Kultúrától, vallástól függően bármelyiket tartjuk, valamennyien a halottakra emlékezünk ezeken a napokon. Ősz van, elmúlás, hideg, hamar sötétedik, a természet változása ráhangolja az embert a mélázásra, az elmélkedésre, az emlékezésre. Mindenkinek van halottja, közelebbi-távolabbi rokon, ismerős, barát, szomszéd… Nem felejtjük el őket, higgyünk bármiben: feltámadás, reinkarnáció…, köztünk él a holtak emléke. Ezekben a napokban gyertyát gyújtunk értük, az elmúlás virágait tesszük sírhelyükre, kilátogatunk a temetőbe, imádkozunk értük, beszélünk hozzájuk, mindenki a maga módján emlékezik, ünnepel, gyászol.
Halloween (október 31.)
A boszorkányok, szellemek, kísértetek ünnepe. A druidák szerint ezen a napon - október 31- áll a legszorosabb kapcsolatban a föld a szellemvilággal. Hogy a szellemek ne kísértsék az élőket, különféle jelmezekkel, maskarákkal, lámpásokkal, tűzzel, hangokkal riasztják el azokat.
Más források szerint nem más, mint boszorkány-szombat ez a nap. A boszorkányok egyik ünnepe. Ez okból maradt fenn a Halloween-partyk kelléke a seprű, fekete macska, boszorkány jelmezek.
Katolikus tradíció alapján viszont azért van szükség erre a napra, mert maradtak ki szentek, akik nem kaptak napot, mivel az egész év betelt már, ezért e napon az összes kimaradt szentet egyszerre ünneplik.
Mindenszentek (november 1.)
Az összes szent ünnepe. A római korba nyúlik vissza eredete, amikor az ősöket istenként tisztelték, szobrokat emeltek emlékükre. Marcus Agrippa Kr.e. 27-ben építtetett egy hatalmas templomot, amit Pantheonnak neveztek el. Itt az összes isten tiszteletére mutatták be a papok az áldozatot. A Pantheont aztán Rómában keresztény templommá alakították. Ez adott alkalmat az ünnep bevezetésére, hiszen ezen a napon IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte.
Halottak napja (november 2.)
Egyházi ünnep, amelyet 998 óta tartanak meg. A félelem hozta létre e napot. A világ végétől való rettegés, a közelgő ezredforduló miatt. Az élők igyekeztek békében lenni a halottakkal, ha eljön az idő, befogadják őket, gyertyát gyújtottak értük.
A hagyomány fennmaradt, aki nem tud elmenni a temetőbe, otthon világít az halott emlékére. A temetőben azért is szokás mécsest gyújtani, mert a néphit szerint a halottak lelke ezen az éjszakán kiszabadul, de ha látja a virágokkal kidíszített sírhelyet és világosságot is, akkor visszamegy.
Bármely hithez ragaszkodunk, halottak napja van:
vizsgája szemnek, emberségnek,
akiket te mutatsz,
azok már nem előznek.
Sebességük fűszálak élein,
porszemeken cikázik,
arcuk
csontok roncsaiban ázik.
Mértanuk pontjai között
a közúti szabályok
érvénytelenek,
életünkre igazolások.
Meghívás nélkül jelen vannak
kanyarokban, mozdulatokban,
tekintetük, mint jelzőlámpa
bennünk villan.
Tükörbe nézünk, megalázkodunk,
mindnyájan fehér bárányok vagyunk,
virágot hintünk az útra,
fejünkre hamut,
miközben őket ünnepeljük,
azaz magunkat ünnepeljük,
hisz nincsen visszaút.
Krizantémok a temetői buszon,
fejem körül virágok,
glória, mennyei kalap,
harmattal áldott.
Fehér lobogókkal a város
kiözönlik a kapukon,
mindenki megadta magát,
nem villog szurony.
Csak az évek, a nyavalyák
szűkülő sorfala vigyáz,
dércsípte árnyékuk felett
siránkoznak a fák,
megállók vasa, csonka keresztek
tükörképe szalad.
Arcom mögött a Tejút mozdulását,
köszöntöm halottaimat:
Nagyanyámat, Katona Juliannát,
s a másikat, Farkas Katalint.
Friss fakereszt ablaka mögül
nagybátyám még némán visszaint.
Aztán újra a sejtek szava.
Ülök a buszban, térdemen fiam.
Körben a téboly tűzkarikái.
Halottak napja van.
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)