Számtalan olyan tanítvánnyal találkoztam, aki azért nem tudta letenni a nyelvvizsgát, mert a negatív visszajelzések miatt elveszítette a hitét a önmagában. Nem is annyira nyelvtanárra, mint egy hitet adó barátra volt szüksége ahhoz, hogy pillanatok alatt sikeresen vegye azt az akadályt, amin előtte oly sokszor elbukott.
Nemrég egy érdekes kísérlet során végképp bebizonyosodott számomra, hogy igaz a mondás miszerint az utolsókból lesznek az elsők, csak a megfelelő támogatásra van szükség hozzá.
Fanni lányommal évek óta etetjük télen a madarakat, akik mostanra már egészen megbarátkoztak velünk és mi is jól ismerjük őket. Mindig nagy érdeklődéssel figyeltem a madárcsapat dinamikáját, hogyan működnek együtt, vagy épp harcolnak egymással egy-egy finom falatért. Mint minden közösségben, a madarak esetében is áll az alfa-omega leosztás, vagyis van egy fővezér és egy sereghajtó tagja a csapatnak.
Esetünkben az omega (legutolsó) tag egy kis satnya, szerencsétlen példány volt. A szívem szakadt meg érte. Egyetlen magot sem tudott megszerezni, mivel a nála jóval agilisabb társai folyton félrelökték.
Mivel szívemen viselem az elesettek sorsát, legyen az ember vagy állat, nem tudtam annyiban hagyni a dolgot. Elkezdtem szándékosan elé dobni egy-egy magot, hogy neki is jusson némi élelem. Kezdetben annyira esetlen volt, hogy még azt magot is elkapkodták előle a rátermettebb társai, ami pont az orra előtt landolt. Én viszont nem adtam fel, folyamatosan elé szórtam a magokat.
Egy alkalommal végül sikerült felcsipkednie néhány szem napraforgómagot. Ettől aztán felbátorodott és ő is harcolni kezdett az élelemért. Eleinte óvatosan, majd minden egyes megszerzett szemmel bátrabban küzdött a jussáért.
Napokon át folytattam a kísérletet, kíváncsi voltam, hová jut az utolsó helyről egy kis támogatással. Az eredmény egészen elképesztő volt, a sikerélménytől egészen megtáltosodott. A kezdetben sereghajtó kis madár fokozatosan megtanult küzdeni és kiállni magáért. Már nem tűrte el szó nélkül, hogy a többiek félrelökjék, ő is keményen harcolt minden egyes magért. Nem hittem a szememnek, néhány nap leforgása alatt a csapat vezérévé nőtte ki magát.
Hiszem, hogy a gyerekeink esetében pontosan ugyanígy működik a dolog. Minden szülő azt szeretné, hogy a gyereke boldog és sikeres felnőtté váljon. A legegyszerűbben ehhez úgy járulhatunk hozzá, hogy szeretjük és elfogadjuk a gyerekünket úgy, ahogy van, és folyamatosan alkalmazzuk a pozitív megerősítés technikáját.
Úgy hiszem, azzal tehetjük a legtöbbet a gyerekünkért, ha a hibái helyett az erősségeire koncentrálunk, és nap, mint nap tudatosítjuk benne, hogy mennyire szeretjük. És akkor a fenti kis madárhoz hasonlóan ő is szárnyakat kap.
Forrás: Lányomnak az életről
Kép: Unsplash / Pixabay
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)