A csóka lányok

Egy asszonynak volt egyszer tizenkét leánya. Ez a tizenkét leány olyan szájas, vakmerő volt, hogy az anyjuknak egy szavát sem fogadták meg, s annyit nyelveltek egymással, hogy egy óráig sem volt csendesség a háznál. Az anyjuk egyszer úgy elkeseredett, hogy azt találta mondani:
- Immár a fülem is tele van a lármátokkal, adja isten, hogy változzatok mind csókákká.
Hát a tizenkét leány egyszeribe csókává változott, s ahogy kinyitotta az ajtót, a tizenkét csóka úgy kirepült rajta, hogy a szemét is majd kiverték. Ki a házból, fel a levegőbe, éppen a felhőkig. Az asszony kiállott az ajtó elé, s látja, hogy azok a csókák egyszer még alább szálltak, aztán megkerengték magukat a ház fölött, s avval eltűntek napnyugat fele. Nekifogott búsulni, hogy neki már leánya egy sincs, bár egy megmaradott volna a tizenkettő közül. Bánta, hogy úgy megátkozta őket, de már nem volt mit tenni, s elgondolta magában, hogy az isten nem ok nélkül verte meg a leányait, akik annyi szép intése után neki soha egyetlen szavát sem fogadták meg.
Amikor a tizenkét leány odalett, az anyjuk éppen gyermeket várt, s mikor az ideje eljött, született egy szép fiúgyermeke. Mikor ez a fiú nagyobbacska lett, kérdi az anyjától:
- Hát, anyám, nekem sohasem volt egy testvérem se? Az annyi idős asszonyoknak, mint kigyelmed, öt-hat gyermeke is van a faluban.
Azt mondotta az anyja:
- Nekem, fiam, nem volt több gyermekem rajtad kívül.
De a fiú későbben hallotta a faluban, hogy neki még volt tizenkét leánytestvére, s azok mind csókává változtak, s úgy elrepültek,hogy hírüket sem hallották.
- Na, anyám - azt mondja egyszer a fiú -, hallottam a faluban, hogy nekem volt tizenkét leánytestvérem. Ha törik-szakad, addig meg nem nyugszom, amíg őket fel nem találom, akármelyik szegletében legyenek a világnak.
Az anyja váltig marasztalta, mondogatta, hogy ne menjen, mert kifogy belőle is, de mikor látta, hogy nincs kivel beszélni, jól feltarisznyálta, s útnak indította.
Megy, megy a fiú hetedhét országon is túl, hegyeken-völgyeken, havasokon-tengereken, kősziklákon keresztül. Egyszer, amint megy, meglát messze-messze egy kőszikla havas aljában egy remeteházat.
- Ó, bár én ma estére ahhoz a remeteházhoz érkezhetnék - azt mondja magában.
El is érkezett oda estére s bement. Hát ott egy olyan öregasszony lakott, akinél öregebbet még életében nem látott. Így köszönt neki:
- Adjon isten jó estét, anyámasszony!
Az asszony fogadja a köszöntést, s azt mondja:
- Köszönd, fiam, hogy anyádnak szólítottál, mert különben hidd meg, hogy elnyeltelek volna téged egészben ebben a szempillantásban. Mit keresel te itt, ahol emberi teremtés soha sem jár?
A fiú elbeszélte, hogy ő tizenkét leánytestvérét keresi, akik csókává változtatva elrepültek.
- Jól van - azt mondja az öregasszony -, holnap reggel majd tudakozunk valamit felőlük.
Jó vacsorát készített a fiúnak, ágyat is vetett neki s lefeküdtek. Jó reggel, hogy felkelnek mind a ketten, az öregasszony kivesz a ládából egy sípot, kiáll a fiúval az ajtó elé s megfújja. Hát amennyi csúszó-mászó állat van a világon, mind a ház körül terem, hogy ellepték kereken az egész térséget. A vénasszony tudakozódik, kérdezősködik ezektől a csúszó-mászó állatoktól, hogy nem hallottak-e valami hírt olyan tizenkét csókáról, akik soha a többi csókasereg közé nem elegyednek, hanem örökké külön járnak magukban. De az egész sereg mind azt felelte, hogy ők soha még hírt sem hallottak afféle csókákról. Akkor a vénasszony szavára valamennyi csúszó-mászó hazatakarodott. A fiú is elbúcsúzott tőle, s ismét útnak indult.
Ment, ment, mindaddig ment, míg estére elért egy másik remeteházat a kőszikla havas derekában. Bement abba is, s hát abban a másiknál egy még sokkal vénebb asszonyt lát. Köszön neki illendőképpen:
- Jó estét adjon isten kegyelmednek, anyámasszony!
- Köszönd, hogy anyádnak szólítottál - azt mondja a vénasszony -, mert különben a medvékkel szaggattattalak volna szét. De mi járásod van neked itt, ahol emberféle, mióta itt lakom, még eddig soha meg nem fordult?
A fiú elbeszélte, hogy mi járatban van.
- Jól van, fiam - azt mondja a vénasszony -, bízom benne, hogy holnap reggel csak hallunk valamit a testvéreidről. Hanem most egyél, s aztán feküdj le. Tudom, meg is éheztél, meg is fáradtál erősen a véghetetlen hosszú úton.
A fiú jól megvacsorázott, aztán lefeküdt, s egy-kettőre úgy elaludt, mintha éppen agyonütötték volna.
Másnap reggel felkölti a vénasszony, kiáll vele az ajtó elé, s megfújja a sípját. Hát amennyi négylábú állat van a világon, mind ott termett egy félóra alatt. A szegény fiú, mikor meglátta őket, szinte lerogyott ijedtében.
- Azt kérdem én tőletek - azt mondja a vénasszony a négylábú állatoknak -, nem tudtok-e valamit arról a tizenkét csókáról, akik örökké csak magukra járnak, s a többi nagy csókasereg közé soha nem vegyülnek?
- Nem tudunk bizony mi semmit, nem is hallottunk soha senkitől legkisebb hírt sem felőlük - mondták a négylábú állatok.

www.abbcenter.com/mese