Kiküzdöm belőle a fejem, drága férjem brilliáns helyzetfelismerő képességéről téve tanuságot (mármint, hogy én javitani a kialakulóban lévő szituáción nem fogok), kitépi a lepedőt az ágy széléről és két gyors gördüléssel már bele is pólyálta magát, fél másodperccel a gyerek érkezése előtt meggyőzően imitálja az alvást. Az összképet már csak én rontom. Ülök az ágy romjain, orrtól fenékig paplanban, fenéktől combig plédben.
- Anya, mit csinálsz?
- Nézem a tévét kicsim.
- Ide jöhetek?
- Nem neked való a film, édesem. Menj, fencizz le az ágyadba, jó?
- Betakarsz?
- Persze. Menj előre, mindjárt jövök.
Kihámozom magam a dunnák alól, a köntösöm irányába matatok.
-Siess vissza – suttogja fenyegetőn a múmia felém az ágy közepéről -, különben utolér a fáraó átka!
-Oké! – mosolygok rá és indulok gyermeket takargatni.
A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás.
Házasélet, vagy valami hasonló |
MEGOSZTOM A FACEBOOKON! |
Új élet külföldön
Bogii
#50
2011. április 13. 08:22:03 | szerda |
Kedves gykoles!
Örülök, hogy szórakoztatónak találtad a cikk stílusát, a témája pedig valóban egy sűrűn előforduló és komoly problémákat okozható helyzetet mutat be. @gykoles és prokopgizi: azt hiszem, hogy nem árt egy vonalat húzni, ami után már a saját ágyában kell aludnia a gyereknek, és onnantól kezdve következetesnek kell lenni ezzel kapcsolatban. A szülőnek kell tudnia, hogy mikor jött el rá az idő, amit nyilván a nevelési elvek és a saját érzések együttes hatása fog meghatározni. Ettől függetlenül elhúzódó folyamatra kell számítani. Mondom mindezt én, aki lassan két éve át- és leszoktatási spirálban van három gyerekkel
|
|
|
|
gykoles
#49
2011. április 12. 20:45:08 | kedd |
prokopgizi
#48
2011. április 12. 20:39:48 | kedd |
Ha a hálószoba tabu, a gyerek annál inkább favorizálja. Nincs erre egy általános szabály, minden gyerek másképp reagál, még ha testvérek is. Van olyan, amelyik boldog a saját szobával, saját ággyal, van olyan, amelyik boldogtalan. De olyant még nem hallottam, hogy egy gyerek ne akart volna néha a szüleivel aludni. Persze szoktatni kell őket, de a szoktatási idő a gyerek természetétől függ. Előbb-utóbb mindegyik eljut az egyedül alváshoz, de a váratlan megjelenésről csak kiskamasz korban szoknak le.
|
|
|
|
gykoles
#47
2011. április 12. 09:46:50 | kedd |
A cikk humoros, jó stílusú. A cikkíró jó adottságaival könnyeden tudott bemutatni egy problémát, ami kezelés hiányában súlyos bajokhoz, "kolleganőkhöz", váláshoz is vezethet. Érdemes a hálószobát tabu területként kijelölni, ha ez csecsemőkorban történik, később sem lesz trauma a gyereknek. Más a helyzet, ha egy 3 évest akarunk kitiltani egy olyan ágyból, ahova mi magunk hurcoltuk be, amikor még járni sem tudott. Mindez lehet kölcsönös, cserébe majd később, amikor tini lesz a gyerek, mi is megadhatjuk neki ugyanezt a tiszteletet a saját szobáját illetően;)
|
|
|
|
Bogii
#46
2011. április 08. 23:37:34 | péntek |
Kedves Nyuszokamama!
Köszönöm a gratulációt, nagyon jólesik, hogy ilyen véleménnyel vagy a cikkemről és rólam is! Bogi
|
|
|
|
Nyuszkomama
#45
2011. április 08. 15:02:13 | péntek |
Kedves Bogi!
Mint versenytárs, szívből gratulálok, első olvasatra is nagyon tetszett az írásod és másodszorra is. Nagyon élethű a megfogalmazás, szinte ott voltam a hálószobátokban... Ha már én nem lettem helyezett, reméltem, hogy olyanok lesznek a dobogó körül, akik méltók erre és a Te írásod ennek tökéletesen megfelel, simán az első is lehetett volna. Szerintem sok minden van még benned, szívesen olvasnék még más témában is tőled! Üdv, Nyuszkomama
|
|
|
|
Bogii
#44
2011. április 06. 16:58:04 | szerda |
Kedves Erzsike!
Köszönöm a gratulációt és a jókívánságot! Meglepődtem a nyereményen, mert a pályázati kiírásban ez nem szerepelt (legalabbis én most sem találtam, hogy benne lenne), de így annál nagyobb az öröm! Bogi
|
|
|
|
Szerzsike
#43
2011. április 06. 15:37:27 | szerda |
Kedves Bogii! Szívből gratulálok a szép eredményhez, bár Nekem az 1.helyre kerültél a cikkeddel..Nagyon kellemes pihenést kívánok az Aquaworld birodalmában!!! Üdvözlettel: Erzsike
|
|
|
|
Bogii
#42
2011. április 06. 12:28:16 | szerda |
Ez biztosan így is van. Nálunk sem ment zökkenőmentesen az átállás, de egymásra való odafigyeléssel megoldható. Az biztos, hogy az addigi szokásokon szerintem az esetek túlnyomó többségében változtatni kell, ehhez viszont mind a két félre szükség van. Ha ezen sikerül átlendülni, nem tragédiaként megélni, hanem inkább újdonságként kezelni (legalabbis az elején, később már nyilván áhitozik az ember pár kettesben töltött órácskára), akkor minden rendben!
|
|
|
|
reni88888
#41
2011. április 05. 20:21:46 | kedd |
Én még annyit szeretnék megjegyezni, hogy bár ez viccesen van leírva, de egy házasság megromlásában nagy szerepet játszhat, ha nem működik rendesen a házasélet. A cikk humorosan közelíti meg ezt a valós problémát, egy gyerek is elég ahhoz, hogy emiatt válság alakuljon ki egy kapcsolatban.
|
|
|
|
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)