Egy napon azonban, különc csemete született az egyik zsiráfcsaládban. Ez a kis jószág mihelyt lábra állt, először is jóllakott, majd azonnal felfedező körútra indult.
Szülei meglepetésére egyáltalában nem tűnt félősnek, vagy bátortalannak, inkább nagyon kíváncsinak. A magas bozótból, ahol óvatos anyja világra hozta, kikecmeregni nem tudott, ezért először ugrabugrálni kezdett, majd amikor ettől elfáradt, elkezdte nyújtogatni a nyakát. Ez sokkal kevésbé tűnt fárasztónak, és kis idő elteltével, már kezdte egy pici szeletét látni a bozóton túl levő ismeretlen, ezért igencsak csábító világnak.
A kíváncsisága arra sarkallta, hogy amikor éppen nem evett és nem játszott, unalmában a nyakát nyújtogatva próbált kikukucskálni az ágak fölött, amik elfedték előle az érdekesnek tűnő, idegen világot.
Mivel jó étvágya volt, gyorsan gyarapodott a súlya, és szépen megnőtt a nyaka is. A sok nyaknyújtogatás persze egyre hasznosabbnak is tűnt, mert közben beértek a szavanna gyümölcsei, és ő, miután az alsó ágakról elfogytak az ízletes falatok, meg a friss, zöld levélkék, a többi zsiráfcsikónál hosszabb nyakával a magasabb ágakról is harapdálhatott magának ennivalót.
A mohósága nem vitte rossz irányba, mivel szerencsére nem volt önző. Olykor-olykor a társainak is lehúzta fogával a magasabban fekvő, gyümölcsöket érlelő ágakat, amelyeket csak ő ért el.
Kíváncsisága sem szűnt meg később sem, így sétái alkalmával minden magas bokor fölött átlógatta a nyakát, mert látni akarta, ki vagy mi lakik az ágak takarásában.
Az idősebb zsiráfok azonban igencsak rossz néven vették, és az anyukájának is folyton felrótták, hogy miért hagyja, hogy ilyen különc legyen a kis zsiráf bébi. Egyre csak szapulták, amiért ennyire kirí a fajtájabeliek közül. Amikor éppen elébük került, mindig szükségesnek tartották megjegyezni: nem vezet semmi jóra ez a nagy nyaknyújtogatás. Lejáratja az öregeket, a fiatalok között meg egyenesen divatot csinál a hosszabb nyakával!
Sőt, az egyik borúlátó, öreg zsiráf azt is megjósolta, hogy hiába az szép, sárga alapon barnafoltos bőre, a megnyúlt, idomtalan nyaka beteges látszatot kelt, és biztosan nem akad majd párja sem.
Egy éjszaka a kis zsiráf őrködött, hogy álmukban nehogy oroszlántámadás érje a családját.
El-elbóbiskolt, pedig megígérte magának, hogy mindenképpen ébren marad, nehogy veszélybe sodorja a többieket.
Hogy semmiképpen el ne aludjon, fektéből időnként felállt, és nyakát nyújtogatva kémlelte a messzeséget.
A holdfény megvilágította a szavannát, de egy-egy nagyobb bokor, szokatlan külsejű fa mégis rémisztő árnyékként ijesztgette.
Egyszer csak a távolban mozgó, sötét alakokat vélt felfedezni, amelyek lassan, de biztosan, egyre közeledtek. Felébresztette a testvérét, hogy az is nézze meg, valóban vannak-e ott mozgó árnyak, vagy csak az ő szeme káprázik a nagy, erőltetett nézéstől.
Rövid nyakú testvére azonban hiába bámult a távolba, nem látott semmit. Őt is megnyugtatta, hogy heverjen vissza a bozót nyújtotta fedezékbe.
Amikor kis idő elteltével a kicsi zsiráf ismét lábra állt, és nyújtott nyakkal kémlelte a messzeséget, már teljesen biztos volt benne, hogy nem csalta meg a szeme. Hosszú nyakának köszönhetően, társainál jóval előbb, még időben észrevette a közelgő ellenséget. A zsiráf bébi az egész családját felébresztette, akik így talpon állva, ébren várták a hívatlan látogatókat.
Az oroszlánok el nem tudták képzelni, hogyan vehették ennyire hamar észre a közeledésüket, mert lopakodva jöttek, és ez eddig mindig bevált. Így szereztek estéről-estére ennivalót egy-egy óvatlan zsiráf családtól.
A kis zsiráfot megdicsérték a szülei, amiért olyan figyelmes volt, és hosszú nyakának köszönhetően időben észrevette az alattomosan közelgő ellenséget, megmentve ezzel családtagjai életét.
Kicsi zsiráfunk három tavasszal később párt is talált magának, egy hozzá hasonlóan, kellően „kíváncsi” és „mohó” zsiráflány személyében. És láss csodát, a fiatal párnak hamarosan megszületett az első kicsinye, aki apjához és anyjához hasonlóan, már eleve hosszú nyakkal jött a világra.
Így népesítették be azután az egész állatvilágot a hosszú nyakú zsiráfok…
Fotó: Chelsey Barnes / Flickr
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)