Sajnos az a helyzet, hogy nincs rá lehetőségem: két igen aktív SNI gyereket nevelek, az egyik még itthon van és nincs segítségem sem. Persze így is eljutok ide-oda a páromnak köszönhetően, de a napi szinten kimért szent én-időben csúnya lemaradást mutatok. És ezzel sokan vannak így, SNI anyák, egyedülálló anyák, dolgozó nők és férfiak. Kezd gyanús lenni, hogy nekünk elfoglaltaknak a 21. század kihívásaira máshol kell megtalálnunk a választ.
És azt hiszem a válasz, legalábbis az enyém az én-törődés lesz. Az én-törődés (igen jól sejted kedves olvasó, ezt a szakszót én találtam ki) azt jelenti, hogy folyamatosan előtérbe helyezzük a saját igényeinket és még olyan is előfordulhat, hogy mások pillanatnyi kárára figyelünk oda magunkra. Hogy konkrétumokat is mondjak:
Minden nap egészségesen étkezem. Nem csak bekapok egy kis kekszet, vagy megeszem a gyerek maradékát. Nem! Ha kell, külön főzök magamnak és igen teszek bele zöldséget is, nem érdekel, hogy nem eszi meg a gyerek, vagy a férj, majd átrakja az én tányéromra. A gyerek 300 féle tálplálékkiegészítőjét én is dézsmálom, sőt van saját vitaminom is.
Odafigyelek a külalakomra a legvérzivatarosabb időben is hajmosás/festés és szempillaspirál dukál! És heti kétszer fél órát tornázom, nem elég, hogy futok a gyerek után. Ha kell, korábban kelek (akkor is, ha nem alszik a gyerek), ha kell, a férj fürdet, de heti kétszer megoldjuk!
Néha kell egy kis szünet. Ezt a gyerekkel otthon is meg lehet oldani. Nekem most karácsonykor sikerült: egy hétre lemondtam minden fejlesztést - és a gyerek TÉVÉT nézett! Skandalum! Egy hétig minden nap megnézett egy mesefilmet! Szentségtörő másfél órát a képernyő előtt töltött. És tudod mit? Én ezalatt olvastam. Könyvet, nem magazint! (Mindenkit megnyugtatok, hogy a gyerek nem hülyült el, minden rendben és készségesen lemondott erről a szokásról a hét elteltével).
Napi rutin: minden nap lefekvés után 5 percet magamra szánok (a gyerek vagy a férj közben alhat melletted).
- Ez alatt az öt perc alatt végiggondolom az aznapi „szép pillanatomat”, amikor megdicsért a főnök, vagy a gyerek odabújt és cuki volt, vagy a férj szerelmesen nézett, esetleg a boltos elirigyelte a szoknyám.
- Utána felsorolok 5 dolgot, amiért aznap hálás lehettem (kutatások bizonyítják, hogy a hála a kulcs a boldogsághoz) és még mindig maradt két és fél percem.
- Ez idő alatt meditálok, olyat, amit simán fekve is lehet. Egyszerűen a hátamra fekszem, elhelyezkedem kényelmesen és gondolatban elmegyek egy olyan helyre, ahol nagyon boldog és nyugodt voltam. Itt minél több mindent idézek fel, a színeket, illatokat, a hangulatot, hogy pontosan mi hogy nézett ki, és egy kicsit elvagyok ott.
Rendszeresen ellenőriztetem magam az orvossal. Minden szűrést minden évben megcsinálok, és ha valami furcsa, elmegyek a háziorvoshoz.
Havi egyszer igenis megoldom és elmegyek otthonról. Én szerencsés vagyok, mert ezt könnyen meg tudom oldani, de akinek nehezebb, azoknak is van segítség civil szervezetek formájában. Nem kell több, mint másfél-két óra: egy kávé egy baráttal, egy zumba óra, egy kézműves szakkör, mindegy, hogy mi, csak emberekkel legyél körülvéve.
Rendszeres gőzkieresztés: nem illik, de néha muszáj panaszkodni. Van, hogy tényleg nehéz helyzetbe kerülünk, vagy csak tele lesz a hócipőnk. Sokszor a család és a barátok nem a megfelelő terep erre: mindenkit biztatok, hogy keresse meg a maga Facebook csoportját (a támogatói közeg az angol nyelvű csoportokban a legjobb) és igény esetén csak adja ki magából. De jó módszer a levélírás is: ülj le és írd meg a naplódnak – lehetőleg kézzel –, hogy mi bánt. Utána sokkal jobban fogod érezni magad!
Tudom, most minden az újévi fogadalmakról szól, de ez ne fogadalom legyen, hanem szemléletváltás. Az én-törődés ugyanis arról szól, hogy te is fontos vagy, legalább annyira, mint mindenki más!
Forrás: Zűrzavaros Család
Fotó: silviarita / pixabay
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)