Mit takar valójában a liberális nevelés?

Liberális nevelés: egységes műfaj, vagy széles skála?

Hogy miként fogunk szülőként helytállni, az sokszor nem is azon a döntésünkön múlik, hogy konzervatív vagy liberális szellemben fogunk-e nevelni, hanem a nevelési eszközkészletünkön, a tűréshatárunkon, stílusunkon, egyéniségünkön.

Egy türelmetlen és alapjában erőszakos ember liberális elvek mellett is hajlik a büntetésre, fegyelmezésre; az önmegvalósító szülő pedig sokszor ráhagyó, hanyagoló típusú nevelést gyakorol liberálisként is, mert sok énidőre van szüksége. Fogalmazhatok úgy is, hogy

minél szélesebb viselkedési repertoárt engedünk a gyereknek, annál szélesebb skálán kell mozogni a szülői nevelési eszközkészletnek is. Ha messzire engedem, messziről is vissza kell tudnom hozni…

Ha rettegek, hogy túl messzire megy, szűk határokat szabok – ilyen az egyéniségem, ez a tér, amiben mozogni tudok, merek.

A liberális elvekkel viszont nem jár együtt automatikusan a nevelési készlet tágassága, rugalmassága. A demokratikus nevelési elveket valló szülő is válhat szigorú fegyelmezővé, ha kifogyott az eszközökből és elfáradt. Válaszd meg jól az eszközeidet, ha radírozni kell, ne a tollat vedd elő…

Ha a szülői életminőség a biztonságot követeli meg, akkor ezt a szükségletét képviseli a nevelésben is. Ő a gyerekeit jobban mederben tartja, ez habitus kérdése. Liberális nevelési elv mellett is komolyabb szabálykövetést vár el az a szülő, akit a gyermeki viselkedés kiszámíthatatlansága aggodalommal tölt el.

Ha szorong a szülő, akkor nem engedi le a térre egyedül a gyereket akkor sem, ha életkori szükséglete ezt diktálja, pedig a liberális nevelés hangsúlyozza a gyerekek életkori igényeihez való rugalmas igazodást.

Nem liberalizmusból vagy konzervatívizmusból nevelünk mindig, hanem a nevelésbe a teljes lényünket beleadjuk, amik vagyunk, amit tudunk, amire képesek vagyunk. A nevelés egész életre szóló projekt, otthonosan kell mozognunk benne. Hosszú távon semmilyen elv nem írja felül saját személyiségünket.

Mit jelent a liberális nevelés?

A liberális nevelés általánosságban azt jelenti, hogy a szülő és a nevelő között partneri kapcsolat van, amelyben egyik felet sem gátolják alapvető törekvéseiben, egymást tiszteletben tartják. Ha nevelés alatt az iskolai nevelést is megemlítem, a liberális nevelés sokszínű tanítási módszert feltételez, és befogadó, másságot tisztelő lelki hozzáállást.

A liberális nevelés is felállít tehát kereteket, amit be kell tartani, de az már a liberális nevelés skáláján különböző ponton helyezkedik el, hogy a kereteket milyen módon tartatják be a gyerekkel, vagy milyen értékrend része maga a keret. A liberális nevelés nevelési stílus, nem értékrend!

Ha a gyerek a villamoson rugdossa a szemben ülő néni lábát, azt valószínűleg a liberális és a konzervatív szülő is tiltja. Hogy hogyan érvényesítik a kereteket, az már inkább jellemző a stílusra. A dorgálás, szidás, büntetés inkább konzervatív eszköz, a liberális skálán a megoldás inkább a megbeszélés, megértetés, empátiakeltés, és az események közös feldolgozásának irányába tart.

A liberális nevelés központi gondolata a példamutatás, a gyerekkel együtt töltött minőségi idő, illetve a teljesítményelv helyett az időbeli ráhagyás, a gyermeki megérésben való meggyőződés. A szülő ebben az esetben engedi, hogy a gyerek „leszedje a szülőből”, amire neki szüksége van, hogy lefölözze a számára értékes tudást, világképet, viselkedést.  

