„Baj van a gyerekekkel” – kongatta meg a vészharangot egy francia óvónő, Anne-Lise Ducanda. Megfigyelései szerint az utóbbi öt évben hatszorosára nőtt a viselkedési- és figyelemzavaros bölcsődések és óvodások száma, amely jelenségért egyértelműen az okoseszközök túl korai és mértéktelen használatát teszi felelőssé. Nem ő az egyetlen, aki aggódik ezért a korosztályért, előtte már számtalan kutatás bizonyította, hogy a tabletező totyogók komoly veszélyeknek vannak kitéve. Hogy melyek ezek? Mutatjuk.
1. Függőséget alakít ki
Az internetezés csodálatos dolog: elég egy kattintás, és bármilyen témáról megtudhatunk, amit csak akarunk. A játékokkal, videókkal ugyanez a helyzet: fel sem kell állni, mégis újabb és újabb darabokat láthatunk. Ezt egy felnőtt is megtapasztalhatja, aki nagyon rákattan a netezésre - képzelhetjük, hogy egy óvodást vagy kisebb gyereket milyen könnyen szippanthat be a technika. Sok 3-4 éves kisgyerek mutatja már a technikai függőség tüneteit.
2. A hiszti melegágya
Az első pontból következik, hogy a függő gyerek magától soha nem teszi le a kütyüt, ha pedig a szülő elveszi tőle, éktelen sírásba kezd. Sok anya és apa ezért fél is abbahagyatni a gépezést, így kerülnek egy ördögi körbe: a családi béke kedvéért egyre több tabletezést engednek, így a gyerek egyre inkább rákattan.
3. Lassítja a fejlődést
Egészséges esetben egy gyereknek 3 éves korára mondatokat kellene tudnia alkotni, ezt a szintet azonban egyre több gyerek nem éri el. Ha egy kiscsoportos nem tudja az alapvető szükségleteit megfogalmazni, de maga tölti le a tabletre a különböző játékokat, akkor valószínű, hogy megkésett fejlődéséért nem más, mint a túlzott gépezés felelős.
(Kapcsolódó cikkünk: A tabletező kisgyerekek később kezdenek beszélni)
4. Autisztikus tüneteket okoz
Nem csak a megkésett beszédfejlődés, hanem egyéb viselkedési zavarok, például a kapcsolatteremtés nehézsége vagy látszólag indokolatlan dühkitörések is járhatnak a babakori kütyüzés nyomában. Ezeket a tüneteket sok orvos már valódi autizmusként kezeli.
5. Megnehezíti az elalvást
Magyarországon talán még nem ilyen komoly a helyzet, de egy amerikai felmérés szerint a gyerekek 75 százaléka nyomkod kütyüt az ágyában lefekvés után. Ahogyan egy felnőttnek sem ajánlatos az ágyban tévét nézni vagy gépezni (még e-bookot sem célszerű olvasni ilyenkor), ugyanígy a gyerek elalvását is akadályozzák a villódzó fények még azután is, hogy kikapcsolta a kütyüt. A képernyő ugyanis akadályozza az alvást elősegítő melatonin nevű hormon termelődését, és felborítja az alvás-ébrenlét egyensúlyt.
Olvasd el ezt is: Kevesebb mobilozás, kevesebb hiszti
Fotó: futurestreet / flickr
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)