Menő a gyermekem?!

Kamaszkorom egyik meghatározó élménye volt a zenei remeteség, és az ezzel járó megkülönböztetések az osztálytársak részéről. Akkoriban és abban a városban az volt a trendi, ha valaki "moderntókingos" vagy "depesmódos" szerelésben és hajviselettel grasszált a suliban és utána. A két együttes rajongótábora persze hobbiszinten utálta egymást. Aki viszont egyikhez sem tartozott, azt egyesült erővel utálták.

"Szerencsétlenségemre" a szomszéd srác, akibe évekig szerelmes voltam, az akkoriban igencsak antitrendinek számító jazz-rock és alternatív műfajokért és bandákért rajongott, és engem is sikerült megfertőznie ezzel. Ennek folytán a középiskola évei alatt folyamatosan hallgattam a szurkálódásokat, és - bár nem nagyon érdekelt - tudatában voltam, hogy habókosnak, különcnek vagyok elkönyvelve a tisztelt társak között.

Azt gondolná az ember, hogy a rendszerváltás óta eltelt tizenöt év alatt már kialakulhatott egyfajta kultúrális tolerancia a pluralitás megjelenésének következményeként. Ez részben, minden bizonnyal így is van - a felnőttek világában, bár ott is hagy jócskán kívánnivalót. Volt pedagógusként, manapság pedig gyakorló szülőként viszont nem ritkán ugyanolyan különcnek érzem magam, mint tinédzserkoromban.

Amikor tanító néniként megpróbáltam síkra szállni az akkoriban dúló tamagocsi-őrület ellen, és több osztályfőnöki órát is arra áldoztam, hogy a gyerekekkel megvitassuk, miért nem mindig pozitív értéket rejtenek az aktuális játék- és öltözködési divatok, néhány felháborodott szülő mérgesen követelte, én csak ne mondjam meg a gyerekének, mit ne kérjen karácsonyra.!

Most meg már a szomszéd-asszonyom furcsállja, hogy az óvodás fiaim azt sem tudják, mi az a Nintendó, az óvodában -  miután a répacukor egészségtelen voltáról és az édesség-fogyasztás hátrányairól publikálok egy baba-mamás magazinban - az óvónéni szúrós szemmel közli, az ikreim biztos azért zabálják fel a tortát a többiek elől, mert otthon hiányérzetük alakult ki az édesség iránt...


A trendiség, a divatkövetés nem az óvodáskorban, hanem jóval azelőtt elkezdődik. Ahogy nő a gyerek, úgy bővülnek a trendiség lehetőségei az élet legtöbb területén.

Azt sem tudjuk, hová kapjuk a fejünket, s gyermekünknek jót akarván megpróbáljuk felvenni a versenyt a többiekkel.A kérdés az, hogy érhetik-e káros avagy előnyös hatások a szülők által trendinek nevelt gyerekeket a közösség részéről.

- A trendi gyerekeket rövid távon nem fenyegetik káros hatások - mondja Sződy Judit pszichológus.  - A közösség tagjai közül, akiknek ez fontos, azok jobban fognak érdeklődni a gyerek iránt, akiknek meg nem fontos, azok más értékek szerint fognak maguknak társat, barátot választani. Az is előfordulhat - persze, inkább nagyobb gyerekeknél, hogy a közösség egyes tagjait taszítja a "trendiség", de ezek biztosan kevesebben lesznek, mint a másik oldal.

A nem trendi gyerekeknél két eset lehetséges: vagy nem érdekli a dolog: egyszerűen lepereg róla, vagy nagyon is érdekli, s ez állandó feszültségforrásként jelenik meg az életében.

A "nem érdekli" gyerekek nagyon szerencsés konstellációban élnek, ugyanis valószínűleg eredendően olyan típusúak, akik külsőségek nélkül is képesek jó kapcsolatokat kialakítani, fenntartani. Ehhez még hozzájön egy olyan családi környezet, ahol szintén nem kapnak nagy hangsúlyt a "menő" dolgok, vagyis az anya nem jár patacipőben, és nem megy folyamatosan a tévé kereskedelmi csatornája, hanem tartósabb értékek vannak jelen a család életében.

A másik csoportba azok a gyerekek tartoznak, akik igenis figyelemmel kísérik az aktuális trendeket. Ha egy gyerek nem tud jól beilleszkedni a közösségbe, kapaszkodókat keres. Mi az amivel középpontba kerülhet, amit felmutathat a többiek előtt? A legújabb bakancsot, a "menők" által nézett filmek, zenék, számítógépes játékok ismeretét, birtoklását, és az ő viselkedésmintáik követését? Ezek által - legalábbis átmenetileg -  jobb pozícióba kerülhet az osztályban, megnő a "tekintélye".

Szerencsés esetben ez a tekintélyszerzési metódus azonban ki sem alakul, vagy múlandó, és a kamaszkor után visszatér a szülők által mutatott értékekhez.

Előfordul azonban, hogy ez a helyzet jelentős feszültségeket szül. Az okok között szerepelhet a szülők túlságosan erőteljes próbálkozásai a gyermek saját értékrendjük felé való terelgetésére, illetve a trendkövetéshez való anyagi feltételek hiánya. A szülő különböző eszközöket próbál a gyermek "jó irányba terelésére", sok esetben azonban épp az ellenkezőjét éri el ezekkel.

Talán érdemes megkeresni az arany középutat, és racionális elvárásokat állítani a gyermek elé. Az óvodásnak ne engedjük meg, hogy gagyi, agresszív amerikai rajzfilmeket nézzen órák hosszat a tévén, de anyagi lehetőségeinkhez mérten vegyük meg neki a társak által ajánlott legújabb (okos!) mesekönyvet vagy kifestőt. A kamasznak engedjük, hadd rasztázza be a haját, elvégre az ő fején van, de követeljük meg, hogy mossa rendszeresen.

Szülői, pedagógusi felelősségünk nagysága abban nyilvánul meg, hogy milyen érzelmi környezetet tud biztosítani a gyermek felé. Egy jó tanár képes olyan légkört kialakítani, ami pl. a tanulást értékessé tehet egy osztályban, trendivé válhat az is, hogy a gyerekek Arany balladákat tanulnak meg kívülről, és komolyzenét hallgatnak. Ez azonban nagyon nehéz dolog, és csak az tudja hitelesen átadni a gyerekek felé, aki maga is eszerint él és cselekszik.

Aki vizet prédikál és bort iszik, annak eleve sikertelenségre vannak ítélve ezek a törekvései.