Az az elképzelés, hogy a liberális szülő nem szól rá a gyerekére, nem szab neki korlátokat, és a gyerek tulajdonképpen az a harmadik nem, aki győzött és átvette a hatalmat – az nem a liberális nevelés sajátja, hanem az anarchiáé. Aki így neveli a gyerekét, arra inkább az igaz, hogy liberális nevelési elvvel takargatja a lustaságát.

Demokratikusan nevelni azt jelenti,
 

• hogy a szülő minden helyzetet elmagyaráz a gyerek szintjén,
• minden miértjére választ ad,
• hogy értéknek tartja a kreativitását,
• hogy megoldásközpontú, és nem a büntetésre fókuszál,
• tiszteli a gyermek véleményét,
• önálló gondolkodásra serkenti,
• és örül a szárnyaló képzeletének, támogatja az ötleteit.

Adott esetben, ha a postán egy rossz szagú bácsiról kérdez a gyerek hangosan, akkor kimegy vele, és beszél neki a hajléktalansáról, annak körülményeiről, okairól, válaszol a kérdéseire, és végig kalauzolja a gyereket azon az úton, ahol esetleg később szociális munkásnak tanul, vagy szociális államtitkár lesz, és nem elhallgattatja, mert tiszteletlen az undorodása. Ugyanakkor kereteket szab, nem az egész posta előtt tárgyalja ki a jelenséget.

A liberális nevelés engedi a gyereket választani, a saját szintjén. Tehát választhat sportot vagy szabadidős elfoglaltságot, ha abban kitart. Vagy az óvodás gyermek kiválaszthatja, hogy melyik pulóvert veszi fel, de azt nem, hogy vesz-e pulóvert, ha hideg van.

Ez a szülő képes alternatívákat nyújtani a sima és kényelmes „nem” helyett, ami kreativitást és sok készenlétet igényel.

Nemet mondani néha kisebb feladattal jár, a tekintélyelv kényelmes bástya is lehet.

Ugyanakkor a nemet mondás minden nevelésnek sarkköve, a partneri viszony nem terjedhet odáig, hogy a gyerek döntse el, kimehet-e a jégre olvadáskor.

A határszabás mindkét nevelési stílusban jelen van

A nevelés központi kérdése mindig a határszabás. A meleg érzésekkel viseltető, elfogadó személyiséggel rendelkező szülő valószínűleg ugyanott szab korlátot, akár konzervatív, akár liberális, és ez a pont az értelem határa. Csak addig érhet a szabadságom, ahol még nem károsítom a másét.

A liberális nevelés nem azonos a liberalizmussal

Felmerül az a kérdés is, hogy a konzervatív vagy liberális nevelés közötti különbség valóban a nevelési stílusra vonatkozik-e, vagy inkább arra az értékrendszerre, amit a szülők át kívánnak adni a gyereknek? Nem érdemes vitába menni, ha másról beszélünk…A liberális nevelés nem azonos a liberalizmussal.

A liberális nevelés kérdése gyakran vita tárgya, ám sokszor az egyik fél a liberális nevelést is kőbe vésett szabálygyűjteménynek látja, a másik pedig széles skálán mozgó lehetőségnek, mely mögött egyetlen szempont, a gyermek partnernek tekintése áll.

„Menjen haza, és szeresse jobban” – mondogatta idős pszichológiatanárom minden általánosságokat hordozó nevelési kérdésre. Lehet vitatkozni azon, hogy melyik nevelési stílus a hatékony, de talán jobb kérdés az, hogy melyik áll közelebb hozzánk, melyikben vagyunk hitelesek, melyiket tudjuk következetesen végig vinni, melyik alkalmas azoknak az értékeknek az átadására, amelyeket át akarunk adni?

Melyik eszközünk az, amellyel az adott értéket leghitelesebben át tudjuk nyújtani? Mert az biztos, hogy a nevelés nem az adott probléma leggyorsabb lezárásáról szól, hanem arról, hogy a megoldás során a gyermekben milyen kép alakul ki a világról, és a kicsinek az abban elfoglalt helyéről. Minél több az eszközünk, annál szabadabb lehet a gyermek, miközben biztonságban meg is tartjuk.

Indexkép: Depositphotos.com