A hospice szervezetek a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők testi és lelki támogatásával foglalkoznak - a humánus kezelést és az emberi méltóság megőrzését tartják elsődlegesnek. Október 11-én világszerte rendezvényeket, megemlékezéseket szerveznek. Tavaly a világ több mint 70 országában emlékeztek meg a Világnapról, nálunk is évről évre mind többen tartják fontosnak az emberiség nagy, közös témáját.
A hospice a súlyos, betegségük végstádiumában levő, elsősorban daganatos betegek humánus, összetett ellátását jelenti komplex összetételű csoport segítségével. Az ellátás célja a betegek életminőségének javítása: testi és lelki szenvedéseik enyhítése, fizikai és szellemi aktivitásuk támogatása, valamint a hozzátartozók segítése a betegség és a gyász terheinek viselésében. Az ellátásban orvosok, ápolók, gyógytornászok, pszichológusok/mentálhigiénikusok, szociális munkások, lelkészek, és képzett önkéntes segítők vesznek részt. A munkacsoport tagjai így teljes, testi, lelki, szociális, és spirituális támaszt tudnak nyújtani.
Ellátás, figyelem a végórában
A hospice ellátás történhet fekvőbeteg intézményekben (szervezetileg önálló hospice otthonban, vagy egy kórház részét képező palliatív (élet végi ellátás) osztályon, esetleg kiképzett mobil csoport segítségével, általános osztályokon), ambuláns formában (ún. nappali kórházban), vagy a beteg otthonában (házi szakellátás formájában). A hospice keretén belül a palliatív ellátás a végóráiban lévő betegek fájdalmának és egyéb tüneteinek enyhítésére irányuló támogató kezelések összessége, amely magában foglalja a hospice szellemiségét és a magas színvonalú orvosi szakértelmet az egészségügyi rendszeren belül.
2002-ben a WHO így definiálta a palliatív ellátást: olyan megközelítés, amely az életet megrövidítő betegség kísérő problémáitól szenvedő páciens és családja életminőségét javítja azáltal, hogy megelőzi és csillapítja a szenvedést a fájdalom, a fizikai, pszichoszociális és spirituális problémák meghatározásával, kifogástalan értékelésével és kezelésével.
Amikor nincs tovább
A palliatív gondozás:
· csillapítja a fájdalmat és az egyéb kínzó tüneteket;
· az életet és a halált normális folyamatnak tartja;
· nem tesz semmit a halál megrövidítése és meghosszabbítása érdekében;
· integrálja a betegellátásba a pszichológiai és spirituális tényezőket;
· támogató rendszert kínál, hogy a beteg a lehető legaktívabban élhessen a halálig;
· támogató rendszert kínál a család számára a betegség ideje alatt és a gyász időszakában;
· team-munkát alkalmaz, amely a beteg és családja szükségleteire irányul, beleértve a gyász-tanácsadást, ha az javasolt;
· kiemeli az életminőséget, és ugyanakkor pozitívan viszonyul a betegség folyamatához;
· alkalmazható a betegség korai stádiumában, az életet meghosszabbító terápiákkal – mint a kemoterápia és radioterápia – együtt, és magában foglalja azokat a szükséges vizsgálatokat is, amelyek szükségesek a kínzó klinikai komplikációk jobb megértéséhez és kezeléséhez."
A hospice és palliatív ellátás néhány hónaptól akár csak napokra terjed és az agonális időszakkal fejeződik be. A betegek akkor kerülhetnek hospice gondozásba, amikor már mindent megpróbáltak és bármiféle kezelésben részesülniük már értelmetlen, amikor már nincs tovább…
Polcz Alaine, az utolsó percek tanúja
A világ 100 országában több mint 8000 hospice működik, Magyarországon az Országos Egészségbiztosítási Pénztár jelenleg kb. 40 hospice szolgálatot finanszíroz.
