A család krónikása avagy - Nagymama a családban

Nagymamának lenni maga az aranykor, mondják egybehangzóan, s igaza lehet mindazoknak, akik így látják.

A nagyik az unokáik barátnői, bizalmasai, terelői.
Nagyi süti a legfinomabb süteményt, s ő az, akit mindenkor rá lehet venni, hogy halomba álljon a palacsinta, amikor Anyu nem ér rá, vagy fáradt.

Mindenre van hasznos tanácsuk:
Tudják, megérzik miért sír a kisgyerek.
Tudják, mikor és hogyan fegyelmezzenek, de hamar kitalálják azt is, mi legyen az ebéd meg a vacsora, s ha elakadunk a főzésben, mindenre akad egy kipróbált és jól bevált recept.

Nagymama kéznél van, ha színházba megyünk, vagy ha jó filmet vetítenek valahol, s kiben bíznánk meg, ha nem abban, aki minket is felnevelt.

S nagyi azt is tudja, és elmeséli, hogy régen, amikor anyu kicsi volt, szót fogadott-e vagy nem. A történetek meséléséből ő az, akinek kútja soha el nem apad, mert ő a mi Nagyink…

Ahol nagymama van, biztonság van. A nagyi tud titkot tartani, meg aztán jó az is, hogy lépést tart unokáival. Egyszóval „menő”, hisz úgy csépeli a számítógépet, mint az unoka…

Ha a nagymama biztos támaszként jelen van, s átadja gyermekeinek a gyereknevelésben, etetésben és a háztartás körüli munkákban szerzett tapasztalatát, illetve aktívan be is segít, sokkal könnyebb az életünk, s nemcsak a miénk, hanem az övé is.

Felelősek vagyunk azokért, akik felneveltek bennünket, bár a napi rohanásban néha megfeledkezünk erről, de ott, ahol él a Nagymama, ne feledjük felköszönteni.
Egy szál virágnak úgy tud örülni, mintha csillagot loptunk volna le az égről.

Egy csillagot, a meleg forrásának, édesanyánk anyukájának, akinek, még ha fáj itt is, meg ott is, mindig jut csöppnyi ideje arra, hogy meghallgasson bennünket.

A Nagyik szeretete a legigazabb érzelem, amely egy családban jelen lehet, még akkor is, ha bölcsen hallgat, s csak a szeme csillogásából látjuk, hogy boldog…