Elmesélem, hogy szeretlek
lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem,
s megcsókoltad orcám.
ápoltad a lelkem,
kedves szóval terelgettél
bármi rosszat tettem.
kívánságom lesve…
álmot hozó meséd nélkül
sose múlt el este.
szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon,
hogy szeretlek téged.
szeretik a mézet,
édes, drága jó Anyácskám
úgy szeretlek téged.
A legdrágább Anyukának
tudattam, hogy létezem.
Számlálgattad a napokat,
vajon mikor érkezem?
álmot hozott szép dalod.
Hogyha néha nyűgös voltam,
karod lágyan ringatott.
szivárvány a rét felett,
úgy hinted szét éltet adó,
melengető fényedet.
nem kellene más nekem,
azt kívánnám századszor is,
mindig, mindig légy velem.
tiszta szívből kiáltom:
Te vagy nekem a legdrágább
Anyuka a világon.
Te vagy a Hold, meg a Nap
mint bimbó a faágon.
Elmondjam, hogy mit is érzek?
Nem lesz könnyű, belátom.
mely cirógat, elringat,
mint az édes, anyaföldünk,
mi a fáknak enni ad.
mely árnyat nyújt nyaranta,
mint holdsugár ezüstfénye
a nyár esti patakba’.
megpihen a földeken
- megitatva erdőt, rétet,
hogy a fátyluk zöld legyen.
éltet adó sugara,
úgy ragyogsz be mosolyoddal,
s bocsátasz majd utamra.
s tudd meg, nagyon szeretlek!
Boldog vagyok, édesanyám,
hogy a fiad (lányod) lehetek.
te vagy a Hold, meg a Nap…
ölelj át most édesanyám
minél, minél hamarabb!
Az én titkom
el ne áruld senkinek!
Kukkants be majd egyszer hozzánk,
hogyha nekem nem hiszed.
én láthatom, senki más,
nem lehet ő, csak egy angyal
angyal bizony, nem vitás.
hozzám hajol, betakar,
mesét olvas - kettőt-hármat -
nem távozik egyhamar.
felkelek az ágyamból,
az iskola kapujában
búcsúzóul átkarol,
- s hogy ne sejtse senki meg,
angyalszárnya láthatatlan -
s embermódon elsiet.
fény rezdül a nyomában,
s újra csillan angyalhaja
ott, az esti homályban.
Az én anyukám
úgy tündököl, úgy ragyog…
elmondtad már milliószor:
legszebb kincsed én vagyok.
simogatsz, ha felkelek,
s hogyha néha úgy visítok,
hogy az ég is megremeg,
megtörlöd a szememet,
hiszen tudod, mindent megold
az anyai szeretet.
pacáztam az ebédnél,
s éjjel, hogyha lázas voltam,
borogattál, meséltél.
így telt sorra napra nap…
most már tudom, hogy az anyák
éjszaka sem alszanak.
hogyha hívlak nem késel.
Tudod anyu, úgy szeretlek…
nem mondhatom elégszer.
Rezdülések
csöppnyi, mint egy magocska,
érezted, hogy veled vagyok,
s becézgettél gyakorta.
ott lüktetett felettem,
azt mesélik, ezer csillag
tündökölt a szemedben.
s újra hallom lágy dalát,
érzem, amint egész lényed
édes öröm járta át.
úgy simít meg két kezed,
meséiden elszunnyadva
szárnyra kél a képzelet.
rögtön tudod, mit kérek…
kerek Földön nincsen mása
a te tortád ízének.
angyal vagy te, drága kincs.
Bárhogy legyen, bizton tudom,
jóságodnak párja nincs.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)