„Amikor az ember haldoklik, félni kezd. Fél attól, hogy jön a rossz, és rémképeket fog neki mutatni. Ez azonban csak képzelgés. A Tibeti halottaskönyv szerint le kell ülnie egy olyan embernek az eltávozó mellé, aki egy vele (rokon, guru). Tudatosítani kell a haldoklóval (akár imákkal), hogy mi megy végbe most benne (elbúcsúzás az érzékszervektől…). Ha ezt a haldokló elfogadja, akkor ezáltal túllép a fantáziaképeken…” ezt dr. Polcz Alaine, pszichológus, tanatológus (a halál tudományos kutatója) írta, aki épp október 7-én (1922) született és 2007-ben hunyt el. 19 évesen, a II. világháborúban megsérült, a klinikai halál állapotába került.. Onnan kezdve lett a gyász és a halálkutatás úttörője. Több mint ötven éven át foglalkozott haldokló gyerekekkel és felnőttekkel, az utolsó napjaikat, óráikat próbálta könnyebbé tenni. A magyar hospice mozgalom megalapítása és elindulása az ő nevéhez fűződik, a Magyar Hospice Alapítvány elnöke volt. Tanatológiai munkássága nyomán az utolsó percek tanújának is nevezik
Meggyőződése volt, hirdette is, hogy a haldoklónak szüksége van arra a bizonyosságra, hogy nem hagyják magára. Bár a halál olyan élmény, amit mindenki egyedül él meg, a legteljesebb lelki magányban, mégis szüksége van arra, hogy érezze egy másik ember jelenlétét, hogy valaki elérhető legyen, aki meghallgatja, akinek foghatja a kezét.
Segíteni kell a gyászolónak is
Nagyon elgondolkodtató minden munkája, de különösen megrendítő és tanulságos, amit a gyerekek gyász- és halálélményéről írt.
Például ezek a gondolatai: gyermekeinket, mint az özönvíz önti el a halál, és nem tudnak úszni… Az agresszív filmek nem mutatnak be természetes halált, csak erőszakosat. A gyász úgyszintén kimarad általában minden film forgatókönyvéből. Régebben a hit, a rítusok, a család, a társadalom is segítette a gyász „kultúráját”, míg ma a gyerekeknek fogalmuk sincs arról, hogy e szó mit is takar. Érdekes statisztika: a gyászolók csoportjában sokkal kevesebb a megbetegedés, esetleg a halálozás, mint azon emberek körében, akik nem élik meg teljes valójában a szerettük elvesztését… Nagyon sokan menekülnek a gyász elől. Az embernek teljes személyiségét kell a gyászba vinnie. Ha több gyász épül egymásra, az bizonyos fokú tehetetlenséget eredményez. A gyászolóknak segítenünk kell, de hogy ez hogyan lehetséges, azt meg kell tanulnunk. A gyász maga, egy külön fejezet, anyag, amit tanulnunk kell, ismernünk kell.
A Hospice Világnapján ezt se feledjük el! És olvasgassuk őt!
A hospice a súlyos, betegségük végstádiumában levő, elsősorban daganatos betegek humánus, összetett ellátását jelenti komplex összetételű csoport segítségével. Az ellátás célja a betegek életminőségének javítása: testi és lelki szenvedéseik enyhítése, fizikai és szellemi aktivitásuk támogatása, valamint a hozzátartozók segítése a betegség és a gyász terheinek viselésében. Az ellátásban orvosok, ápolók, gyógytornászok, pszichológusok/mentálhigiénikusok, szociális munkások, lelkészek, és képzett önkéntes segítők vesznek részt. A munkacsoport tagjai így teljes, testi, lelki, szociális, és spirituális támaszt tudnak nyújtani.
Ellátás, figyelem a végórában
A hospice ellátás történhet fekvőbeteg intézményekben (szervezetileg önálló hospice otthonban, vagy egy kórház részét képező palliatív (élet végi ellátás) osztályon, esetleg kiképzett mobil csoport segítségével, általános osztályokon), ambuláns formában (ún. nappali kórházban), vagy a beteg otthonában (házi szakellátás formájában). A hospice keretén belül a palliatív ellátás a végóráiban lévő betegek fájdalmának és egyéb tüneteinek enyhítésére irányuló támogató kezelések összessége, amely magában foglalja a hospice szellemiségét és a magas színvonalú orvosi szakértelmet az egészségügyi rendszeren belül.
2002-ben a WHO így definiálta a palliatív ellátást: olyan megközelítés, amely az életet megrövidítő betegség kísérő problémáitól szenvedő páciens és családja életminőségét javítja azáltal, hogy megelőzi és csillapítja a szenvedést a fájdalom, a fizikai, pszichoszociális és spirituális problémák meghatározásával, kifogástalan értékelésével és kezelésével.
