Emma sok éve dolgozik kisgyermekekkel, könyvet is írt a gyereknevelésről. A világ azonban “A Nevelőnő”-ként ismeri, azonos című tv-műsorából, melyben minden héten egy másik családot látogat meg, hogy tippjeivel segítsen a szülőknek problémás gyermekeik nevelésében. Munkája során észrevett egy tendenciát, mely a legtöbb családban jelen van napjainkban: a szülők nem mernek azonosulni szülői szerepeikkel, és ettől gyermekeik szépen lassan a fejükre nőnek - majd kiállhatatlan, a világról téves elképzelésekkel bíró felnőttekké válnak. Az alábbi, szinte már sablonos jelenetek igen gyakoriak, és ahol megjelennek, ott megszólal a vészcsengő: ideje lépni.
"Sírni fogok!"
A legtöbb gyermek megpróbálja bevetni ezt a mondatot, vagy valami ehhez hasonlót - és a legtöbb szülő zsarolható is vele. Aki egy ideig kitart és a szóbeli fenyegetéstől nem törik meg, még az is inkább megveszi a csokit, cukrot és a fagyit is, amikor csemetéje tettekre váltja szavait és a szomszéd kerület is visszhangzik a hisztijétől. Rettegünk attól, hogy gyermekeink szomorúak lesznek, frusztráltak, esetleg attól, hogy elveszítjük szeretetüket - és így egy apró, talán még pelenkás zsarnok pillanatok alatt a hatalma alá hajt minket. Pedig a szülőnek néha igenis dolga, hogy nemet mondjon.
A szereppel jár, hogy néha nem érvényesülhet mindenben a gyerek akarata. Ennek pedig nem az az oka, hogy lusták vagy irigyek vagyunk, amikor nem akarjuk a harmadik mintájú bögrébe átönteni a kakaót, vagy vonakodunk megvenni a közért teljes édességkészletét. Az ok, hogy a mi felelősségünk megtanítani a gyermekünket: a dolgok nem mindig történhetnek úgy, ahogyan azt szeretnénk - van, amikor bele kell törődni az események alakulásába. Ez a lecke már babakorban, a kis dolgokkal el kell, hogy kezdődjön, így nem később lesz megrázó a felismerés: a világ nem körülöttem forog!
"Ilyenek a gyerekek…"
Valahányszor egy gyermek rosszul viselkedik, előbb utóbb elhangzik ez a mondat - többnyire az egyik szülő szájából. Valójában nem, nem ilyenek. Nem alapvető gyermeki viselkedés az agresszió, verekedés, a hiszti, csapkodás vagy a rongálás - hogy csak néhányat említsünk a jellemző dolgok közül, melyeket a fenti mondattal hajlamosak vagyunk intézni, mi szülők.
A valóság az, hogy az elvárások teljes hiányát jelzi, ha mindent ráhagyunk a gyermekünkre, ami helytelen. Rövid távon könnyebbnek tűnik a helytelen viselkedést ráhagyni a gyermekre, hiszen nem kockáztatunk egy veszekedést, még több sírást vagy cirkuszt. Hosszú távon azonban elveszítjük az előnyt: Ha nem várunk el időről időre érettebb viselkedést a gyermekünktől, ő egy idő után nem is próbál majd megfelelni nekünk, nem lesz motivált abban, hogy megfeleljen bárkinek - a flegmaság és nemtörődömség pedig jóval a kamaszkor előtt beköszönt majd.
"Ne merj rászólni…!"
A szülők elfogultak. Ez a tény szinte az emberiséggel egyidős, mindenkinek a saját gyermeke a legokosabb, legügyesebb és még hosszan sorolhatnánk a leg-eket. Ritka azonban a valóban “tökéletes” gyerek. Aki soha semmilyen rossz fát nem tesz a tűzre, minden helyzetben együttérző, empatikus, jól nevelt, figyelmes - és persze miért is lenne ilyen bármely gyermek? Hiszen ezeket a dolgokat mind tanulnunk kell, születéstől fogva a szüleinktől, rokonainktól, majd, ahogy tágul a világ és nő a szociális háló, a tanárainktól, edzőinktől, embertársainktól.
És épp itt szokott homokszem kerülni a gépezetbe, sok szülő ugyanis nem hajlandó tudomást venni arról, hogy gyermeke nem mindig viselkedik makulátlanul. Ezen a ponton pedig elkezdődik a baj: a szülő haja égnek áll minden egyes rossz jegytől, tanári figyelmeztetéstől, vagy akár attól is, ha a tárlatvezető néni csendre inti a múzeumban lármázó gyermeket. “Mit képzel ez magáról? Hogy merte megdorgálni az én tökéletes gyerekemet???” - gondolja ilyenkor a vérmes szülő, gondolatait esetleg ki is fejezi gyermekének: “Nyugalom kis drágám, te biztosan nem csináltál semmi rosszat!” Legrosszabb esetben még le is teremti azt az embert, aki egyszerűen a társadalmi elvárás felé próbálta terelni csemetéjét. És mit tanul ebből a gyermek? Hogy rendetlenkedni a buszon szabad, a felnőtteknek pedig nem kell szót fogadni. Pedig minden gyermek életében van olyan helyzet, amikor helytelenül viselkedik és - a szülő nem lévén jelen - egy másik felnőttnek kell közbelépni, a szülők mintegy meghosszabbításaként.
