Elvek kontra anyaság

Gizella-Molnár Viktória | 2016-06-10 09:15

Tegnap találkoztam egy kismamával. Már csak pár hete van a szülésig (első gyerek), nagyon készül, nagyon izgul. És nagyon hangzatos elvekkel indul neki a gyereknevelésnek.

Jót nevettem ezeken, mert bevallom, néhányat én is sokáig vallottam. De ma már a legtöbb ilyenen csak mosolygok. Mindenesetre nem akartam szegényt elkeseríteni, hogy szép sorban mind meg fog dőlni, vagy legalábbis elő kell vennie majd minden rugalmasságát. De azért célozgattam rá, hogy “Cicácska, nemúgyvanaz!“.

Na de mik is ezek az elvek? Nagyon sok van, itt csak párat szedtem össze. Néhány biztosan ismerős lesz!

Legalább egy évig szoptatni fogok. De inkább kettőig!

Legyen úgy! De aztán nem mindenkinek jön ez össze. Számos oka lehet annak, hogy a meghitt összebújásoknak idő előtt vége szakad. Egy ideig küzd az ember lánya, sikerrel vagy kudarccal, mindenesetre mindenkinek nehéz elfogadni: vége. Függetlenül attól, hogy ez mikor történik. A szoptatással kapcsolatos elvárások azonban nem csökkennek. Emiatt hónapokig depressziós lehet egy anya, és ezt én személy szerint nagyon sajnálom.
Személyes megjegyzés: Számomra sokkoló volt, hogy onnantól kezdve, hogy megszültem a gyereke(i)met, hirtelen mindenkit (értsd: szomszéd bácsi, bolti pénztáros, nagybáty, barátnő ismeretlen munkatársa) egy dolog érdekelt: hogy vajon folyik-e tej a mellemből… És ha igen, elég-e, és a gyermekem megfelelő technikával próbálja-e azt magába szívni, megfelelő mennyiségben és megfelelő gyakorisággal? Jaj, emlékszem, nagyon elegem volt ebből, pláne azért, mert nem is ment minden olyan simán az elején, mint ahogy “illene”, hogy menjen. Nagyon frusztráló volt, hogy mindenki ezzel jött: “És? Van tejed?” ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!

Cumi? SOHA!

Fel a kezekkel, hány cumi-ellenes van (volt) köztünk? Én azt a jótanácsot kaptam erre vonatkozóan, hogy ha a postástól csak úgy tudom átvenni a leveleket, hogy leteszem a gyereket és cumit teszek a szájába, akkor azért engedtessék meg az a másfél perc csend. Ennyi lazaság nekem belefért. És szerencsémre a gyerekeim döntöttek helyettem, másfél percnél tovább nem is hozta őket lázba a cumi. De tudok olyanról, aki nagyon cumi-ellenes volt, mégis: a négy éves kisfia a mai napig cumival alszik el. Szóval óvatosan a SOHÁ-kkal! :-)

Soha nem alszik az ágyunkban a gyerek.

A százhetvenötödik hétszer ébredős éjszaka után magad mellé fogod húzni… Szerintem. De ha nem, hát respect!

Nem fogok vele kiabálni! Soha, soha, de soha!

Nagyon helyes! De van pár dolog, amit tudnod kell:

Ez az elhatározás addig simán betartható, míg el nem hangzik az első NEM AKAROM csemeténk szájából. Onnantól azonban komoly kihívások elé nézünk…
A gyerekek nem mindig mennek arra, amerre szeretnéd.
Állítólag vannak olyan gyerekek, akik nagyon szeretnek rajzolni. Amíg ott vagy, addig színes ceruzával, a kifestőbe. De mihelyt kilépsz a szobából: Nutellával, Sudocremmel, zsírkrétával, tollal, alkoholos filccel. Falra, okmányra, szerződésre, bármire. DE: Ezért nem haragudhatsz rá! A megoldás rém egyszerű: tegyél mindent legalább másfél méteres magasságra úgy, hogy egyik szekrény, asztal és polc se legyen megközelíthető. Sehogy! Bizony, pár évre a székeket is ki kell iktatni a lakásból… Sok-sok idegeskedéstől mentesülsz ezen óvintézkedések jóvoltából!
A gyereket egyáltalán nem érdekli, hogy sietned kell! Ettől ő nem fog gyorsabban öltözni, gyorsabban reggelizni vagy gyorsabban sétálni. Ha ott van egy csiga a járdán, kutyakötelességed megnézni, hogyan jut át a másik oldalra.

Ha egyik ponton sem dúltad fel magad, akkor tényleg nem fogsz kiabálni a gyerekeddel!

Soha nem fogom a nyálammal törölni az arcáról a koszt

Ó, dehogynem!

Nem fog tévézni

Tapasztalataim szerint a zéró tévézést csak azoknak az ismerőseimnek sikerült átvinni, ahol nincs tévé. Kisebb-nagyobb elhatározás mindannyiunkban van ezzel kapcsolatban, de a zéró-elv nagy elhatározást kíván.