Hogyan alakul a vidéki kis lelki békés életünk, ha a valódi falusiakat üldözzük ki a világukból azzal, hogy az ő természetük helyett ezután a mi természetünk burjánzik el?
kép: Keller Renáta fotója
Gondol egyet a városi ember...
„Na, itt vannak a pestiek, kesztyűben dolgoznak” – írja a Birtokoseset blog eredendően fővárosi szerzője a vidékre költözésük utáni első napokról. A pár persze ezek után a porfogó maszkját sem merte felvenni az udvarukon, nehogy puhánynak nézzék őket a kertkapu előtt kíváncsiskodó földiek. Később, a sodrófa-hajító versenyen azért sikerült megtalálni a közös hangot…
Vidéken a legtöbben úgy kezdenek „újra”, hogy soha nem éltek előtte a városon kívül.
A városi ember telítődik attól, hogy ingerek sokasága veszi őt körül, hogy a szomszédját egyáltalán nem ismeri, hogy semmi kapcsolata nincs a természettel, gondol egyet, eladja a nagyvárosi panellakását, és annak árából vesz egy „birtokot” vidéken.
A pénz ugyan nem korlátlan, de az álmok függőlegesen az égig, vízszintesen pedig a horizont határáig érnek.
Romantikus ábrándok egy új életről
Az elképzeléseknek legtöbb esetben egy felújítandó családi ház felel meg, valami természetközeli kis faluban, ami hegyek, völgyek között fekszik, ahol iskola is van, akad a közelben egy nagyobb város a bevásárlás miatt, jó a közlekedése, és ahol mesébe illő, békés családi életet lehet élni, a lakosság összetétele pedig garantált… Ahol a szúnyogok nem szúrnak, és a természetet pár hét alatt a saját képünkre lehet formálni, esetleg majd talajt cserélnek, vagy gyomirtóznak évekig.
„Kertészkedem mélán, nyugodtan, gyümölcsfáim közt bíbelek” – írja Arany János, és szívünkből szól.
Pár év befektetett munka után a vidéken újrakezdők nagy része úgy érzi, hogy a környezetváltás élete legjobb döntése volt. Gyönyörű ellentmondás, hogy a kezdeti körülményekért kárpótolják őket a körülmények…
Lassan kezd a sok gondoskodás megtérülni, egyre több mindennel ajándékozza meg az újrakezdőt a kiskertje. Szépen telnek a kamra polcok és fagyasztók fiókjai. Csak az tudja, hogy milyen megható érzés ez, aki nap mint nap átéli.
A vidéki újrakezdéshez szükséges egy kis kettős látás. Nem csak a düledező falat, nyithatatlan ablakot, málló tapétát kell ugyanis látni, hanem látni kell a megálmodott jövőbeli tereket, formákat és színeket, a rózsabokor leendő helyét a kertben, az életre kelő ötleteket, a lehetőségeket. Azt kell meglátni, ahogy az álmaink testet öltenek.
kép: Keller Renáta fotója
Aztán jön a valóság
Aztán a nagyvárosi ember egyszer csak nehézségekkel találja szemben magát.
Az elszórt padlizsánmag helyén kibújó növény valóban padlizsán-e? Bokron nő-e az egyáltalán? Mik ezek a kis fekete bogarak, amik eszik a növényt? Mit lehet tenni ellenük, még csípnek is! Mit csináljak, két hónaposak a csibék, de a tyúk még mindig kotlik? Feltörtem egy tojást, és egy másik tojás volt benne, mi ez? Csibét találtam az udvaron, pedig csak a kacsa kotlik, hogy lehet ez? A macskánk vendéget hozott, ez egy óriási egér? A kefni nem egy főnévi igenév? Az alligátorfűrész az egy alligátorok elleni fegyver?
A falusiak pedig válaszolnak: ez bizony nem padlizsán. A tyúk a kacsafészekbe tojt, van ilyen. Igen, ez egy Matrjoska-tojás, ilyen is van. Az nem egér, hanem patkány.
És a természet közelben élő vidéki ember elnézően mosolyog, és azon töpreng, hogy ez a városból szalajtott ember hogyan maradt eddig életben?
De bizony akkor elborul az arcuk, ha azt látják, hogy a vidéken újrakezdő minden igyekezete arra irányul, hogy a környezetet át akarja alakítani a maga hasonlatosságára. Nem örülnek, ha a nagyvárosi ember a zaj elől menekülve a saját zaját magával hozza vidékre. Nem örülnek, ha azt hallják, hogy az új szomszéd csak arról kérdez, hogy mivel permetezzen kullancs, szúnyog, légylárva vagy katicabogár ellen, hogyan cseréljen talajt, vagy alakítsa át az ivóvíz minőségét.
Ráncolják a homlokukat, ha nyugodt életről álmodozik az újdonsült vidéki, de minden stresszforrást magával hozott, és az e-mail-jei, meg a mobiltelefonja rabja vidéken ugyanúgy, mint városlakóként.
A természettel szemben szükség van alázatra
A víztartalomhoz úgy szoktak hozzá a növények. Hagymalégy mellé sárgarépát lehet vetni a hagymák közé, és a hagyma védi a répát a répalégytől, a hagyma meg a répát a répalégytől… a szomszéd kakasa kukorékol, a kutyák meg ugatnak, ezt nem lehet felszámolni. A szúnyog ellen be lehet engedni a fecskéket. A kártevőket, bogarakat, kullancsokat rá lehet bízni a tyúkokra, a rágcsálókat a macskákra, a füvet meg a kecskék és a malackák legelik... A természettel szemben szükség van alázatra, másképp nem lesz benne otthonunk.
Magunkkal hozzuk, ami elől menekültünk
Sok, nagyvárosból költöző ember hozza magával a problémát, ami elől menekült. Itt nem autópályákat kell építeni, hanem ösvényeket kitaposni. Nagy különbség, hogy a természetben élést választjuk-e, vagy hogy ráerőltetjük magunkat a természetre.
Vidéken újrakezdőként csak úgy leszünk végre otthon, ha elfogadjuk, hogy vendégek vagyunk a Földön.
kép: Keller Renáta fotója
Indexkép: Depositphotos.com
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)