Az a félévenként kétszeri röpke kis két óra, amikor visszalényegülünk tanulóvá, és betuszkoljuk magunkat a gyerek padjába! Amikor újra szorulunk! Amikor minden csapatépítőn szerzett tapasztalatunkat felfüggeszthetjük, és újra a frontális módszerhez térünk vissza, gyermekké válva újra. Amikor ismét megéljük a Nagy Lapítás Pillanatait az Iskolai Szülői Szervezet választásakor. (Nehogy a nagymama lelkesen elvállalja!) Amikor olyan közösség tagjaivá válunk, melyet nem mi választottunk magunknak. És amiről többnyire úgy jövünk haza, mint egy felbőszített szélesszájú rinocérosz… Hazaérve rárontunk a gyerekre, magyarázatokat és mentségeket követelve. A szülői értekezlet időnként megalapozza még hétvége hangulatát is.
A járvány adta helyzetben most ettől is meg vagyunk fosztva. Kicsit megkönnyebbültünk, ám mégis hiányzik a légkör, a többiek, még az iskola szaga is. A kis osztályterem, amit a szülők festettek ki, hátul a gyerekek tornazsákjaival a fakkokban. A személyes találkozás helyett maradt nekünk az online tér, a virtuális találkozás lehetősége.
Kezdődik. A szülők pont úgy és olyan sorrendben érkeznek, mint a gyerekeik az online órákra. Közülük is van, aki nem szeret beszélni, ők lekapcsolják a mikrofonjukat. Micsoda lehetőség! Van, akit csakúgy, mint a gyerekét, az zavar, hogy látható, ők a kamerát kapcsolják ki. Az értekezlet "padja” alatt kezdődik a géllakkozás meg a vacsora készítés… A tanár egy ideig lenémítva beszél, így csak bólogatni kell, azután megtalálja a hangját. Egy- egy karika, benne a betűvel jelzett szülőtárssal időnként eltűnik, és csak remélhetjük, hogy az illető anyukát kidobta a rendszer, és nem egyszerűen megunta a műsort.
Az első tíz perc elmegy a technikával: Te hallod, én nem hallom, a mikrofon jelet tessék megnyomni, új felületet nyitunk, lefagyott, nem tölt, gerjed a mikrofon. Link volt a link. A passzív szülők Mekkája ez. Azok a szülők viszont, akik ezen a fórumon szokták a szülői erényeiket megélni, rosszul érzik magukat. Hiányzik a közös fórum. Nem lehet a végén odamenni a tanárhoz egy kis külön beszélgetésre, különbékére, és nem lehet a többi szülővel összeverődve még egy after-szülőit tartani.
Gyermekünk, aki szintén kihasználja a technika nyújtotta lehetőséget, mögénk áll, és a takarásban minden szülőt jól megnéz magának. Már aki látható.
Vannak olyan országok, ahol a szülő előre megbeszélt időpontban megy be a gyermek tanárához, és ebben az időpontban csak az ő gyerekéről beszélnek. Esetleg egy ilyen tíz- tizenöt perces találkozóba bevonható egy-egy szaktanár is, ha az ő órájukon merült fel valami probléma a gyerekkel. Ez is lehetőség, de mi, magyarok, valahogy jobban szeretjük, ha együtt vagyunk…
A technika immár lehetővé teszi, hogy az iskola a szülői közösség kialakítása nélkül tartsa a kapcsolatot a szülőkkel. Az utóbbi majdnem egy év alatt belecsúsztunk az online szülői értekezletek sajátos világába, annak minden gyerekbetegségével és gyakorlatias hasznával együtt.
Mit tesz hozzá az iskolai szülői értekezletek által kialakított közösség az életünkhöz és gyermekeink iskolai életéhez? Akkor most hogyan tovább?
Fotó: a depositphotos-on
Olvasd el ezeket a cikkeinket is!
Hogyan hat a középiskolásokra az online oktatás? Hátrány vagy előny?
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)