2020 tavasza, COVID 19 vírus közepe. A könyvesboltunknak nagyon nagy szerencséje volt, mert csak két hétig zártunk be, így a vevők be tudtak térni hozzánk. A gyerekekkel otthon maradt szülők elkezdtek a megszokottnál több ifjúsági és gyerekkönyvet beszerezni és innen indult a cikkünk ötlete....
Mivel lehet lekötni egy 8-12 éves gyereket 2020-ban?
Snapchat, tiktok abszolút az élen jár. Természetesen a videójátékok és a mesefilmek is. DE! Szerencsére nagyon sok gyerek szeret olvasni, illetve igényli, ha anya vagy apa olvas neki. Erről kérdeztük a szülőket a boltban, majd a facebookon.
Amiben a szülők egyetértettek, hogy fontos a példamutatás. A gyerekeknek kiskoruk óta mesélnek - ezért igénylik a meséket, hogy felolvassanak nekik, valamint a szülőket is gyakran látják könyvvel a kezükben. Nem is gondolnánk, hogy mekkora jelentőséggel bír, hogy az esti vacsora után mit tapasztal a gyerek: ülünk a kanapén, nézzük a sorozatot és nyomkodjuk a tabletet, vagy pedig olvasunk pár oldalt. A gyermek az alap mintákat a szülőtől lesi el és tanulja meg, ilyen például az is, hogy hogyan tölti a szabadidőt. (Ez nem csak az olvasásra vonatkozik, hanem az élet egyéb területeire is. Kirándulás, sport, közös elpakolás, kertészkedés, olvasás, tv nézés.
Most pedig elmeséljük, hogy mit mondtak a szülők, mivel vették rá a gyerekeket az olvasásra:
Júlia: "Az első és legfontosabb dolog, hogy a gyerek szeressen olvasni, hogy olvasni kell neki. Esti mesét, történeteket.. A második legfontosabb, hogy lássa, hogy olvasol, és tudja, hogy szereted. A gyerek nem szóból, hanem példából tanul. Van amelyik abból sem. Ha ezen túl vagy, akkor sokat kell beszélgetni, hogy megismerd a gyerek érdeklődési körét, és aszerint kutakodni, választani. Ha van már kedvence, keress hasonló témájú könyvet, vagy keresd meg az írót, van-e még olyan könyve, ami érdekli a gyereket. 26 év gyereknevelés, 5 gyerek mondatja ezt velem, és azt is, hogy van aki nem fog, és nem szeret olvasni, és kész!"
Szabina: "Én hagytam, hogy válasszon könyvet, mikor még nem is olvasott. Mióta olvasgat, a kedvenc témáit veszük elő. 8 éves. Még nem ül egy könyvet végig, de szívesen olvas fel nekem."
Borbála: "Régebben nem sokat olvasott. Néhány kis rövid könyvet. Aztán jött A Pál utcai fiúk és az összes Szent Johanna gimi. Azóta meg sem áll az olvasással. (12 éves lány)"
Noémi: "Könyvtárba járunk, azt választ, amit szeretne. Ha pár oldal után nem tetszik neki, nem kell végigszenvednie. Attól, hogy tud már olvasni, olvasunk neki mi is. Lányomnak a Holdas Hanna sorozat nagy kedvence. Szereti a Disney meséket is."
Sokan képregényekkel szoktatták rá a gyerekeket. A képek sokat segítenek. Sok kép, kevés szöveg, érdekes történetek. A Garfieldot kifejezetten szeretik, mert nagyon vicces. Ezt a boltban is tapasztaltuk, hogy sokan gyűjtik a zseb-Garfield könyveket és képregényeket is. Amióta a Marvel és a DC egész estés filmeket és sorozatokat csinál, azóta a régi képregényeket is szívesen lapozzák a fiatalok.
Amire érdemes vigyázni, hogy akár könyvről, akár képregényről van szó, a rongyosabb, viseltesebb példányokat nem szívesen veszik kézbe. Ne feledjük, gyerekkorunk kedvencei számunkra nosztalgikus élménnyel bírnak, a gyerekeinknek, unokaöcsiknek ezek új élmények. Mi egy gyűrött, kopott Bucót, Szettit, Tacsit is szívesen forgatunk, a mai fiatalok már kevésbé.
További tippek: a moly.hu oldal is extra élményt tud adni, mert regisztráció után lehet jelölni, hogy milyen könyveket szereztünk meg, miket olvasunk épp, illetve polcokra rendezhetjük, amiket már elolvastunk. Ez egyfajta "versenyt" és kihívást is jelent. Játékosan tudják nyomonkövetni az elolvasott könyveket.
Forrás: sarikonyves.hu
Kapcsolódó cikkeink:
- 55 kacagtató gyerekkönyv az egész család örömére - Történetek kánikula és rossz idő esetére (is)
- Fogadjunk, hogy idén nyáron olvasni fog a gyereked! 30 szuper gyerekkönyv 1- 4. osztályosoknak
- Tippek az olvasóvá nevelésre - kiváló alkalom a nyári szünet!
- Nem tudod, hogyan vedd rá 8-12 éves gyermekedet az önálló olvasásra? Mutatom a megoldást!
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)