Amikor nincs tovább
A palliatív gondozás:
· csillapítja a fájdalmat és az egyéb kínzó tüneteket;
· az életet és a halált normális folyamatnak tartja;
· nem tesz semmit a halál megrövidítése és meghosszabbítása érdekében;
· integrálja a betegellátásba a pszichológiai és spirituális tényezőket;
· támogató rendszert kínál, hogy a beteg a lehető legaktívabban élhessen a halálig;
· támogató rendszert kínál a család számára a betegség ideje alatt és a gyász időszakában;
· team-munkát alkalmaz, amely a beteg és családja szükségleteire irányul, beleértve a gyász-tanácsadást, ha az javasolt;
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
· kiemeli az életminőséget, és ugyanakkor pozitívan viszonyul a betegség folyamatához;
· alkalmazható a betegség korai stádiumában, az életet meghosszabbító terápiákkal – mint a kemoterápia és radioterápia – együtt, és magában foglalja azokat a szükséges vizsgálatokat is, amelyek szükségesek a kínzó klinikai komplikációk jobb megértéséhez és kezeléséhez."
A hospice és palliatív ellátás néhány hónaptól akár csak napokra terjed és az agonális időszakkal fejeződik be. A betegek akkor kerülhetnek hospice gondozásba, amikor már mindent megpróbáltak és bármiféle kezelésben részesülniük már értelmetlen, amikor már nincs tovább…
Polcz Alaine, az utolsó percek tanúja
A világ 100 országában több mint 8000 hospice működik, Magyarországon az Országos Egészségbiztosítási Pénztár jelenleg kb. 40 hospice szolgálatot finanszíroz.
„Amikor az ember haldoklik, félni kezd. Fél attól, hogy jön a rossz, és rémképeket fog neki mutatni. Ez azonban csak képzelgés. A Tibeti halottaskönyv szerint le kell ülnie egy olyan embernek az eltávozó mellé, aki egy vele (rokon, guru). Tudatosítani kell a haldoklóval (akár imákkal), hogy mi megy végbe most benne (elbúcsúzás az érzékszervektől…). Ha ezt a haldokló elfogadja, akkor ezáltal túllép a fantáziaképeken…” ezt dr. Polcz Alaine, pszichológus, tanatológus (a halál tudományos kutatója) írta, aki épp október 7-én (1922) született és 2007-ben hunyt el. 19 évesen, a II. világháborúban megsérült, a klinikai halál állapotába került.. Onnan kezdve lett a gyász és a halálkutatás úttörője. Több mint ötven éven át foglalkozott haldokló gyerekekkel és felnőttekkel, az utolsó napjaikat, óráikat próbálta könnyebbé tenni. A magyar hospice mozgalom megalapítása és elindulása az ő nevéhez fűződik, a Magyar Hospice Alapítvány elnöke volt. Tanatológiai munkássága nyomán az utolsó percek tanújának is nevezik
Meggyőződése volt, hirdette is, hogy a haldoklónak szüksége van arra a bizonyosságra, hogy nem hagyják magára. Bár a halál olyan élmény, amit mindenki egyedül él meg, a legteljesebb lelki magányban, mégis szüksége van arra, hogy érezze egy másik ember jelenlétét, hogy valaki elérhető legyen, aki meghallgatja, akinek foghatja a kezét.
Segíteni kell a gyászolónak is
Nagyon elgondolkodtató minden munkája, de különösen megrendítő és tanulságos, amit a gyerekek gyász- és halálélményéről írt.
Például ezek a gondolatai: gyermekeinket, mint az özönvíz önti el a halál, és nem tudnak úszni… Az agresszív filmek nem mutatnak be természetes halált, csak erőszakosat. A gyász úgyszintén kimarad általában minden film forgatókönyvéből. Régebben a hit, a rítusok, a család, a társadalom is segítette a gyász „kultúráját”, míg ma a gyerekeknek fogalmuk sincs arról, hogy e szó mit is takar. Érdekes statisztika: a gyászolók csoportjában sokkal kevesebb a megbetegedés, esetleg a halálozás, mint azon emberek körében, akik nem élik meg teljes valójában a szerettük elvesztését… Nagyon sokan menekülnek a gyász elől. Az embernek teljes személyiségét kell a gyászba vinnie. Ha több gyász épül egymásra, az bizonyos fokú tehetetlenséget eredményez. A gyászolóknak segítenünk kell, de hogy ez hogyan lehetséges, azt meg kell tanulnunk. A gyász maga, egy külön fejezet, anyag, amit tanulnunk kell, ismernünk kell.
A Hospice Világnapján ezt se feledjük el! És olvasgassuk őt!
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)