Félreértés ne essék, azt nem kell elfogadni, hogy a szülő és a gyermek között éppen zajló konfliktusba beleszóljon a boltos néni, postás, vagy bárki más, harmadik személy, hiszen az nem szól másról, mint a szülő módszereinek véleményezéséről, esetleg degradálásáról. Azonban ha anyuka, apuka nincs jelen, bizony az óvónéni, tanárbácsi, buszvezető, teremőr kell, hogy figyelmeztesse a gyermeket. Ha ilyesmi jut a fülünkbe, először ne az illető főnökét kezdjük nyomozni, hogy rövid úton kirúgathassuk az arcátlanságért - próbáljuk megtudni, mi történt valójában. És ha kiderül, hogy a kiránduláson a lurkó labdával dobálta a fákon ülő madarakat, erősítsük meg mi is a túravezetőt, aki összeszidta: “Helytelenül viselkedtél, a bácsi azért szólt rád. Többet ne forduljon elő!”
"Légy kicsit türelemmel…!"
Ezt a mondatot a mai gyerekek annyira ritkán hallják, hogy sokuk talán már nem is tudja értelmezni. Felgyorsult a világ. Ha szükségünk van egy információra, nem kell megvárnunk a könyvtár nyitását, csak beütjük a gépbe, ha be kell vásárolni, csak néhány kattintás, és már jön is haza a vasárnapi ebédnek való. Az unatkozó kisgyermek azonnal kap a mobilról mesét, a beszélgető anyuka nadrágját megrángató totyogó azonnali választ kap, még akkor is, ha anyának bele kell fojtania a szót partnerébe. Bármilyen helyzet, amivel a gyermek találkozik, szinte gombnyomásra megoldható azonnal - vagy ha nem, a szülők azon vannak, hogy egy pillanatig se kelljen várakozni. Az orvosi rendelőben, az étteremben is kezükbe nyomjuk a telefont, hogy szórakozhasson, míg várakozni kell.
Várni persze senki sem szeret, de bizony meg kell tanítanunk gyermekeinknek, hogy néha nem lehet elkerülni. Ha időnként nem kérünk egy kis türelmet csemeténktől - amíg elkészül az ebéd, amíg befejezzük a munkát, vagy épp a megkezdett mondatunkat a telefonban - sajnos rendszeressé válhatnak a hisztik, a legrövidebb várakozási idő esetén is. Ennek eredményeképpen pedig felnőve még az átlagosnál is rosszabbul fogják tűrni a várakozást - kevés rosszabb látvány van egy toporzékoló felnőttnél.
"Nálunk első a gyerek!"
A legtöbb családban érvényesül ez az elv, azonban nem mindegy, mennyire veszik véresen komolyan a szülők a fenti mondatot. Ha a családi költségvetésben előrébb szerepel a listán a bicikli, mint a króm dísztárcsák apa autójára, az rendjén való dolog. Ha azonban a szülők az egész család életét alárendelik egy kétéves akaratának, az sajnos már nem szülői odaadás, hanem olyan nevelési hiba, melynek a gyerekek később, közösségben látják kárát.
Lehet otthon tartalék a gyerekek kedvenc édességéből, de éjjel kettőkor nem kell elindulni nonstop üzletet keresni, csak mert kifogyott és az álmából felriadt csöppség azt a fajta cukorkát követeli. Ez persze szélsőség, de sok szülő el sem tudja képzelni, hogy bármire nemet mondjon gyermekének, akár a teljes családi élet felforgatása árán is. Lemondott vacsorák, átszervezett családi programok, újrafőzött vasárnapi ebédek tarkítják azon családok életét, akik beleesnek abba a hibába, hogy hagyják a gyermeket dönteni mindenben. Ha a változásokra túl sokszor az az indok, hogy “Hát a kicsi így szerette volna…”, akkor érdemes átgondolni a stratégiánkat, ugyanis az ilyen környezetben felnövő gyermek önző kamasszá, dirigáló felnőtté válik, és ez a jellemvonás nem segíti sem a barátkozást, sem az iskolai, vagy munkahelyi előmenetelt.
Emma Jenner arra kéri a világ szülőit, hogy merjenek szülők lenni, felállni és nemet mondani. A félelem ettől a szereptől oda vezet, hogy önző, türelmetlen, goromba felnőtt lesz a most még oly aranyosan duzzogó lurkóból. Várjunk el többet, adjunk kevesebbet, mutassuk meg küzdelmeinket, amivel leránthatjuk a rózsaszín leplet a való világról, felkészítve gyermekünket arra, hogy boldoguljon benne. Neveljük bátran gyermekeinket a helyes útra, hogy egy együttérző, toleráns, kedves és figyelmes felnőttet adhassunk át a világnak, aki népszerű, kedvelt és elégedett fiatal felnőtté, végül pedig maga is türelmes, megfontolt és következetes szülővé válhat.
Fotó: Holly Chaffin / PublicDomainPictures.net
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)