Ilyen telt régen a gyerekkor
Az udvaron töltött végtelen nyári napok
Emlékszel még, amikor reggeltől estig az udvaron játszottunk? Nem volt szükségünk drága játékokra vagy elektronikai eszközökre. A barátokkal együtt töltött idő, a bújócska, a fogócska és a házilag készített kincskereső játékok tették különlegessé a napokat.
Egyik nyáron a szomszéd gyerekekkel építettünk egy „tábort” az udvar végében. Mindenki hozott valamit otthonról: takarókat, párnákat, régi edényeket. Egyszer, miközben főztünk „levest” fűből és kavicsokból, az egyik barátunk véletlenül ráült egy hangyabolyra. Hogy nevettünk, mikor ugrálva próbált megszabadulni a kis fekete hangyáktól...
A játszóterek nem voltak "kipárnázva", néha nagyot estünk és meg is sérültünk, de idővel megtanultunk vigyázni magunkra.
A környék felfedezése
A biciklizés volt a legnagyobb szabadságunk. Nem volt GPS vagy mobiltelefon, csak a szülők intelmei, hogy ne menjünk túl messzire. Mégis, a környék minden zegét-zugát ismertük.
Egy alkalommal a nagymamám elkísért a közeli erdőbe, ahol gyerekkorában ő is játszott. Megmutatta a kedvenc fáját, ahol egyszer eltévedt, és csak a madarak énekére talált vissza az ösvényre. Azóta minden évben, amikor meglátogattam, újra elmentünk arra a helyre, és együtt hallgattuk a madarakat.
Egyszerű játékok, nagy örömök
Nem voltak bonyolult játékok vagy videójátékok.
Egy labda, egy ugrókötél vagy egy marék kréta elég volt ahhoz, hogy órákig lekössön minket. A közös játékok és versenyek erősítették a barátságokat és a közösségi érzést.
Virágból fontunk egymásnak koszorút és királylányok voltunk.
Egyszer, amikor a barátaimmal „fociztunk” egy régi teniszlabdával, a labda valahogy beesett a szomszéd idős nénike kertjébe. Persze, előbb-utóbb mindig ez lett a vége. Félve kúsztunk át a kerítésen, hogy visszaszerezzük. A néni észrevett minket, és azt mondta, hogy ha már ott vagyunk, segítsünk neki a kertben. Így hát egy órán keresztül gyomláltunk és locsoltunk, de cserébe finom házi süteményt kaptunk.
Családi esték és tanulságos történetek
A családi esték különlegesek voltak. A vacsorák után gyakran összegyűltünk a nappaliban, és hallgattuk a szüleink és nagyszüleink történeteit a saját gyerekkorukról. Ezek a történetek nemcsak szórakoztattak, hanem tanítottak is minket.
Egy hideg téli estén nagypapám a kandalló mellett mesélt arról, hogyan küzdött meg a hideggel gyerekkorában, amikor még nem volt központi fűtés. Mesélt a szüleiről, akik minden este együtt énekeltek a kályha mellett. Az egyik dal annyira megérintett, hogy azóta is, ha hallom, az ő emléke jut eszembe, és könny szökik a szemembe.
Iskola és a táborok
Az iskolai évek is mások voltak. Nem volt internet, így a házi feladatokat könyvek és enciklopédiák segítségével oldottuk meg. Az osztálytermekben a tanárok sokszor kreatív módszerekkel tanítottak, és az iskolai kirándulások mindig nagy kalandnak számítottak.
Sosem felejtem az erdei iskolákat, az esti tábortüzet, a végtelen hosszúnak tűnő kirándulásokat, ahol olyan nagynak éreztük magunkat, amiért sajátmagunknak vehettünk fagyit a zsebpénzünkből.
Takarodó környékén minden este izgatottan vártuk a tanárunk érkezését a képeslapokkal, és reménykedtünk, hogy mi is kapunk egy levelet a szüleinktől. Amikor tényleg kaptunk, hiába volt benne csak pár sor, végtelen boldogságot éreztünk, hogy üzentek nekünk a szüleink.
Kommunikáció a mobiltelefonok nélkül
Manapság nehéz elképzelni az életet mobiltelefonok nélkül, de régen a kommunikáció egészen másképp működött. Akkoriban nem voltunk mindig elérhetők, és mégis, valahogy mindig megtaláltuk a módját, hogy kapcsolatban maradjunk.
Ha nem voltunk otthon, a legközelebbi telefonfülke volt a kapcsolatunk a világgal. Emlékszel, amikor aprópénzzel felszerelkezve siettünk a fülkéhez, hogy hazatelefonáljunk? Néha hosszú sorok kígyóztak a telefonfülkék előtt, különösen egy-egy fontos esemény után vagy vihar idején, amikor mindenki egyszerre akart hírt adni magáról.
A baráti találkozókat előre megbeszéltük, és szinte soha nem késtünk el. Ha azt mondtuk, hogy „találkozunk délután háromkor a játszótéren”, akkor ott is voltunk. Nem volt lehetőségünk útközben módosítani a terveket, így megtanultunk pontosnak lenni és bízni abban, hogy a többiek is pontosak lesznek.
A levélírás varázsa
Nem szabad elfelejteni a levélírás jelentőségét sem. Sokunknak voltak távol élő rokonai vagy barátai, akikkel levelezés útján tartottuk a kapcsolatot. A kézzel írott levelek különlegesek voltak, mert időt és figyelmet szenteltünk rájuk, és mindig izgatottan vártuk a választ.
Gyűjtöttük a különleges bélyegeket és levélpapírokat, és természetesen minden levelet és képeslapot eltettünk a fiókunk mélyére, amit kaptunk.
A telefonok és az azonnali kommunikáció hiánya ellenére azonban az emberek megtalálták a módját, hogy kapcsolatban maradjanak. A találkozók, a beszélgetések és a levelezés mind-mind erősítették a közösségi és családi kötelékeket, és ezek az emlékek ma is melegséggel töltik el a szívünket.
A régi idők gyermekkorának emlékei mindig különleges helyet foglalnak el a szívünkben. Az egyszerűség, a közösség és a család fontossága azok az értékek, amelyeket magunkkal hoztunk, és amelyekre ma is szívesen emlékezünk. Ezek az érzések mindig is mosolyt fognak csalni az arcunkra és melegséget hoznak a szívünkbe, bármennyire is változik meg a világ körülöttünk.
Indexkép: Fortepan / Szalay Béla
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)