Egy felejthetetlen karácsony

Mester Györgyi | 2019-12-02 11:46

Az egész úgy kezdődött, hogy otthon maradt az a fránya cetli. A cetli a bevásárlandókkal, amit anya írt össze, és amit nekem kellett volna megvennem. A pénzt is otthon felejtettem, de annak már nem is volt jelentősége, hiszen fejből amúgy sem tudtam volna felidézni, miért is kellett bemennem a boltba. Aznap este nem volt kenyér a vacsorához, és az előző napi szikkadt zsemléket ettük a szalámihoz.

Két napra rá, hasonlóan elfeledkeztem valamiről. Ez kicsit súlyosabb eset volt, mivel az öcsémről feledkeztem meg, vagyis nem mentem be érte az óvodába. Szegénynek este hétig ott kellett maradnia a mérges takarítónő, Saci néni felügyelete alatt, ami további megpróbáltatást jelentett a számára. Végül anya - miután befejezte a túlórázást -, hozta haza kisírt szemű, könnytől maszatos arcú kisöcsémet.

Anya megkért, hogy a karácsonyra is tekintettel, ugyan raknék már rendet a saját szobámban, ami alatt a szanaszéjjel heverő könyvek, dvd-k polcra való visszatételét, a társasjáték darabjainak, a legó alkatrészeknek a dobozba rakását, és a levetett, használt ruháim szétválogatását, szennyes kosárba helyezését értette.

Hogy aztán, nyomatékos kérése ellenére, a bakancsomat se cipőkrémeztem be, pedig közeledtek a havas, latyakos napok, anya megelégelte a dolgot.

Haszontalan vagy, lusta, rossz gyerek. Meg is lesz az eredménye a karácsonyi ajándékozáskor - mondta.

Én erre dacosan csak annyit feleltem: jól van, ha ti nem szerettek, én sem szeretlek benneteket.

Aztán eljött a nagy nap. Mintha mi sem történt volna, jókedvűen segédkeztem a karácsonyfa feldíszítésénél. Úgy éreztem, minden rendben van. El is feledkeztem - hasonlóképpen, mint a bevásárlásról, meg az óvodában hagyott öcsémről - anya korábbi fenyegetéséről.

A szentestei vacsora elfogyasztása után került sor, mint ez idáig mindig, az ajándékok átadására. Kíváncsian vártam, mit kapok az idén, de a legnagyobb megdöbbenésemre, a felirat alatt, melyen a nevem állt, nem volt semmi. Hűlt helye volt az én ajándékomnak - mintha a szüleim megfeledkeztek volna rólam -, míg az öcsém boldogan bontogatta a neki szánt csomagokat.

Ezt nem tehetik meg velem - gondoltam. De bizony, megtették. Nem is faggatóztam, hiába is lett volna minden. Ekkor már eszembe jutott anya jóslata: meglesz a böjtje a lustaságodnak, majd meglátod.

Tele gyomorral, és keserű szívvel feküdtem le aznap este.

Bár a szomorúság ellenére, viszonylag gyorsan elaludtam, talán a nagy lelkiismeret-furdalás miatt, már jócskán hajnal előtt megébredtem. Csak forgolódtam az ágyamban, majd döntő elhatározásra jutottam.

Csendben felkeltem, és elkezdtem helyükre rakni a szobámban szétszórt holmikat. A könyveket és dvd-ket vissza a polcra, a legó alkatrészeket és a társasjáték darabjait a dobozukba, végül a napokkal korábban levetett, piszkos ruháimat is kivittem a szennyestartóba.

Akkor eszembe jutott az öcsém. Lábujjhegyen beosontam a szobájába. Csendesen szuszogott a kiságyában. Fölé hajoltam, és azt suttogtam neki, hogy szeretem, és ígérem, soha többé nem felejtem ott az óvodában.

Azután ugyancsak halkan, óvatos léptekkel kimentem az előszobába, és nagy buzgalommal nemcsak a sajátomat, de a család többi tagjának a téli cipőit is kipucoltam, bekrémeztem, kifényesítettem. Nem voltak azok a bakancsok még soha életükben olyan tükörfényűek.

Azután, teendőm nem lévén, visszamentem a szobámba. Nem akartam már aludni, de valahogy mégis elszunnyadtam. Anya ébresztett fel vidám, friss szavakkal: hétalvó, ki az ágyból! Gyere reggelizni.

Hát jó, enni bizonyára kapok, mint ahogy vacsorát is adtak előző este. De hogyan lesz tovább?!

Nem is érdekelt sem a kalács, sem a habos kakaó, amit ilyenkor, karácsony első napján reggelire szoktam kapni. Csak odabújtam anyához, és - mivel szégyenemben nem mertem a szemébe nézni -, a hálóköntösébe suttogtam, hogy többé nem leszek lusta, ne haragudjon. És hogy nem gondoltam komolyan, amit mondtam, mert nagyon is szeretem őket, főként a kisöcsémet, akit soha többé nem fogok az óvodában felejteni.

Anya megsimogatta a fejemet, aztán csak odafordított a karácsonyfa felé: a nevemet jelző kis tábla alatt ott álltak az annyira óhajtott karácsonyi ajándékaim: egy igazi bőr focilabda, két könyv a nagy Afrika-vadászról, és egy korcsolya. De az ajándékok között a legszebb mégis a képeslap volt, amelyen az állt: Sok szeretettel, Anya, Apa és Öcsi.